2019. november 6.

Valahol Európában – jótékonysági előadás lesz vasárnap


Ismét közös projektbe fogott az Alba Triatlon SE, az Imre Sándor Szeretetszínház, valamint az Arany János EGYMI Ezredéves Óvodája, Általános Iskolája és Készségfejlesztő Iskolája. A munka eredményét - a Valahol Európában című musicalt - a nagyérdemű november 10-én, vasárnap 17 órától a MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében láthatja majd.

Újabb jótékonysági színházi előadással készül az Alba Triatlon SE az Imre Sándor Szeretetszínházzal, az Ezredéves iskolával, valamint a Szegényeket Támogató Alapítvánnyal (SZETA) együttműködve.

 


 

Nyáron a Padlást mutatták be, most pedig a Valahol Európában című musicalt láthatja majd a közönség a MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében. Az előadás különlegessége az lesz, hogy az Ezredéves iskola több diákja is bemutatkozhat a színpadon.

 


 

Czettl Andrea, az Alba Triatlon SE elnöke és az esemény főszervezője elmondta, hogy az est bevételéből kerékpárokat fog vásárolni a sportegyesület, amellyel a SZETA által támogatott családokat, valamint az Ezredéves iskola tanulóit szeretnék segíteni. „Nagy öröm számunkra, hogy a gyerekek izgatottan és boldogan készülnek a következő előadásra is, és alig várják, hogy újra az aréna színpadán állhassanak. A próbák jó hangulatban telnek. Gyógypedagógusi és elnöki mivoltomban is mondhatom, hogy rendkívül fontos számunkra ez az integrációs előadás, és az, hogy a fogyatékkal élő fiatalokra irányítsuk a figyelmet, akik ismét bizonyíthatják: bármire képesek.” – emelte ki az elnök.

 

(forrás: okkfehervar.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása