2018. november 12.

11-11-11


November 11-én, vasárnap délelőtt 11 óra 11 perckor megszólalt a Bazilika nagyharangja és mécsesek gyúltak az altemplom előtt a Pásztor János által készített I. világháborús emlékműnél, jelezve, hogy száz éve ért véget az első világháború. A tizenegyedik hónap tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában idén is a harctéren elesett katonákra emlékeztek gyertyagyújtással a felhíváshoz csatlakozók.


 

Székesfehérváron az emlékezők gyertyákat és mécseseket gyújtottak a Fekvő katona emlékműnél, a Zichy ligetben a 17-esek emlékművénél, a Vörösmarty téren a 69-esek emlékművénél, a 10-es huszárok emlékművénél, valamint a Gyergyó emlékparkban és a Szerb temetőben is.

 


 

A Nemzetközi Gyertyagyújtási Akcióban résztvevők egy szál gyertya vagy mécses meggyújtásával fejezik ki tiszteletüket a hazájukért halt magyar katonák és más nemzetek katonái iránt. Az emlékezés célja, hogy a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken maradt déd- és ükapáik sorsát, tekintsék fontosnak az emlékezetük ébrentartását. A székesfehérvári emlékezés főszervezője idén is a Krajczáros Alapítvány volt.

 


 

Az esemény időpontja is szimbolikus. Az első világháborút lezáró Compiègne-i fegyverszüneti egyezményt 1918. november 11-én írták alá a franciaországi Compiègne közelében található erdőben álló vasúti kocsiban az antanthatalmak, valamint a Német Birodalom képviselői. Az egyezmény aláírásával beszüntették a harccselekményeket a nyugati fronton. A szerződést végül november 11-én párizsi idő szerint hajnali 5.12 és 5.20 között írták alá. A megegyezés értelmében a fegyvernyugvás 11 órakor lépett életbe, vagyis a „tizenegyedik hónap tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában”.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása