Az első aranyvonat az orosz polgárháború történetének része - azon a vonaton az orosz cári nemzeti bank aranyfedezete volt. Azóta az „aranyvonat” kifejezés visszatérő szimbóluma rendszerek, kormányok bukásának: híres szerelvény volt például az orosz polgárháború során a cári aranykincseket szállító vonat, vagy a belga aranyvonat, mely az 1940-es német offenzíva idején Párizsba menekítette a németalföldi királyság vagyonának jelentős hányadát.

A belga vonattal ellentétben jóval viszontagságosabb útvonalat bejáró magyar Aranyvonatot a Magyarországon 1944. október 16-a után hatalomra kerülő nyilasok készítették fel, azzal a céllal, hogy a várható visszavonulás idején saját felhasználásra „mentsék meg” a nemzeti vagyont, és abból - is - finanszírozzák majd Németországból kiindulva a nácik feltételezett ellentámadását.

A magyar aranyvonat 1945. január 23-án indult útnak Ausztria felé a fertőbozi vasútállomásról. A Magyar Nemzeti Bank harminc tonnányi aranykészletét, nagy összegű devizatartalékait, valamint letétbe helyezett értékeket, dokumentumokat (például Mátyás király Corvináit), a méteretalon platinarúdját és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálta az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg elől Nyugatra menekíteni a Szálasi-kormány.

A szerelvény Toldy Ferenc vezetésével haladt fokozatosan nyugati irányban a Német Birodalom területén, a szovjet frontvonaltól biztonságos távolságban állomásozva. A vonat által szállított kincsek mennyiségét és pontos értékét csak megbecsülni lehet, az Aranyvonatról ugyanis az első leltár már jóval az amerikai birtokbavétel után készült, Salzburg városában. Az Aranyvonaton a nemesfémek és pénz mellett számos műkincs, illetve egyéb gyűjtemény utazott, ezen kívül rengeteg ékszer, drágakő, illetve ezüstnemű is rejtőzött a vagonokban.

A 77 vagonból álló Aranyvonat kincseinek értékét csak becsülni lehet, de vélhetően megközelítette – mai árfolyamban mérve – a 4 milliárd amerikai dollárt, ehhez került még a január végi indulás során 3 kocsi ezüstnemű. A vonaton csak a nyilasok által megbízott kísérők és a Magyar Nemzeti Bank tisztviselői tartózkodtak, így jutott el Bécsújhelyig, majd hónapok alatt Salzburg irányában haladt tovább. Toldy a szaporodó bombázások miatt egy időre a Tauern-alagútban rejtette el az Aranyvonatot, innen továbbindulva, Salzburgtól mintegy 100 kilométerre találkozott az amerikai hadsereggel, mely hadizsákmányként lefoglalta a felügyeletére bízott kincseket, 1945. május 11-én.

A magyarországi zsidó kárvallottak 1945 végén, Nyárádi Miklós pénzügyminiszter pedig a következő év nyarán Berlinben próbálta rábírni az amerikaiakat az Aranyvonat kincseinek visszaadására, ennek következményeként a Magyar Nemzeti Bank vagyonának egy része 1947 nyaráig vissza is került Budapestre, ám a műkincseket illetően az Egyesült Államok elzárkózott még attól is, hogy magyar szakértők megvizsgálhassák a talált értékeket. Ekkor már világos volt, hogy az amerikaiak árverezésre szánják a műtárgyak nagy részét, amire egy New York-i galériában került sor, 1948 júliusában. Miközben a magyar állam követeléseit elutasították, számos hazánkból származó festmény Ausztriába került kárpótlásként, mondván, a Magyarországon lezajló államosítás nyugati szomszédunk polgárait is megkárosította.

Az Aranyvonat által szállított vagyon tehát bizonyos szempontból csöbörből vödörbe került, a háború utáni adminisztráció kiépítése közben, az általános bizonytalanság közepette ugyanis számos tiszt saját vagyonát gyarapította a Német Birodalomban megtalált kincsekből, vagy katonáik között osztott szét értékes ruhákat, szőnyegeket, díszes bútorokat. Mark Clark, az Ausztriát megszálló amerikai hadsereg főparancsnoka úgy vélte, az Aranyvonat által szállított kincsek tulajdonosait nem lehet meghatározni, ezért azok visszaadása sem lehetséges Magyarország számára. Ez szolgáltatta a jogalapot arra, hogy később a vonaton szállított vagyon egy részét az Egyesült Államok háborús költségeinek enyhítésére használhassa fel.

(forrás: Wikipedia, Rubicon)