2018. december 6.

Szincsák Attila kapta a Székesfehérvár Gazdaságáért díjat


A város gazdasági életében meghatározó cégek, vállalkozások vezetői, illetve képviselői számára rendezett évzárón adták át a “Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat. Az elismerést ebben az esztendőben Szincsák Attila, a DENSO gazdasági és kereskedelmi igazgatója vette át.

Hagyományosan a város gazdasági életében meghatározó cégeknek rendezett évzáró eseményen adják át minden évben a „Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat. A város önkormányzatának elismerése annak a természetes személynek adományozható, aki a szakmában elismert, köztiszteletben álló személyiség, és tevékenységével hozzájárul a város gazdasági életének fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez. Idén Szincsák Attila, a DENSO Gyártó Magyarország Kft. gazdasági és kereskedelmi igazgatója kapta az elismerést az elmúlt években végzett, a város gazdasági növekedését előremozdító munkájáért.

 



A díjazott több mint 15 éve dolgozik a DENSO-nál, ebből 8 évig beszerzési vezető volt, majd 2 évet Japánban töltött el központi stratégiai vezetőként, ahol jelentős nemzetközi tapasztalatokra tett szert. Több mint 22 országban fordult meg, közel 300 céget auditált, kiterjedt globális kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Tevékenységének köszönhetően jelentősen fellendültek a magyar-japán kapcsolatok, valamint a KÉPES - Közösségi Értékteremtő Program - keretében a társadalmi felelősségvállalás ügye.



 

Szincsák Attila a díj átvételét követően elmondta: egy kis faluból, Balatonszárszóról származik, ahol az összetartás, az együttműködés mindig jellemző volt, és ma is az. Utazásai során mindig arra kereste a választ, hogy egy 5.200 főt foglalkoztató vállalatot miként lehet gazdaságosan fenntartható módon vezetni. „A választ a harmóniában találtam meg. Harmóniában kell lennünk önmagunkkal, az alkalmazottainkkal, a vevőinkkel, és természetesen azzal a környezettel, azzal a várossal, ahol élünk. Ezt a harmóniát keressük minden egyes együttműködésben” – tette hozzá a díjazott.

 

(forrás: okkfehervar.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Nemzetiségek Napja


Cipőre és farmernadrágra van a legnagyobb szükség


„A föld hínáros. Föléje lebbenj!”