2019. július 10.

Szökőkutat építenek a Zichy ligetbe


Új közösségi térrel bővül a Belváros. A bemutatott tervek szerint egy vízmedencés szökőkút épül a Zichy liget Fő utca felöli részén, amely köré hét új fát ültetnek. A környezettudatos, klímabarát burkolat mellett nő a zöldfelület nagysága, illetve többfunkciós, korszerű utcabútorok is helyet kapnak majd a téren.

Az erről szóló sajtótájékoztatón elhangzott: összekötni sajnos nem lehet a Mátyás Király előtti teret és a Zichy ligetet, de a tervezők arra törekedtek, hogy a liget a lehető legjobban illeszkedjen a Fő utca hangulatához. Várhatóan jövő tavasszal kezdődik majd a kivitelezés.



 

Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője elmondta, hogy kritikus pont volt a műemléki környezet, és az, hogy úgy illeszkedjen a szökőkút a ligetbe, hogy az a zöldterülethez is megfelelő legyen. Kiemelte, a Zichy liget egy több mint két hektáros belvárosi közpark, amelynek a szabályozási terv alapján hosszútávon is zöldterületnek kell maradnia.

Az új szökőkút és környékének tervét Izmindi Réka tájépítész mutatta be. Mint mondta, két elvárásnak is meg kellett felelni: rendezvénytér kialakításának lehetősége és a hétköznapok közparki funkciója.



 

A történelmi visszatekintésből kiderült, a Zichy ligetről az első ábrázolás 1797-ből való, amikor vásártérként funkcionált, majd 1880 után a közpark meglétét már tényként kezelik. A múlt század elején buja növényzet volt a ligetben, és a fehérváriak szívesen használták, egykori képek arról tanúskodnak, hogy még vendéglátóhely is volt itt.



 

A tájépítész örömét fejezte ki, hogy sikerült a ligetbe a kertépítészet egyik fontos elemét, a vizet megjeleníteni. Egy 160 négyzetméter alapterületű vízmedencés szökőkút épül, hét új fát is ültetnek körülötte, és a burkolat korszerű, vízáteresztő lesz. A szökőkút hangulatát, formavilágát a környező neoklasszicista épületek határozták meg. Az egyik különlegessége lesz, hogy körülötte az ellipszis egy-egy pontjából vízsugár lövell majd a medencébe.



 

A medence peremének anyaga a Fő utcán is megjelenő burkolathoz hasonló lesz. A burkolat körülötte teljes mértékben vízáteresztő anyag, amely a földhöz hasonlóan nyeli el a csapadékvizet. Ez az anyag környezetbarát, klímatudatos. A szökőkút tervezése során figyeltek arra is, hogy a városi ünnepi rendezvények alatt ezen a helyen rendezett koncertek, fesztiválok idején felállított színpad biztonsággal elhelyezhető legyen.

Kerékpártárolós padok lesznek a szökőkút körül, amely este visszafogott, klasszikusan elegáns világítást kap. A zöldfelületek átalakítására is szükség lesz. Így a liget szélén, ahol rendszeresen kitapossák a növényeket, intenzív bokortelepítés lesz egy kis kerítés.

 

(forrás: ÖKK)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása