Szent Bálint – más néven Valentin, vagy Valentinus - a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziával élők védőszentje. (Igen, nekünk is az volt az első gondolatunk, hogy ez nem lehet véletlen, de haladjunk tovább.) Szóval az angolszász országokban Bálint napján tartott Valentine's Day ünnepe a 20. század végétől világszerte elterjedt, hazánkban viszont csak az 1990-es években kezdték el ünnepelni. A szokásokhoz híven ilyenkor a párok megajándékozzák egymást, a titkos hódolók pedig egy szerelmes levéllel lepik meg választottjukat.

Az – egyébként keresztény - szokás eredete, hogy Szent Bálint püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. A történet szerint mielőtt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőr vak leányának visszaadta a látását és búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.”  A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni.

Az ünnep vallási eredete mára a legtöbb országban elhomályosult és minden nemzet a maga képére formálta a Valentin-napot. Az angolszász területen e nap népszerűsége a „Madarak parlamentje“ című költeménynek köszönhető, mely 1383-ban feltehetően II. Richárd király udvarában megtartott Valentin ünnepségekre készült és melyet azon első alkalommal adtak elő. A virágok ajándékozásával való kapcsolat visszavezethető Samuel Pepys költő feleségére Elizabeth Pepysre, aki 1667-ben férje szerelmes levelére egy virágcsokorral válaszolt. Az angol nemesi társaság köreiben ettől kezdődően a levél és a virágcsokor kapcsolata utánzás révén meghonosodott.

Az angol kivándorlók magukkal vitték a Valentin-napi szokásokat az Amerikai Egyesült Államokba. A második világháború alatt pedig az amerikai katonák terjesztették el ezt a szokást Európában, így Németországban is. 1950-ben Nürnbergben volt az első Valentin-napi bál. Általánosan ismertté a virágtermesztők és az édességipar reklámjai által vált. 

A japán szokás teljesen eltér a nyugatitól. Február 14-én a hölgyek ajándékozzák meg imádottjukat, férfi munkatársaikat és ismerőseiket, általában csokoládéval. Egy hónappal később viszonzásként aprósüteményt kapnak ajándékba. Dél-Koreában más hónapok 14. napja tekinthető ugyanezzel a jelentéssel bírónak. A Valentin nap és a White Day mellett a félszigeten van egy Black Day is: aki február 14-én és március 14-én sem kapott ajándékot, az április 14-én „gyászolja” ezt, és jajagmyeont egy fekete szósszal készített tésztát eszik.

Itáliában a szerelmespárok többnyire hidakon vagy folyóknál, tavaknál találkoznak és egy – a monogramjukkal fémjelzett – lezárt lakattal pecsételik meg a kapcsolatot. Miután a lakatot lezárták, a pár tagjai egy-egy kulcsot a vízbe dobnak és közben valamit kívánnak maguknak.

Finnországban a Valentin napot a „barátság” napjaként ünneplik, melyen képeslapot küldenek vagy kisebb ajándékot adnak át egymásnak azok, akik a másikat szimpatikusnak találják. Ez a szimpátia azonban nem erotikus jellegű, csupán baráti.

(forrás: wikipedia.org)