2018. november 16.

Barokk mesterek nyomában – városi séta lesz szombaton


Újabb városismereti sétát szervez a Magyar Városkutató Intézet a Fekete Sas Társasággal és a Fekete Sas Patikamúzeummal közösen. Most szombaton délután azokról a mesterekről tudhatnak meg többet az érdeklődők, akik Székesfehérvár barokk-kori épületeinek készítésében vettek részt.

Fehérvár barokk-kori felvirágzásának nyomai napjaink belvárosának szerves részét képezik. Az épületekről és azok tervezőiről időről-időre megemlékezik az utókor, de azok a mesterek, akik ezeket a formákat és díszeket anyagba öntötték, a háttérben maradtak. Kik ők? Hogy kerültek Székesfehérvárra, hol tanulták mindazt a tudást, amelynek segítségével meg tudták valósítani a tervezők papírra vetett álmait?



 

Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ azok, akik november 17-én, szombaton részt vesznek azon a városi sétán, ahol átfogó képet nyújtanak a szervezők a székesfehérvári barokk épületszobrászokról és bútorasztalosokról. A körülbelül 2 és fél órás séta 15 órakor a Szent István Bazilikától indul.  

 



Az építészettörténeti sétát Váczi Márk, a Magyar Városkutató Intézet munkatársa vezeti. A résztvevők régészeti előadást hallhatnak Reich Szabina régésztől, a Fekete Sas Patikamúzeumot pedig Szima Viktória kutató mutatja majd be.





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása