2018. január 26.

„Huszárgyerek, huszárgyerek…”


Kárpát-medencei gyermekrajz pályázatot hirdetett a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Pákozdi Katonai Emlékpark, valamint a nagyváradi Tanoda Egyesület. A hatodik alkalommal meghirdetett pályázat központi témája ebben az esztendőben a magyar huszár. Március 2-ig várják a pályamunkákat.

A szervezőket több cél is vezérelte a pályázat kiírásakor: a magyarság hadtörténelmének népszerűsítése, lehetőséget biztosítani fiatalok számára az alkotásra, valamint szeretnék a különböző közösségek és területek kapcsolatát erősíteni a pályázathoz kapcsolódó rendezvényekkel. De a pályázat a Magyar Honvédség születésének 170. évfordulója előtt is tiszteleg.

 


 

A huszárok – mint a pályázat központi alakjai – mintegy fél évezreden keresztül meghatározó szerepet töltöttek be a magyar hadtörténelemben. A hagyományosan és sajátosan magyar könnyűlovasság, a huszárság, már Mátyás király korában is ismertséget és elismertséget szerzett, és egészen a második világháborúig aktív szereplője volt a magyar nemzet harcainak. Ezt a kiemelkedő jelentőséget és értéket elismerve a magyar huszárt 2017-ben hungarikummá minősítették, és ugyanebben az évben Pákozd határában felállították a Miskahuszár nevet viselő szobrot, ami a világ legnagyobb huszárszobra.

 


 

Ebben az évben is Aranyceruza, Ezüstceruza és Bronzceruza minősítéseket és hozzájuk kapcsolódó ajándékokat kapnak a legjobb alkotások készítői, és sok egyéb díj is gazdára talál. Minden résztvevő egyedi tervezésű emléklapot kap, és külön díjazzák majd a legaktívabb tanintézményeket, alkotóközösségeket is. A pályázatra érkező alkotásokat a nagyközönség kiállításokon ismerheti majd meg, és két helyszínen tartanak eredményhirdetést: 2018 májusában Nagyváradon, a „Festum Varadinum” kulturális programsorozat keretében, majd júniusban Székesfehérváron is sor kerül hasonló rendezvényre.

 

Március 2-ig várják a szervezők a pályamunkákat, melyeket postai úton vagy személyesen lehet eljuttatni az alábbi címek valamelyikére:

 

HTBK Székesfehérvári Szervezete

 Székesfehérvár, Malom u. 2.

H-8000

 

Asociatia Tanoda

410001 ORADEA

str. Academiei Nr. 17. jud Bihor

ROMANIA

 

(forrás: htbkszfvar.hu, képek: wikipedia, turizmus.szekesfehervar.hu, honvedelem.hu)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Fecskés rajzok egy fecsketelepen


Nevet keres a vízi kutya


Nemzetközi Könyvajándék Nap