2018. november 9.

Fehérvár emlékdiplomás pedagógusait köszöntötték


Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat a Városházán, ahol arany, gyémánt, vas és rubin okleveleket adtak át a tanári munka és az életpálya megbecsüléseként. Székesfehérvár polgármestere a város közössége nevében fejezte ki köszönetét a pedagógusoknak.



„Önök nemzedékről nemzedékre tanítottak meg bennünket írni, olvasni, számolni, gondolkodni, hozzásegítettek minket az emberi eszmélés első pillanataitól kezdve ahhoz, hogy képesek legyünk az életet értelemmel megtölteni, hogy a dolgokat ne csak szemléljük, hanem alkotó, közreműködő részesei is lehessünk” - fogalmazott köszöntőjében Jámbor Ferencné, a Pedagógus Szakszervezet Fejér Megyei Szervezetének elnöke. Mint mondta: óriási felelősség volt a szívvel-lélekkel tevékenykedő óvónőkön, tanítókon, tanárokon, hiszen a jövő generációjának tudása, helytállása múlt rajtuk. Kiemelte, hogy közülük a mindennapok egyre növekvő felelősségét csak azok voltak képesek vállalni, akik igaz elhivatottsággal és alázattal viseltettek pályájuk iránt.

 


 

Köszöntötte a tanárokat, tanítókat és óvodapedagógusokat Cser-Palkovics András polgármester is, aki hangsúlyozta, hogy nemcsak az ezer éve vagy több évszázada, hanem az elmúlt évtizedekben írt fejezetek is hozzájárultak ahhoz, hogy Székesfehérvár az legyen, aminek mi szeretjük: közös otthonunk. A polgármester hozzátette: Fehérváron azt keressük, hogy mi köt bennünket össze és mit kell tennünk annak érdekében, hogy a város még szebb, még élhetőbb és még erősebb közösség legyen. „Ebben az intézményrendszerben és ennek lelkeként az itt dolgozóknak mindig is kiemelt szerepe volt. Ez legalább annyira hozzá tartozik a város több mint ezer évet tartalmazó történelemkönyvéhez, mint azok a bizonyos távoli évszázadok" – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere, aki a város közössége nevében köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Képei az életről mesélnek


Apollo-12 - Két villám is belecsapott az űrhajóba


„Sokkal nehezebb kedvesnek lenni, mint okosnak…”