2018. október 16.

Megjelent az Alba Regia Helyi Közösség pályázata, 250 millió forintos kerettel


Pályázati felhívást tett közzé az Alba Regia Helyi Közösség Helyi Akciócsoport Székesfehérváron. Az önkormányzatok, civil szervezetek és vállalkozások összesen 250 millió forintra pályázhatnak helyben elérhető kulturális és közösségi szolgáltatások, vagy városi sajátosságokra, értékekre alapozott programok kialakítása.

A 2014-2020-as fejlesztési időszak egyik új eszköze a közösség vezérelt helyi fejlesztés (CLLD), melynek keretében megújulhatnak a közösségi terek, új ifjúsági, művészeti, kulturális és szabadidős programok indulhatnak. Székesfehérváron 10 alapító taggal helyi akciócsoport alakult, mely 750 millió forint támogatást kapott az Alba Regia Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiában foglaltak megvalósítására. A projekt keretében kerül sor a Bartók Béla tér megújítására, valamint idén ősztől a székesfehérvári civil szervezetek, vállalkozások, intézmények pályázhatnak a helyi identitást, társadalmi összetartást és a helyi közösségeket erősítő programok, tevékenységek megvalósítására.

 


 

Az Alba Regia Helyi Közösség a „Helyben elérhető kulturális és közösségi szolgáltatások támogatása, városi sajátosságokra, értékekre alapozott programok kialakítása, helyi igénybevételének elősegítése” című pályázatot. A felhívásra pályázatot nyújthatnak be Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a nemzetiségi önkormányzatok, azok intézményei, Székesfehérvár területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező civil és nonprofit szervezetek, egyházak, továbbá mikro-, kis- és középvállalkozások, amennyiben nem vállalkozási, hanem közösségi célú tevékenységek támogatására pályáznak.

 


 

A pályázók olyan projektekkel jelentkezhetnek, amelyek hozzájárulnak a székesfehérvári identitás erősítéséhez, közösségi szerepének kibontakoztatásához, a szolgáltató városi funkciók együttműködésen alapuló megerősítéséhez. A pályázattal kapcsolatban információs napot tartanak az érdeklődő civil szervezeteknek 2018. november 21-én, szerdán 16.00 órakor a Fehérvári Civil Központban.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása