2020. március 10.

Mikor és hogyan hagyjuk abba a madáretetést?


A végéhez közeledik a madáretetési időszak - hazánk természeti környezetének, biológiai sokféleségének jelenlegi állapota ugyanis nem igényli az egész éves etetést. Nem mindegy azonban, mikor és hogyan hagyjuk abba a madáretetést.

Milyen kihívásokkal kell szembenézniük a madaraknak kora tavasszal?

A madarak tavaszi vonulásának és költéskezdésének időzítésében az egyik legfontosabb szempont a megfelelő táplálékellátottság, hiszen a vonulás utáni kondíció-visszaállítás, a fészeképítés, és különösen a tojásrakás jelentős többletenergiát igényel. Éppen ezért a március közepétől április közepéig tartó időszak − különösen elhúzódó tél és hűvös tavasz esetén − kritikus periódus a korán fészkelni kezdő madarak számára. Különösen a városi madaraknak, mivel esetükben sokkal kisebb a természetes növényzet területi aránya.

 


 

Mivel etessünk ilyenkor?

Bármilyen meglepőnek tűnik is, a kora tavasz elsősorban nem a rovarevők, hanem a magevők számára jelent kihívást. A szakemberek ezért azt javasolják, hogy ha a madarak, különösen a magevők (tengelic, zöldike, erdei pinty, meggyvágó) továbbra is látogatják az etetőnket, az etetést március végéig, április elejéig-közepéig folytassuk! Annyi változtatással, hogy az eleségben a napraforgómag és az alma mellett egyre nagyobb arányban szerepeljenek az aprómagvak.

 


 

Mikor hagyjuk abba az etetést?

Április első felére a megújuló rovarélet mellett már a növényzet is kellő természetes táplálékbázist nyújt a madaraknak. Ilyenkor kell − hacsak nincs rendkívüli időjárási helyzet − abbahagynunk az etetést.

 


 

Miért ne etessünk nyáron?

Önfenntartó, egészséges populációk fennmaradása csak akkor lehetséges, ha az élőlények a lehető legnagyobb mértékben az élőhelyi környezetük kínálta feltételekhez alkalmazkodva élhetnek. Ott, ahol egy-egy faj vagy élőlénycsoport megmaradása már intenzív és közvetlen emberi beavatkozást igényel, már nagy a baj, és a veszélyeztetettség mértékét jelzi. A szükségtelenül végzett nyári etetés elkényelmesíti a szülőket, a természetestől eltérő táplálékviszonyokhoz szoktatja a felnövekvő generációkat, a mesterséges táplálékbőség pedig folyamatos emberi beavatkozás nélkül életképtelen szintre "pumpálhatja fel" a fészkelőállományt.

Magyarország természeti környezete még képes biztosítani a legtöbb faj táplálékát, ezért nálunk a téli madáretetés is elsősorban nem természetvédelmi, hanem szemléletformáló tevékenység, tehát alapvetően az emberek, nem pedig a madarak igényeit szolgálja ki. A viselkedéstorzító nyári etetés helyett odútelepítéssel, itatással, és egyéb eszközökkel segítsük a madarakat.

 

(forrás: mme.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Megszűnt a rendkívüli ítélkezési szünet a bíróságokon


Kalandozások Fejér megyében - Zámoly


„Amíg egy szobor el nem készül, addig érdekes…”