2018. december 5.

Önkéntesek Nemzetközi Napja


December ötödike az önkéntesek nemzetközi napja. Az önkéntesek szerepe az elmúlt években rendkívüli módon felértékelődött az élet minden területén – és szerencsére a számuk is egyre növekszik. A világon egymilliárd, Európában pedig mintegy száztizenhatmillió felnőtt dolgozik önkéntesként.

Önkéntesnek számít, aki mindenféle anyagi ellenszolgáltatás, fizetség nélkül végez munkát, szabad akaratából, úgy, hogy azzal másoknak jót tesz, s ezzel bizonyos szempontból jótékonykodik. A tevékenység lehet rövid távú, hosszú távú, egyéni vagy csoportos, a lényeg, hogy olyan szervezetet támogasson, ami valamilyen közhasznú tevékenységet folytat. Az Európai Unió komolyan veszi ezt az ügyet, és különböző fejlesztő programokkal igyekszik népszerűsíteni az önkéntességet az egyes tagországokban.

 


 

Az önkéntesek nemzetközi világnapját az Egyesült Nemzetek Szervezete kezdeményezte. Ezen az emléknapon azokat a személyeket emelik ki, akik önkéntesen különféle, mások számára hasznos tevékenységben vesznek részt. Az ENSZ Közgyűlése 1985. december 17-én foglalta határozatba az önkéntesek nemzetközi napjának megtartását, majd a világszervezet 2002. november 26-án újabb közgyűlési határozattal szólította fel a kormányokat, hogy támogassák az önkéntességet, a gazdasági és társadalmi fellendülés stratégiai eszközét. Külön jelentőséggel bír az IMPACT2030 kezdeményezés, mely révén nagyvállalatok és civil szervezetek köteleződnek el a Fenntartható Fejlődési Célok mellet az önkéntesség erősítése révén.

 


 

Magyarországon az Önkéntes Központ Alapítvány hosszú évek óta dolgozik a hazai önkéntesség társadalmi megbecsültségének javítása érdekében. Az elmúlt évtizedben komoly változáson ment keresztül az önkéntesség presztízse és támogatottsága – ennek eredményeként mind többen vállalnak ilyen tevékenységet. Kutatási adatok szerint a felnőtt lakosság negyven százaléka végez önkéntes tevékenységet. Ennek emelése és az elköteleződés rendszeressé tétele az egyik fő kihívás az önkéntességet támogató szervezetek számára.

 


 

Az önkéntesek tevékenységének gazdaságilag is mérhető hatása van. Pár évvel ezelőtt a Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint a szektorban tevékenykedő önkéntes segítők száma 490 ezer fő volt. Az általuk teljesített 51 millió munkaóra több mint 24,5 ezer főállású foglalkoztatott munkaidejének felelt meg, munkájuk becsült értéke 55 milliárd forint. 

 


 

Bár az önkéntesek legtöbbször csendben, láthatatlanul végzik munkájukat a közjó érdekében, mégis fontos, hogy országos és a kisközösségi szinten is elismerésre kerüljenek ezek az emberi erőfeszítések. Ennek köszönhetően ugyanis az elkötelezett emberek megerősítést kaphatnak, ami továbbiakat inspirálhat a bekapcsolódásra.

 

(forrás: Wikipedia, onkentes.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása