2019. június 6.

Jótékony boksz - szombaton az Alba Regia Sportcsarnokban


Jótékonysági boksz-, MMA- és K1 gálamérkőzést szervez most szombatra a Nagyok A Kicsikért Alapítvány, valamint a Predator SE. Az esemény bevételével a Fejér Megyei Szent György Kórház koraszülött osztályát támogatják majd.

Nemes ügy mögé állt a Predator SE, hiszen a Nagyok A Kicsikért Alapítvánnyal június 8-án, szombaton közösen szerveznek jótékonysági gálaestet az Alba Regia Sportcsarnokban, amelynek teljes bevételével a Fejér Megyei Szent György Kórház koraszülött osztályát támogatják majd.

 


 

Az est folyamán MMA, ökölvívó, K1 és kempo mérkőzéseket rendeznek. A szorítóba lépők között több székesfehérvári is lesz: Gábor Péter, Gáncs Ferenc, Szinável Sándor – csak néhány név a kesztyűzők közül. Mellettük pedig számos országosan ismert sportolót is láthat majd a közönség.

 


 

A 18 órakor kezdődő ingyenes rendezvénynek az Alba Regia Sportcsarnok ad otthont, ahol a nézőknek lehetőségük lesz a kihelyezett perselyekbe dobni adományaikat. A szervezők ezzel kettős célt szolgálnak: egyrészt szeretnének minél szélesebb körnek betekintést engedni a küzdősport világába, ugyanakkor azt is szeretnék megmutatni, hogy nincs olyan, hogy túl kevés adomány, hiszen minden forint számít

 

(forrás: okkfehervar.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása