2019. július 4.

Új futópálya lesz a Haleszban


Még az idén elkezdődhet az új, 1 kilométer hosszú rekortán futópálya építése a Halesz parkban. Székesfehérvár az Országos Futópálya-építési Pályázat keretében nyert támogatást a beruházásra.

A programban résztvevő győztes városok névsorát Révész Máriusz kormánybiztos egy budapesti sajtótájékoztató keretében hirdette ki.

 


 

Régi vágya már a fehérvári futóknak, hogy a Bregyó és a Túrózsáki szabadidőparkok után a Haleszban is profi körülmények között, rekortán burkolatú pályán futhassanak. Székesfehérvár - az idén márciusban alakult Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége és a Miniszterelnöki Kabinetiroda aktív Magyarországért felelőskormánybiztosa által meghirdetett Országos Futópálya-építési Programban beadott nyertes pályázata révén - 50 %-os támogatással valósíthatja most meg ezt a fejlesztést.

 


 

Az eseményen Székesfehérvár önkormányzatát Mészáros Attila alpolgármester képviselte, aki elmondta: nagyjából 58 millió forint lesz a beruházás összköltsége, a munkálatokat pedig a Városgondnokság valósítja majd meg.

 

(forrás: okkfehervar.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása