2018. május 14.

Határ a csillagos ég - Meddig emelkedhetnek még az ingatlanárak?


Duplájára emelkedett a használt lakások ára Székesfehérváron az elmúlt három-négy évben. Mindeközben épülnek az új társasházak is a városban, amiknek az építtetői vélhetően kénytelenek lesznek lejjebb vinni áraikat, ha nem akarnak veszteségesen kiszállni a beruházásból. Hova vezetnek ezek a folyamatok? Meddig emelkedhetnek az ingatlanárak? Erről kérdeztük Viktor Ferenc ingatlanszakértőt.

- Mielőtt a folyamatokról beszélnénk, muszáj látni az aktuális helyzetet. Ez hogy fest jelenleg?

Az aktuális helyzet úgy néz ki, hogy a használt lakások, a panellakások ára a csillagos eget közelíti. Lassan egy két szobás, felújított panellakás 18-20 millió forintba kerül. De egy rosszabb állapotban, de jó helyen lévő is 16-17 és fél millió forint. Ez azt jelenti, hogy a panellakások négyzetméter ára már 300 ezer és 330 ezer forint körül van. Tulajdonképpen talán ezzel sem lenne baj, de nincs a piacon eladó ingatlan, mert sokan bizonytalanok. Nem tudják, hogy eladják-e a lakásukat, mert arra várnak, hogy még emelkedni fog az áruk. Igazándiból ezt még mi ingatlanos szakértők sem látjuk előre.

A másik érdekes jelenség az új lakások kérdése. Idén év vége és a jövő év közepe között körülbelül 500-1000 új lakás érkezik az ingatlanpiacra Székesfehérváron. Ez azért lesz érdekes, mert jelen pillanatban azt érzékeljük, hogy megállt az új lakások ingatlanpiaci mozgása. Engem folyamatosan hívnak a beruházók. Félnek, mert nem értik, mi történt, hiszen eddig folyamatosan csörögtek a telefonjaik, és ha nem is vett mindenki új lakást, de legalább voltak érdeklődők. De körülbelül másfél hónapja az érdeklődők is eltűntek. Azok maradtak csak az új lakások piacán, akik három gyerekkel CSOK-ot akarnak felvenni.

 


 

- Ez mit eredményezhet az új lakások piacán?

Ha ez így marad, jövőre a nyakunkba szakad annyi új lakás, hogy a beruházók egyetlen dolgot tehetnek: le kell vinni az árakat, hogy legalább a saját pénzüket visszakapják. Ráadásul már olyan magas műszaki tartalmakat kell megvalósítaniuk a beruházóknak, hogy jelenleg körülbelül 300–400 ezer forintból tudja az építtető kihozni ezeknek a lakásoknak a négyzetméterét, ami azt jelenti, hogy körülbelül 500 ezer forintos négyzetméter áron kellene adnia ahhoz, hogy maradjon is rajta némi profit. Nagyon érdekes lesz ez a folyamat, mert többe kerül az új ingatlanok előállítása, mint amennyiért jövőre ezeket el lehet adni. Én, mint ingatlanos azt mondom, hogy nekünk, ezzel foglalkozó szakembereknek ki kell találni valamit, hogy kezelni tudjuk majd ezt a helyzetet.

 

- Elképzelhető, hogy előáll egy olyan helyzet, hogy az új építésű lakások ára ugyanannyi lesz, mint egy több évtizede épült panelé?

Így van. Itt csak az a kérdés, hogy ez milyen hatással lesz a használt lakás piacra. Mert ha ott áll az ember egy 20 milliós panellakás és egy 25 milliós új lakás mellett, akkor vélhetően inkább az újat fogja megvenni, mert ha drágább is, de mégiscsak egy új lakás. De meglátjuk, mi lesz.

 


 

- Már évek óta tart az ingatlanárak folyamatos emelkedése. Meddig mehet ez még így?

Ezt a kérdést már én is nagyon sok embernek feltettem, de a legkomolyabb közgazdászok és szakemberek is azt mondják, hogy csak találgatni tudnak. Két forgatókönyv lehetséges. A recesszió előtt, 2004-2005 környékén elkezdtek az itthoni árak egyre közelebb kerülni a nyugat-európai lakásárakhoz. Aztán a recesszió miatt ez a folyamat leállt, és stagnáltak az árak. Aztán lassan újra beindult a gazdaság, felpörgött a lakáspiac és elkezdtek az árak újra emelkedni. A gazdaság helyzetének az egyik leghitelesebb mutatója egyébként mindig az, hogy mennyire pörög a lakáspiac. Az árak valószínűleg tovább emelkednek a következő recesszióig, de nem tudhatjuk, hogy az mikor lesz. Három-négy éve nyolc millió forint volt egy panellakás, most pedig a duplája. Ha így számolunk, akkor 2020-ra akár 30 millió forintba is kerülhet egy lakás, amit én azért nem hiszek, de semmi sem elképzelhetetlen. Ez viszont veszélyes lesz, mert akkor kialakul egy olyan minta, ami a nyugati országokra jellemző, mégpedig az, hogy sokkal kevesebben lesznek a tulajdonosok, és az emberek többsége csak bérlő lesz, mert nem tud vásárolni lakást.

 

Stefkó Krisztina





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása