2019. február 11.

Benyújtották a város 2019-es költségvetését


A tervezet szerint Székesfehérvár 2019-es költségvetésének főösszege meghaladja a 66 milliárd forintot. A javaslatot pénteki ülésén tárgyalja majd a közgyűlés.

Elkészült Székesfehérvár 2019. évi költségvetésének tervezete, amely alapjaiban határozza meg a megyeszékhely működését és fejlődési irányait. Dr. Cser-Palkovics András, a város polgármestere kiemelte: a költségvetésben az egészségügyi, nevelési, közművelődési, közösségi közlekedési és egyéb szolgáltatásokon túl a szociális kiadásokat is jelentősen bővíteni tudják.



 

A költségvetés főösszege 66.4 milliárd forint, ami év közben várhatóan emelkedni is fog a plusz fejlesztési forrásoknak köszönhetően. Több mint 25 milliárd forintos saját bevétellel számol az induló büdzsé, melyből 19 milliárd az iparűzési adó, 2 milliárd az építményadó és félmilliárd a gépjármű és az idegenforgalmi adó bevétel. A 66.4 milliárdos kiadásból a működtetési és térségi feladatellátásra 29.8 milliárd forint jut, melyből 3.17 milliárd forintot fizet az önkormányzat az állami költségvetésbe szolidaritási hozzájárulás címén. Több mint három milliárd forintot gazdálkodási céltartalékként kezel majd a város idén.



 

A városi intézmények fenntartására 13.3 milliárd forintot tartalmaz a tervezet, melyből 3.1 milliárd az egészségügyi és szociális kiadás, oktatásra mintegy 4.2 milliárdot költ Fehérvár, a kulturális ágazatra pedig 3 milliárd forintot. Béremelésekre 360 millió forint szerepel az intézmények vonatkozásában.



 

2019-ben fejlesztésekre 33.3 milliárd forintot fordít Fehérvár: ebből állami forrás 23.4 milliárd, EU-s forrás 3.3 milliárd és önkormányzati forrás 6.6 milliárd forint. Az önkormányzat gazdasági társaságain keresztül pedig további 2 milliárd forintot. Folytatódik az Ybl Miklós Intézményfelújítási Program, a Saára Gyula Útfelújítási Program, a Kégl György Egészségfejlesztési Program, de ugyancsak folytatódik a közbiztonsági és születési program is. Elhangzott, hogy - bár nem önkormányzati feladat - kettő saját szúnyoggyérítést is beterveztek a 2019-es költségvetésbe.



 

Cser-Palkovics András arról is beszélt, hogy új programokat is indít Székesfehérvár.  Ellenzéki javaslatra a 65 év felettiek támogatása és a nyelvoktatás szociális támogatása is elindul Székesfehérváron. Ezek mellett okos osztályterem programot indítanak, illetve támogatja a város a digitális felnőttképzést. A helyi tömegközlekedésben pedig kedvezményt is biztosít a 2019 büdzsé tervezete: egy adott hónapban a teljes árú bérlet ára felébe fog kerülni.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Ez az én utam” – Sikeres nők, 2. rész


Ennyit a teljes kiőrlésről…


A gyerekek kíváncsiságára kell építeni