2017. február 9.

Őrzők - egyedülálló program március 15-én


Székesfehérvár minden évben egyedülálló programmal tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt: a Belvárosban utcaszínházi formában, fehérvári fiatalok előadásában elevenednek meg a március 15-i események. A próbák február közepén kezdődnek a Bory Jenő Általános Iskolában és a Művészetek Házában.

A különleges produkciót ebben az esztendőben is Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendása írta és rendezi, zenei vezetője Cserta Gábor, koreográfusa Majoros Róbert, főszereplői a fehérvári közönség által már ismert középiskolás diákszínjátszók és a Bory Jenő Általános Iskola diákjai Horváthné Puru Olga irányításával: a tanárnő maga is szerepet vállalt a darabban és a szövegkönyv megírásában.

 



A műsor eszmei mottóját és egyben dramaturgiai keretét az őrzés szimbolikája adja: az előadás azt kívánja bemutatni, hogy egy letisztult, elemeiben is ismert esemény hogyan hagyományozódik át generációról generációra, és eközben hogyan őrződhet meg az eredeti esemény erkölcsi üzenete. Az Őrzők fontos szereplője ezért egy iskolai osztály, amely egy iskolai történelemórán a tanár irányítása alatt ismerkedik az 1848. március 15-i eseményekkel. A történet időről időre visszatér az iskolai feldolgozó óra bemutatásához, melynek nyomán a történet – középiskolás szereplők bevonásával – megelevenedik.

 



A negyven perces műsort a Városház téren felállított egyetlen színpadon mutatják be, és március 15-én kétszer, délelőtt és délután is látható lesz. A népes szereplőgárda mellett az előadás fontos résztvevője az a mintegy ötven fős, felnőttekkel is megerősített iskolai kórus, amely nem csak a műsor énekeit tolmácsolja, hanem – a görög kórus mintájára – akusztikus és prózai formában is megszólal majd. A produkcióban az Alba Regia Táncegyüttes fiatal táncosai is közreműködnek, két koreográfiával.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)

 


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása