2019. március 22.

Az illegális hulladék ellen harcoló civileket díjazták


Fejér megyében a Gaja Környezetvédő Egyesület felhívására minden esztendőben közel két tucat önkéntesekből álló csapat veszi fel a küzdelmet a tájsebek begyógyításáért. A programban résztvevőknek a Hiemer-házban mondtak köszönetet a munkájukért.

A „Tájsebészet 2018” című program díjátadó ünnepségére várta a résztvevő szervezetek képviselőit a Gaja Környezetvédő Egyesület csütörtökön a Hiemer-házba. A résztvevőket Gárdonyi László köszöntötte, aki 2001 óta a „Tájsebészet” programfelelőse.



 

A Hulladék Munkaszövetség 2001 áprilisában indította el a Tájsebészet elnevezésű országos programját. A kampányt országos szinten 2006-tól már nem hirdették meg, azonban Fejér megyében a Gaja Környezetvédő Egyesület felhívásaira minden évben több tucat, önkéntesekből álló csapat veszi fel a küzdelmet a tájsebek begyógyításáért.



 

Tavaly 22 megyei civil szervezet, intézmény és közösség kapcsolódott a programhoz mintegy 1500 önkéntessel, akik 225 köbméternyi illegális hulladékot számoltak fel, és helyeztek el engedélyezett helyeken. Becslések szerint a közösségek tavalyi munkájának értéke eléri a 4-5 millió forintot.



 

A legtöbb probléma a városmenti bekötőutaknál, patakmedreknél és az erdős területeken van, ahol viszonylag kicsi a forgalom - tájékoztatott Gárdonyi László, a Gaja Egyesület tanácsadó irodájának vezetője a rendezvényen, majd köszönetét fejezte ki a Tájsebészet programban közreműködő városi vállalatoknak, a Depóniának, a városgondnokságnak, a környezetvédelmi irodának, szolgáltatóknak, önkénteseknek, továbbá az önkormányzatnak. A díjazott szervezetek képviselői elismerő okleveleket és ajándéktárgyakat vettek át.

 

(Forrás:szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása