2019. szeptember 27.

„Megváltoztak a nyaralási szokások”


Konferenciával egybekötött partnertalálkozóval ünnepelte működésének 10. évfordulóját a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. a Hiemer-házban. A rendezvényen szó volt az elmúlt évtizedben elér eredményekről, a turizmus világszintű emelkedéséről, a hazai folyamatokról és a Budapest-Balaton kerékpárút fejlesztéséről is.



Az elmúlt 10 évben Székesfehérvár turizmusa komoly átalakuláson ment át. 2009 és 2018 között 188.949-látogatót fogadtak az irodában, és 1.869 városnéző programot szerveztek, illetve 47.319-en vettek részt a városnéző programokon. A vendégéjszakák száma 132 százalékkal, a vendégszám 174 százalékkal emelkedett. Egy 1.600 példányban elkészített kérdőív szerint az ötös skálán 4,7 százalékot ér el Székesfehérvár vendégelégedettségi mutatója – derült ki a partnertalálkozón.




A turizmus az egész világon erősödik, fejlődik. Az ágazat Magyarországon mintegy 417.000 embernek biztosít munkát – mondta prezentációjában Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Arról beszélt, hogy hazánkban megváltoztak a nyaralási szokások, a kéthetes, vízparton eltöltött pihenés helyett a magyar emberek ma sokkal inkább élményeket, kalandokat, programokat keresnek. Figyelemreméltó egy európai szintű kitekintés is: az El Camino zarándokutat 1990-ben 5.000-en, 2015-ben pedig már 300.000-en járták végig, ami 60-szoros növekedést jelent 25 év alatt.



 

Nagy lehetőségeket rejt a kerékpáros turizmus, amely évente 44 milliárd eurót mozgat meg Európában. Magyarországon a következő 4 évben 150 milliárd forintot fordítanak az ágazat fejlesztésére. A cél, hogy az épülő hálózatban egymással összekapcsolhatóvá, átjárhatóvá tegyék a kerékpárutakat. Révész Máriusz a Budapest-Balaton kerékpárút jelenlegi állásáról is beszélt. Mint mondta, még idén elindul a Budapest–Etyek közötti szakasz megépítése, amely a Biatorbágyi átkeléssel 2021 második negyedévére készül el. Az Etyek-Tordas-Velence, majd a Velence-Székesfehérvár szakaszokra 2020 első negyedévében írhatják ki a közbeszerzési eljárást. A Székesfehérvár-Balatonakarattya közötti szakasszal kapcsolatban örömteli hír, hogy a 710-es főút balatoni csatlakozásánál a kerékpárosoknak nem kell behajtaniuk a körforgalomba, hiszen itt egy kétszintes útkereszteződés épül aluljáróval.




A konferencián F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója tartott prezentációt az elmúlt 10 év fejlődéséről. Mint mondta, 2009-ben az önkormányzat egy európai uniós pályázat kapcsán hozta létre a TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) szervezetet. A szervezet bázisaként még ugyanebben az évben elindult a Tourinform Iroda működése.

 

(forrás: ÖKK)


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása