2018. május 11.

„A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása…”


Füzes Zsuzsanna és a Fehérvári Kézművesek Egyesülete közös szervezésében, Székesfehérváron, a Rác utcai Skanzenben hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Gyapjúfesztivál. A programra nemcsak a gyapjúval foglalkozó szakembereket, kézműveseket várják, hanem a gyapjú iránt érdeklődőket, a népi mesterségek kedvelőit is.

A fonás ősi mesterségét dédanyáink korában még ismerték az asszonyok. Szinte minden háznál volt rokka, amin fontak, és a tudás anyáról lányra szállt. Pár generáció alatt ezt a tudást a textilipar hazánkban teljesen kiszorította a mindennapokból. Mára azonban kezdjük újra felismerni, hogy a régi, jól bevált módszerek és alapanyagok elvi és gyakorlati szempontból egyaránt felülmúlhatatlanok.

 


 

Nem minden országban merült feledésbe ez a hagyomány: például az angolszász és skandináv területeken megőrizték e tudást, sőt, az eszközök időközben komoly műszaki fejlődésen mentek keresztül, ami működő példája annak, hogyan lehet egy hagyomány korszerű. Hazánkban az adottságok továbbra is rendelkezésre állnak, hogy a gyapjút természeti kincsként, és ne értéktelen nyűgként tartsuk számon, ehhez azonban szemléletformálásra van szükség.

 


 

Magyarországi gyapjúipar, gyapjúfeldolgozás, gyakorlatilag nem létezik. Kis cégeknél még találhatóak a régi állami vállalatoktól felvásárolt gépek, ezek azonban hazai kereslet hiányában kihasználatlanok. A magyar juhtenyésztők a lenyírt gyapjú túlnyomó többségét - hazai felvevőpiac hiányában - kínai kereskedők részére adják el és Európába exportálják. Az elhanyagolható mértékű jelenlegi hazai gyapjúfeldolgozást és termékgyártást azok a műkedvelő kézművesek képviselik, akik házi eszközeikkel kedvtelésből rokkával készítik el a saját maguk részére a fonalat, amelyből aztán többnapos munkával készítenek terméket.

 


 

Füzes Zsuzsának, aki maga is a fonás és szövés gyakorlója, „A fonás rokkán és kéziorsón” című könyv szerzője, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének lelkes és aktív tagja, régi nagy álma volt, hogy a gyapjúmesterség ismét életre keljen. Sok álmodozás, tervezés eredményeképpen összehozott egy csapatot, és megszervezték az első Magyar Gyapjúfesztivált Taliándörögdön. Azóta is rendületlenül dolgoznak, és fesztivál sikere arra ösztönözte a lelkes csapatot, hogy létrehozzanak egy vállalkozást közösen a Dörögdi Mező Kft.-vel, akik nagy gondossággal és szeretettel nevelik a termékek nagylelkű gazdáit, a merinó birkákat. Így 2015-ben megszületett a Dörögdi Gyapjú. A társaság eközben, a Gyapjúfesztiválok megszervezése során kapcsolatba került a magyarországi gyapjúszakma jelenleg még aktív meghatározó szereplőivel, és az ő együttműködésükkel valamint szaktudásuk segítségével feltérképezte a helyi gyapjúfeldolgozás megszervezésének lehetőségeit.

 


 

Az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Gyapjúfesztivál célja minden évben a gyapjú kézi feldolgozásának ismertetése, illetve a hazai gyapjú, mint nyersanyag népszerűsítése. A Fehérvári Kézművesek Egyesülete az idei évben ismét helyszínt is biztosít a Gyapjúfesztiválnak a Rác utcai Skanzenben, hogy a rendezvény még szélesebb körben teljesíthesse küldetését.

A nap során előadásokkal, kiállításokkal, kirgiz iparművészek divatbemutatójával, mesterség-bemutatókkal várják a látogatókat. A belépés díjtalan.



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”


„Könnyű elélni, csak kenyér legyen…”


Hatalmas összefogás a Vadmadárkórházért