„Egy asszony, kinek öltözete a nap volt…”
Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet augusztus 15-én tartanak – ez a nap egyúttal Magyarország védőszentjének napja. 431-ben az epheszoszi zsinat elfogadta Alexandriai Szent Cirill érvelését, és kihirdették, hogy Szűz Máriát megilleti az Istenszülő cím. Mária mennybevételének dogmája szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott.
„Az égen nagy jel
tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején
pedig tizenkét csillagból álló korona. (Jel 12,1)
A katolikusok úgy tartják, hogy Szűz Márián,
mint az asszonyi nem legkiválóbbikán sem a halálnak keserűsége, sem a testén
romlás nem fogott. Szent Alfonz szerint: „három
dolog teszi keserűvé a halált: ragaszkodás a földiekhez, a lelkiismeret
mardosása a bűnök miatt és az üdvözülés bizonytalansága. Mária halála mentes
volt ezektől a keserűségektől, számára épp három ellentétes tudat tette
könnyűvé a halált.(...) Neki az isteni szeretet adta az életet és ugyanaz adta
a halált.”
Mária mennybevételét a protestánsok nem
vallják, mivel a Szentírás nem foglalkozik a kérdéssel, így szerintük az ember
üdvössége szempontjából nem fontos felvetés.
Mária halála
Szűz Mária haláláról az Újszövetség nem ír,
így a hagyományokra és más írásos emlékekre vagyunk utalva. A feljegyzések
alapján 64 és 72 év közé tehető életének hossza. A 4. században keletkezett a
legkorábbi, Transitus Mariae (Mária mennyekbe való átviteléről) című apokrif
irat, amely Szűz Mária halálát és mennybevitelét írja le. Juvenaéis jeruzsálemi
püspök e tekintetben a legmegbízhatóbb hagyományon alapuló művet Niceforus
szalamiszi püspök nevéhez fűzi, és a leghitelesebb hagyománynak nevezte. A 6–9.
század Szűz Mária halálának körülményeire vonatkozólag legalább húszféle
feldolgozását hozta.
Vannak, akik azt feltételezik, hogy Mária
Jézus halála után Efezusba költözött. Ez azért lehetséges, mert a keresztre
feszített Jézus János apostolra bízta Máriát. Apokrif iratok szerint Jézus
tanítványai egybegyűltek, és egy csoda folytán felhőn utazva értek Jeruzsálembe
a Szent Szűzhöz: János éppen Efezusban celebrált misét és úgy találta magát
Szűz Mária házában, utána érkeztek a többiek, míg legvégül Tamás apostol
Indiából. Mindezeknek azonban ellentmondani látszik, hogy Pál apostol 54-ben
még nem talált keresztényeket a városban. Timóteus, Efezus püspöke volt az,
akihez 63–64-ben leveleit írta Rómából, János evangélista pedig csak Pál
halála, tehát 67 után érkezett oda. Ekkor Máriának már 90 év körülinek kellett
volna lennie, amire semmilyen más forrás nem ad alapot. Kivéve Emmerich Katalin
látomását, aki azt állítja, hogy nem a városban lakott Mária. A keresztények az
Efezustól nem messze lévő hegyekben laktak, biztonsági okokból, mint egy
szekta, mint ahogy Mária is, ezért nem találhatott Pál a városban
keresztényeket.
A hagyomány szerint Szűz Mária Jeruzsálemben
halt meg. Az 1–3. század keresztény szerzői ugyanakkor semmilyen említést nem
tesznek Mária sírhelyéről. Szent Jeromos, Szent Epiphaniosz, I. Leó pápa és -
Eteria spanyol zarándoknő a 4. századból - sem, pedig ők a Szentföld alapos
ismerői voltak. Epiphanius, Jeruzsálem szülötte így nyilatkozik: „Nem tudjuk, vajon Mária meghalt-e,
eltemették-e.”
Emmerich látomása
Emmerich Katalin ágoston-rendi apáca szerint
Mária Efezusba költözött János apostollal, de honvágya támadt évek múltán, és
visszatért Jeruzsálembe, ahol szent Fia szenvedésének útvonalát végigjárta,
mely annyira legyengítette, hogy már kiválasztották sírját is. De felépült és
visszatért Efezusba és másfél év után ott halt meg. A látnoknő szerint
Damaszkuszi János volt az, aki elterjesztette jeruzsálemi halálát – valóban:
Damaszkuszi Szent János három homiliája szól Szűz Mária elszenderedéséről. Leginkább
jeruzsálemi temetésének körülményeiről szól az egyik, ami nem jelent egyet
halálának helyszínével. Az egyik pápa jóváhagyta jeruzsálemi halálát, azonban
feltűnő, hogy már három pápa is meglátogatta a törökországi kegyhelyet, Szűz
Mária feltételezett házát, Efezus mellett.
Az ünnep
kialakulása
Az ünnepet Jeruzsálemben már az 5. században
megülték. Legrégebbi, latin elnevezése dormitio (elalvás) vagy pausatio
(elpihenés), vagyis Mária elszenderülésének (halálának) napja. A 6. században
már egész Keleten elterjedt, a 7. században pedig Róma is átvette, ahol a 8.
századtól Assumptio beatae Mariae (a boldogságos Szűz mennybevétele) néven tartották
számon.
Augusztus 15-ét Szent István avatta ünneppé Magyarországon. Élete végén
ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, ami megalapozta a Regnum
Marianum eszmét, amely szerint Magyarország Mária országa. Az ünnep
elnevezéseként nálunk a Boldogasszony szón alapuló nagyboldogasszony honosodott
meg.
A Nagyboldogasszony elnevezés magyar
sajátosság: Szűz Mária Boldogasszony elnevezéséből ered, Horpácsi Illés
nyelvész szerint „Nagyboldogasszony
ünnepének titkában teljesedett ki az Istenanya nagysága: az ég és föld mennybe
fölvett királynője lett.”
(forrás:
Wikipedia)