Jean Bernard Léon Foucault Párizsban született. Apja, Jean Léon Fortuné Foucault könyvkiadással foglalkozott - széles körben elismert volt a francia történelemről szóló könyvsorozata. Apja megrendült egészsége miatt a család még Léon Foucault gyermekkorában Nantes-ba költözött, de ez sem segített apja állapotán, aki 1829-ben elhunyt. Ezután a család visszaköltözött Párizsba. Anyja a Collège Stanislas-ba íratta, de tanulási problémái miatt hamarosan magántanuló lett.

Már fiatal korában érdekelte a modern technika, mint például a gőzgép és a távíró. A tudomány iránti tehetségét látva anyja 1839-ben orvosi iskolába küldte fiát. Kezdetben kiváló tanulónak bizonyult és ígéretesnek tűnt orvosi előremenetele, de az első kórházi gyakorlat alkalmával a vér látványától rosszul lett és elájult. Kezdetben igyekezett felülkerekedni ezen a problémán, de be kellett látnia, hogy így esélytelen az orvosi pályára. Professzora, Alfred Donné ezért felajánlott tehetséges tanítványának egy asszisztensi állást. Ekkor kezdett érdeklődni Louis Daguerre fotózási eljárása iránt, és egy barátjával fejleszteni kezdte.

A fényképezést Donné mikroszkópos munkáival összekapcsolva kidolgozta a mikroszkópos fotózás eljárását. Az eredményeit 1845-ben publikálta, nyolcvan mikroszkópos fényképpel.

Az 1840-es évek második felében Hippolyte Fizeau-val a fényt és a hőt tanulmányozták. Elsőként készítettek dagerrotípiát a Napról, és megállapították, hogy annak külső rétege gáz állapotú (François Arago, a Párizsi Obszervatórium akkori igazgatója fotometrikus észlelései alapján úgy vélte, hogy az folyékony).

1849-ben fogaskerekes tárcsákkal (Fizeau-módszer) megmérték a fény sebességét; eredményük 1 százalékon belül egyezik a ma helyesnek ismert értékkel. Ezzel egyúttal a Nap–Föld távolság értékét is sikerült pontosabban meghatározni. Idővel Foucault a tárcsákat forgótükrökkel helyettesítette, jelentősen csökkentve ezzel a berendezés helyigényét. Ezután már nemcsak levegőben, de más átlátszó anyagokban, például vízben is meg tudták mérni a fény sebességét. 1851-ben (Fizeau-kísérlet) megállapították, hogy a fény a vízben lassabban halad, mint a levegőben.

Nevét a híres Foucault-féle ingakísérlet (1851) őrzi, amellyel földi kísérleti bizonyítékot szolgáltatott a Föld tengely körüli forgására. Ehhez egy 67 méter hosszú dróton lengő, nehéz vasgömb mozgását elemezte a Panthéonban. Az ilyen „Foucault-inga” mindig ugyanabban a függőleges síkban leng, de ez a függőleges sík a forgó Földhöz viszonyítva lassan változik az inga földrajzi szélességétől függő mértékben és irányban. A kísérlet nagy nyilvánosságot kapott, 1851-ben Charles-Louis Napoléon Bonaparte köztársasági elnök is meglátogatta. Foucault 1855-ben ezért a munkájáért és egy hasonló, (az általa 1852-ben feltalált) giroszkópos kísérletéért megkapta a londoni Royal Society Copley-érmét, és a párizsi Császári Obszervatórium fizikus munkatársa lett.

Felfedezte az örvényáramokat (a „Foucault-áramokat”), amelyek erős mágneses térben mozgó vezetőben (például forgó rézkorongban) lépnek föl.

Tökéletesítette a tükrös távcsövet az üveg felületéhez ezüstréteget adva, amitől javult a képminőség és tartósabb lett a tükör; 1859-ben egyszerű, de rendkívül pontos módszert dolgozott ki a teleszkóptükrök felszíni hibáinak ellenőrzésére (Foucault-féle késélpróba).

1867 októberében Foucault keze zsibbadni kezdett, és rohamosan romlott az állapota, ami megakadályozta munkája folytatását. Betegségének pontos oka nem ismert. Egyes feltételezések szerint a munkája során alkalmazott veszélyes vegyszerek okozhattak megbetegedést, ugyanakkor nem kizárt, hogy apja betegségre való hajlamát örökölve, gyors lefolyású sclerosis multiplex miatt hunyt el 1868. február 11-én. Testét a Montmartre-i temetőben helyezték örök nyugalomra.

(forrás: Wikipedia)