2018. szeptember 3.

„Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség…”


A legenda szerint Szent István király fia miatt ajánlotta föl koronáját és országát Szűz Máriának 1038. augusztus 14-én. Azt, hogy ebből a legendából mennyi igaz, nem tudjuk – amit viszont igazolnak a feljegyzések: Szent Imre herceg 1031. szeptember 2-án halt meg, valószínűleg vadászbalesetben.

Szent Imre herceg I. István király és Gizella királyné fia volt. Az uralkodó házaspár gyerekei közül csak kettőnek a neve maradt fenn: Ottóé, aki valószínűleg 1000 előtt született (a krónikák szerint 1002 előtt keresztelték meg, és korán halt meg), valamint Imréé, aki nevét valószínűleg anyai nagybátyja, II. Henrik német-római császár után kapta. (A hahóti kódex és a Pray-kódex a nevet Henricus alakban tartalmazza, az előbbi esetben meg is tévesztette a kutatókat, mert először II. Henrik említését vélték benne.) Életéről krónikák és legendák alapján vannak csak információk. Születésére nézve egyes források 1000-et jelölnek meg, míg a krónikák szerint 24 éves korában halt meg, így valószínűbb, hogy 1007-ben született, a hagyomány szerint az egykor a székesfehérvári Szent Imre-templom helyén álló palotában.

 


 

Nevelésére különös gondot fordítottak szülei. 1015-ben Imre herceg oktatását átvette Gellért püspök, aki Velencéből a Szentföld felé tartva I. István udvarába került Győrszentmártonon (a mai Pannonhalmán), és a királyfi mellett maradt, eredeti szándékától eltérően. Gellért püspök hét éven keresztül tanította Imre herceget latinra, elvégeztette vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait, a triviumot és quadriviumot. A tudományok mellett a vallásba, valamint a papi élet rejtelmeibe is beavatta.

Tizenöt éves korától atyja mellett nevelkedett, ahol az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátította el. I. István Imre herceg nevelését annak huszonhárom éves korában fejezte be.

 


 

Imre kész volt az uralkodásra, így megfelelő feleséget kerestek számára. A korabeli hagyomány három uralkodóházat említ, ahonnan a felesége származhatott volna: a lengyel, horvát és görög uralkodóházat - írásos emlék azonban erről nem maradt fenn.

Az a hír csak a 11. század után kapott szárnyra, hogy Imre tudatosan zárkózott el az utódnemzéstől. Mint a 12. századi Imre-legenda írta hőséről: „Ő a testi nemzést, amely romlandó, a szüzesség lelki fogadalma mögé helyezte\…, és érintetlen hitvese szüzességét romlatlanul megőrizte.”

A korábban keletkezett nagyobbik István-legenda szerint Imre halála után István rádöbbent, hogy utód nélkül maradt, vagyis neki aligha volt érdeke, hogy ne szülessék unokája. A 14. századi krónika feltehetően korai része Imrének több mint egy tucat kiváló erényét sorolta fel, de ezek között nem szerepel a szüzesség. Vagyis Imréből csak utóbb, a 12. században faragtak az önmegtartóztatás, a papi nőtlenség (a cölibátus) eszméjét propagálni hivatott szentet, kihasználva azt a sajnálatos és bizonyára akaratával ellentétes tényt, hogy házasságából nem származott gyermeke.

 


 

I. István őt jelölte ki utódjául, és úgy nézett ki, hogy elhatározása elé sem a főpapság, sem István közvetlen hívei nem gördítenek akadályt. A király felkészítette fiát az uralkodásra. Az „Institutio morum – Intelmek Imre herceghez" írásában adott személyes útmutatást az uralkodásra Imre hercegnek. (Ezt az írást, amelyet a király végrendeletének is tartanak, századok múltán a Corpus Juris Hungaricibe, a Magyar Törvénytárba is felvették.)

Imre a húszas évek végén elkerülve szülei udvarából bizonyára elfoglalta a trónörökösöket megillető „hercegséget” (valószínűleg a bihari dukátust), és apja reá bízta a királyi sereg parancsnokságát is. Ismeretes, hogy Imre viselte az „oroszok hercege/vezére" címet is, ám ennek értelmezése vitatott - jellemzően mégis a királyi testőrség parancsnokságát értik alatta.

 


 

II. Henrik német-római császár halála után utóda, II. Konrád hadjáratot indított Magyarország ellen, 1030-ban. A győri csatában győztes magyar sereget valószínűleg Imre vezette. Bár a magyarok előtt megnyílt a lehetőség Bajorország felé terjeszkedni, István nem folytatta a csatát, békét ajánlott a császárnak - 1031-ben a császár fia (később III. Henrik néven lett császár) Esztergomban aláírta a békeszerződést, amivel Magyarország része lett a Lajta és a Fischa folyók közötti terület a Morva-mezővel együtt. Valószínűsíthető, hogy a békekötésben Imre is részt vett.

Apja a koronát át akarta adni Imrének - valószínűleg a később átalakított, koronázási palástként ismert miseruhát is erre az alkalomra készíttette Gizella királyné. A herceget várva érkezett meg a hír, hogy Imrét vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, és 1031. szeptember 2-án belehalt sérüléseibe.

Halálának pontos helye sem ismert, valószínűleg a bihari Igfon-erdőben vadászat közben, az országnagyok kedvelt vadászterületén történt. Itt épült fel a 11–12. század fordulóján – a herceg szentté avatása után - a Szent Imre-apátság épülete. Mivel a középkori szokás szerint a szentek halálának helyszínén monostort építettek, így ez is ezt erősíti meg. Ő volt az első, akit az akkor még csak épülő fehérvári bazilikában temettek el.

 


 

A „vadászbaleset” nem ritka a nagypolitikában, egyes vélemények szerint Imrét nem vadkan ölte meg, hanem egy Vadkan nemzetségnevű felbérelt besenyő. Imre herceg halálában szerepet játszhatott ugyanis a német-magyar politikai viszony is. Szent Henrik halálával a bajor uralkodócsalád férfiágon kihalt, így lehetséges örökösként szóba jöhetett az utolsó nőági leszármazott, Imre is. Konrád nyilván számolt a lehetőséggel, ezt bizonyítja, hogy 1030-ig kifejezett ellenséges viszony volt a két ország között, míg 1031-ben egy csapásra megszűnt a háborús állapot és békét lehetett kötni.

Imre herceget VII. Gergely pápa 1083. november 4-én - I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt - szentté avatta. Ünnepe: november 5.

 

(forrás: Wikipedia)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Képei az életről mesélnek


Apollo-12 - Két villám is belecsapott az űrhajóba


„Sokkal nehezebb kedvesnek lenni, mint okosnak…”