Medve, árnyék, tél, miegymás
Ha én medve lennék, és február elején kijönnék a barlangomból, alighanem eléggé meglepne, hogy kíváncsi emberek állják körül a bejáratot, és mind engem bámulnak. Hogy megnézném-e az árnyékomat, azt nem tudom, de hogy lobogó bundával húznék vissza a barlangomba, az ezer százalék. Aztán hadd találgassák a barlang előtt az amatőr meteorológusok, hogy akkor most visszajön-e a tél, vagy mi lesz?
Gyertyaszentelő napjáról több népi hiedelem is
ismert. Az egyik Európa legnagyobb termetű ragadozójára, a barnamedvére hivatkozik,
és azt állítja, hogy ezen a napon a téli álmot alvó medve felébred, kitekint a
barlangja bejáratán, hogy megnézze, milyen az idő. Ha derült az ég és szépen
süt a nap, enyhe a levegő, akkor visszamegy és folytatja az alvást. Tudja
(érzi?), hogy még nincs vége a télnek, mert havas förgetegek, csikorgó hidegek
lehetnek. Ha viszont hideg, téli időt talál, kinn marad, mert érzi, hogy
hamarosan vége a télnek, rövidesen megenyhül az idő.
Régebben pálfordulás napján - január 25-én -, ma már csak gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Tudnunk kell, hogy e szokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz. Sokak szerint a nagy mesemondó fantáziájában született meg az időjós medve máig élő alakja. Az új földesúr című regényében található ugyanis az alábbi történet:
„A medve igen nagy filozóf. Míg derültek az
élet napjai, addig élvezi azokat, s ha zordonulni kezdenek, nem keres idegen
hazát, mint a gólyák, nem is megy rabolni az erdőre, mint a farkas, nem
megszolgálni, mint a kutya, hanem behúzza magát egy csendes, előre kiszemelt
odúba, ott összekuporodik, s nagy megnyugvással várja, hogy melyikük unja meg
hamarább a passzív ellenállást: ő-e vagy a tél? Rendszerint a tél türelme
szokott rövidebb lenni, mert az rendesen elmúlik magától, míg havon megfagyott
medvét még senki sem látott.
Néha vannak igen hosszú telek, de az a medvét
nem konfundálja; tudja jól, hogy azért mégis csak el kell annak múlni; ha
nagyon csípősen fú be odújába a szél, nem ír hozzá szelídítő brochure-öket,
hanem betartja a hátával a nyílást, s akkor csak azon az egy helyen fázik.
Van aztán egy napja a télnek, aminek "gyertyaszentelő" a neve. Miről
tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok
fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve
elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha
azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba
cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik
a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy,
hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent
oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik
tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma
szabadelvű program mellett.
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a
medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak
a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg,
mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk,
hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg
nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett
rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a
farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit
és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt
jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó
mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban
erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van.
Honnan vette a medve e természettudományi bölcsészeti kontemplatív irányeszméket, azt nem tudjuk megmondani, hanem hogy a magyar időjárási észleletek között az rég fel van jegyezve, az bizonyos.”
Azt, hogy honnét vette Jókai a kárpáti medvék
időjós hírét, nem tudjuk. Nem valószínű, hogy ismerte volna a Volga középső
folyásánál élő cseremiszek jövendölését, akik valami hasonlót hisznek.
Szerintük, ha a medve Prokov ünnepén a barlangjába megy, hideg lesz a tél, de
ha Prokov ünnep után megpillantjuk a mackó lábnyomait a hóban, enyhe tél fog
következni. A két jövendölés között csak látszólag van összefüggés, mert a
cseremiszek medvéje az elkövetkezendő telet és nem a tavaszt jósolja meg.
Török Péter
(forrás:
farkasnora.hu)