2018. november 9.

Személyes adataink biztonsága – a GDPR nem elég?


A hazai internetezők kétharmada aggódik a róla tárolt információk biztonsága miatt, mégis csak egyötödük olvassa el az adatvédelmi tájékoztatókat – erre hívtákfel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hivatal elnökhelyettesei, valamint az EY tanácsadói. A szakértők egyetértettek abban, hogy a GDPR előrelépést jelent ugyan, de további lépésekre is szükség van.

Az emberek csupán negyede érzi úgy, hogy teljes irányítással rendelkezik az online megadott adatai felett, kétharmaduk pedig nem is bízik azokban a cégekben, amelyek személyes információkat gyűjtenek a netes tevékenységéről. Milyen ára van az információnak, mire volt elegendő a GDPR bevezetése és miért jó, ha egy vállalkozás megfelelően tájékoztatja ügyfeleit a lehetőségekről? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

 

Az információnak igenis ára van

Dr. Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese szerint az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) önmagában még nem hoz jelentős változást. A hatóságok és a cégek összefogására van szükség ahhoz, hogy helyreállítsák a bizalmat a digitális gazdaságban. A szakember szerint az ehhez vezető úton fontos lépés, hogy az internetezők felismerjék, a cégek pedig elismerjék, hogy az információnak mérhető ára van. Ezért nem elég tájékoztatni az embereket az információ felhasználásáról, kezükbe kell adni a döntést, hogy mikor, kinek és mennyiért adják át adataikat.



 

Milyen változást hozott a GDPR?

„A Facebook 68 kedvelés alapján meg tudja állapítani egy felhasználó politikai hovatartozását. Erre a regisztrációt megelőzően, egy részletes tájékoztató átolvasását követően sem lehetnek felkészülve az internetezők” – ezt már dr. Szabó Endre Győző, a Nemzet Adatvédelmi és Információs Hivatal elnökhelyettese mondta. Szerinte a GDPR épp ezen a területen hozhat jelentős változást, hiszen a rendelet legnagyobb előnye, hogy megköveteli a cégektől, hogy érthetően bemutassák, hogyan kezelik a felhasználókról begyűjtött információkat.


 

 

A cégeknek is előnyösebb, ha megfelelő tájékoztatást nyújtanak

"A hatóságok elsődleges célja, hogy partnerséget alakítsanak ki a cégekkel és védelmet nyújtsanak a fogyasztóknak. Azok a szervezetek tehát, akik valóban odafigyelnek a vásárlóikra, megfelelően tájékoztatják őket a szolgáltatás lényeges körülményeiről, adatkezelés feltételeiről és a fogyasztóvédelmi megfelelőség biztosítása érdekében hatékony compliance rendszert üzemeltetnek, elkerülhetik az akár több tíz vagy száz millió forintos bírságokat, vagy érdemi, 10%-os bírságcsökkentést kaphatnak az eljárásban" – tette hozzá Dr. Füredi Orsolya, az EY versenyjogi szakértője.

 

(forrás: NOGUCHI PORTER NOVELLI)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Képei az életről mesélnek


Apollo-12 - Két villám is belecsapott az űrhajóba


„Sokkal nehezebb kedvesnek lenni, mint okosnak…”