2017. május 3.

Segítő kutyák világa


A Pata és Mancs Terápiás és Oktatási Egyesület 2009. májusban alakult. Az eltelt nyolc év alatt a szervezet több száz speciális fejlesztési igényű székesfehérvári gyermeket vont be kutyaterápiás foglalkozásaiba. A gyerekek élményeit bemutató rajzkiállítás mától látható az Alba Plazában.



Az egyesület 2016. szeptemberben indította el a „Segítő kutyák világa” című érzékenyítő programját. Három oktatási intézményben – a Székesfehérvári István Király Általános Iskolában, a Munkácsy Mihály Általános Iskolában és a Széna Téri Általános Iskolában – tartottak foglalkozásokat a negyedik évfolyamon. A kezdeményezés keretében több mint kétszáz diák ismerhette meg a segítő kutyák típusait, feladatait, illetve azt, hogy miben tudnak ezek a kutyák segíteni a látás-, hallás- és mozgássérült embereknek.

 



A gyerekek megtapasztalhatták például, hogy milyen érzés kerekesszékkel mozogni egy akadálypályán, a „vakon” vezetés kapcsán megismerhették az egymásra utaltság és bizalom érzését. A terápiás kutyákkal átélt élményeiket a gyerekek rajzokon örökítették meg –az alkotásaikból nyílt kiállítást mától május 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők az Alba Plazában.

 



Az egyesület számos egyéb programot is megvalósított az elmúlt években. 2012 óta szervezik a „Négylábú tanársegédekkel a gyógyulásért” terápiás programot, melynek keretében tanévenként 110-130 gyermek ingyenes ellátása valósul meg az Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító Programjának támogatásával.

 

(forrás: okkfehervar.hu)

 


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása