2020. március 2.

Összegyűltek Közép-Európa méhészei


Harminckettedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi méhész kiállítást és vásárt Székesfehérváron, több mint száz kiállító részvételével. A szakmai rendezvényen a termelők megoszthatták egymással tapasztalataikat, és közösen kereshettek választ az ágazat legfontosabb kérdéseire.



A méhészet jelentősége kiemelkedő a magyar mezőgazdaságon belül – emellett a méz fontos része a táplálkozásnak, hiszen a mézből előállított élelmiszerek segítenek az egészség megőrzésében. Ráadásul a méhek szerepe a gyümölcstermesztés esetében is fontos, a beporzáson keresztül. Mindezek mellett a méhészet több környezetvédelmi cél eléréséhez, így a biológiai sokféleség megőrzéséhez is hozzájárul.

 


 

Magyarország nagy mennyiségű mézet termel: az Európai Unió piacain kapható méz 10 százaléka magyar termelőktől származik - és itt a legmagasabb az egy négyzetkilométeren élő méhcsaládok száma is. Probléma viszont a magyar méhészek számára, hogy a magyarok kevés mézet esznek, így a termelői tevékenység jövedelmezősége nem megfelelő.

 


 

Az elmúlt években a kínai mézhamisítás és a stagnáló mézfogyasztás miatt leszálló ágba került a méhésztársadalom – ám a magyar termelők alapvetően bizakodóak: hisznek abban, hogy az Európa élvonalába tartozó magyar méz ismét elnyeri a vásárlók bizalmát.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Megszűnt a rendkívüli ítélkezési szünet a bíróságokon


Kalandozások Fejér megyében - Zámoly


„Amíg egy szobor el nem készül, addig érdekes…”