2018. február 2.

Medve, árnyék, tél, miegymás


Ha én medve lennék, és február elején kijönnék a barlangomból, alighanem eléggé meglepne, hogy kíváncsi emberek állják körül a bejáratot, és mind engem bámulnak. Hogy megnézném-e az árnyékomat, azt nem tudom, de hogy lobogó bundával húznék vissza a barlangomba, az ezer százalék. Aztán hadd találgassák a barlang előtt az amatőr meteorológusok, hogy akkor most visszajön-e a tél, vagy mi lesz?



Gyertyaszentelő napjáról több népi hiedelem is ismert. Az egyik Európa legnagyobb termetű ragadozójára, a barnamedvére hivatkozik, és azt állítja, hogy ezen a napon a téli álmot alvó medve felébred, kitekint a barlangja bejáratán, hogy megnézze, milyen az idő. Ha derült az ég és szépen süt a nap, enyhe a levegő, akkor visszamegy és folytatja az alvást. Tudja (érzi?), hogy még nincs vége a télnek, mert havas förgetegek, csikorgó hidegek lehetnek. Ha viszont hideg, téli időt talál, kinn marad, mert érzi, hogy hamarosan vége a télnek, rövidesen megenyhül az idő.

Régebben pálfordulás napján - január 25-én -, ma már csak gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Tudnunk kell, hogy e szokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz. Sokak szerint a nagy mesemondó fantáziájában született meg az időjós medve máig élő alakja. Az új földesúr című regényében található ugyanis az alábbi történet:



 

„A medve igen nagy filozóf. Míg derültek az élet napjai, addig élvezi azokat, s ha zordonulni kezdenek, nem keres idegen hazát, mint a gólyák, nem is megy rabolni az erdőre, mint a farkas, nem megszolgálni, mint a kutya, hanem behúzza magát egy csendes, előre kiszemelt odúba, ott összekuporodik, s nagy megnyugvással várja, hogy melyikük unja meg hamarább a passzív ellenállást: ő-e vagy a tél? Rendszerint a tél türelme szokott rövidebb lenni, mert az rendesen elmúlik magától, míg havon megfagyott medvét még senki sem látott.

Néha vannak igen hosszú telek, de az a medvét nem konfundálja; tudja jól, hogy azért mégis csak el kell annak múlni; ha nagyon csípősen fú be odújába a szél, nem ír hozzá szelídítő brochure-öket, hanem betartja a hátával a nyílást, s akkor csak azon az egy helyen fázik.

Van aztán egy napja a télnek, aminek "gyertyaszentelő" a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.

 



Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van.

Honnan vette a medve e természettudományi bölcsészeti kontemplatív irányeszméket, azt nem tudjuk megmondani, hanem hogy a magyar időjárási észleletek között az rég fel van jegyezve, az bizonyos.”




Azt, hogy honnét vette Jókai a kárpáti medvék időjós hírét, nem tudjuk. Nem valószínű, hogy ismerte volna a Volga középső folyásánál élő cseremiszek jövendölését, akik valami hasonlót hisznek. Szerintük, ha a medve Prokov ünnepén a barlangjába megy, hideg lesz a tél, de ha Prokov ünnep után megpillantjuk a mackó lábnyomait a hóban, enyhe tél fog következni. A két jövendölés között csak látszólag van összefüggés, mert a cseremiszek medvéje az elkövetkezendő telet és nem a tavaszt jósolja meg.

 

Török Péter

(forrás: farkasnora.hu)

 


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása