2019. július 5.

„A főrendű leányok számára nyissunk egy nagyszerű nevelőintézetet…”


A híres erdélyi Teleki család az 1600-as évek elejétől szerves része az erdélyi és magyar történelemnek. Az első jegyzett „Teleki” Bocskai István „testőrző tisztje” volt, aki feleségül vette a híres erdélyi Garázda család utolsó leszármazottját, Annát, aki magával vitte a házasságba a Báthory András fejedelemtől kapott egész „Szék” vidéket, és az ezzel járó „széki” nemesi előnevet is. Ebbe a családba született 1806. júliusában a magyar nőnevelés egyik úttörője, Teleki Blanka.

Az anyagi javakban és leszármazottakban gyorsan gyarapodó család katolikus és református ága is bővelkedik híres és hírhedt tagokkal: főispánok, kancellárok, tudósok, felfedezők, politikusok bőven akadnak a családban, sokuk tevékenysége jelentősen kihatott szűkebb és tágabb hazájukra is. A család református ágának jeles leszármazottja Teleki Blanka 1806. július 5-én született a család hosszúfalvai kastélyában Szatmárnémeti mellett, Teleki Imre gróf és Brunszvik Karolina első gyermekeként. Anyja az első magyar (és első közép-európai) óvodát alapító Brunszvik Teréz húga volt, a martonvásári Brunszvik grófi család sarja.

A Korompai Brunszvik család négy gyermeke közül Ferenc Beethoven barátja volt, s a zenetörténelem egyik nővérében sejti Beethoven nagy szerelmének személyét: ő Brunszvik Teréz, akinek később döntő hatása lesz Blankára. Teleki Imre és Brunszvik Karolina első gyermeke, Blanka „anyja vallását követve megkereszteltetett a nagybányai plébános által a hidegkúti görög egyesült templomban...”  - de, mint Teréz nagynénje feljegyzéseiben megjegyzi: istentelen, felvilágosult, sőt, hitetlen volt fiatalkorában.  

 


 

Teleki Imre szigorú, zárkózott, tudós típusú, különc ember volt. Ritkán fogadott vendégeket, így – a három gyerek: Blanka, Emma és Miksa jórészt társasági élet nélkül nőtt föl. A nevelőnők is gyorsan változtak, mert tevékenységükkel a nagytudású apa gyakran elégedetlen volt. Blanka zenét és nyelveket tanult, ezek mellett kedvenc elfoglaltsága a festészet, szobrászat volt, amikhez a korabeli leírások alapján nagy tehetsége is volt.  Sajnos munkái szinte mind megsemmisültek.

Életében 1826-ban következett be az első jelentős fordulat, amikor apja a Brunszvik nagyszülőkhöz, és nagynénjéhez, Terézhez Budára küldi, hogy ott szerezzen magasabb műveltséget és társasági gyakorlatot. Itt kerül Teréz nagynénje révén kapcsolatba a kor olyan kiváló személyiségeivel, mint Döbrentey Gábor, Vörösmarty Mihály és Bajza József. Ez alatt az idő alatt képezte magát Blanka grófnő a szobrászat és festészet terén is – a legnagyobbaktól tanult: Ferenczy Istvántól szobrászatot, festészetet Thugut Henriktől és Barabás Miklóstól. Nagynénje programjaiban - nőegyletek, óvodalátogatások - Blanka is aktívan részt vett. 1836-ban elkísérte Brunszvik Terézt Németországba, és út közben Pozsonyban Széchenyi Istvánnal is találkozott.

Hamarosan kapcsolatba került a konkrét gyermekneveléssel is, mikor nagynénje Teréz édesanyja krisztinavárosi bérházában megnyitotta az első óvodát, az Angyalkertet. Ám egészségi állapota romlása miatt haza kellett utaznia. A mozgalmas hónapok után Erdélyt és az ottani kulturális életet sivárnak találta annak ellenére, hogy néhány tanítványnak festészetet tanított. Később elhatározta, hogy egy leánynevelő intézetet alapít, és 1843-ban, édesanyja halála után Pestre költözött. Az új cél értelmet adott életének, és elűzte kedélybetegségét.

 


 

1846-ban nyilatkozatot közölt - amit a cenzúra csak a szerény példányszámban megjelent Honderű című lapban engedett megjelenni - hogy tanintézetet indít 8-12 éves előkelő származású lányok számára. Az intézet célját a szellemi, erkölcsi és esztétikai nevelésben jelölte meg, ugyanakkor hangsúlyozta a nemzeti érzelem fontosságát is.

Az oktatás decemberben megindult, és a tanulók száma egyre gyarapodott. A grófnő maga is foglalkozott a lányokkal, kirándulni vitte őket, felolvasott nekik – az intézetet látogató Brunszvik Teréz megjegyzi, hogy: „Blanka a tanulásba örömöt csempész, csúfolódva ostoroz, és ez jót tesz”.

A Szabadságharc kitörését a tanári és tanulói kar lelkesen támogatta – nem is lehetne ez másként, hiszen a márciusi ifjak egyik legjobb szónoka, Vasvári (Fejér) Pál oktatta őket történelemre. Teleki Blanka maga olvasta fel növendékeinek a „Talpra magyar”-t. Az intézet neveltjei 1848.május 7-én kiáltványt intéznek az Életképek-Népszava olvasóihoz „Elébb reform, azután nőemancipatio” címmel.

Az intézetet a szabadságharc bukásának idején maga Teleki Blanka számolja fel, aki követi a kormányt Debrecenbe, ahol adományokkal és tevőlegesen is segít Vasvári Pálnak katonákat toborozni, sőt maga hímezi zászlójukat, és vállalja a zászlóanyaságot is. A kormányt követve Szegedre is elutazik.

 


 

Külföldre szökött húgával – aki időközben elhunyt férje helyett meg kívánta írni a magyar szabadságharc történetét - vegytintával írott levelek által tartotta a kapcsolatot, ami azonban nem kerülte el az osztrák hatóságok figyelmét. 1851-ben kastélyában házkutatást tartottak, Kossuth bankókat találtak, és Blankát barátnőjével, Leővey Klárával együtt letartóztatták. Két évig őrizték a pesti Újépületben, majd megszületett az ítélet:


„A 3-ik haditörévnycikk és a magas Cs.k. III. hadsereg parancsnokság 1849. július 1-én kelt hirdetménye értelmében felségárulás bűnéért, .. és súlyosbító körülményként úgynevezett Kossuth bankjegyek eltitkolásárét, tekintettel a katonai büntető törvénykönyv 34-ik cikkére Teleki Blanka grófnő10 évi, Lővei Klára 5 évi várfogsággal büntettessék, Erdélyi, valódilag Bernvallner Erzsébetnek pedig a 13 hónapi vizsgálati fogság büntésül számíttassék be.”


A két nő több börtönben is raboskodott, de fogságuk nagy részét Kufsteinben töltötte borzalmas körülmények között. A grófné ismerősei sürgetésére sem volt hajlandó kegyelmi kérvényt benyújtani. Megalázó körülmények között tartották fogva, később Laibachba szállították, ahol cellájában a hőmérséklet a 10 Celsius fokot szinte sohasem haladta meg.

 


 

Amit nagynénje, a mélyen hívő katolikus asszony sosem tudott elérné, a börtönidő megtette: Blanka megtért, és elfogadta sorsát: 

 

„Drága, mélyen tisztelt Nénikém!

Amikor kedves, jóságosán együtt érző sorait megkaptam, nem gondoltam, hogy Isten meghallgatja szeretett rokonaim kívánságait és imáit, és megadatik nekem, hogy rövid időn belül szeretett hazám földjére léphessek, és a drága rokonaimat megölelhessem. Beletörődtem abba, hogy alázattal viseljem és hordozzam mindazt, amit a Mindenható a maga bölcsességében reám mért...”

 

Végül 1857-ben amnesztiával szabadult, de rövid magyarországi tartózkodás után önkéntes emigrációba költözött, Bajorországban és Franciaországban élt, több súlyos betegséggel küzdve. Végül 56 éves korában, 1862. október 23-án halt meg Párizsban. Sírjánál Irányi Dániel, a márciusi forradalom egyik vezetője mondott gyászbeszédet.

 

(forrás: ropteto.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Ez az én utam” – Sikeres nők, 2. rész


Ennyit a teljes kiőrlésről…


A gyerekek kíváncsiságára kell építeni