2019. augusztus 1.

Lurkók a képtárban


A nyári szünetben több programot szervez a Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület állami gondozott gyerekek számára. Egy csapatnyi fiatal ezúttal a művészi fotókkal ismerkedhetett.

A Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében tizenöt állami gondozott, 10-15 év közötti gyermek látogatott a Csók István Képtárba, ahol Rosta Helga múzeumpedagógus vezetésével magyar fotográfusok alkotásait nézhették meg a Híresek és Képek című kiállításon.




A művek feldolgozásába játékos elemek is kerültek, így könnyebb volt az 1910-40-es évek társadalmi és művészeti közegébe, a divat világába, a háborúk pusztításaiba és az akkori hétköznapokba bepillantani. A program minden résztvevője sok történelmi információval lett gazdagabb, amit majd az iskolában is kamatoztathatnak a saját családjuk nélkül nevelkedő gyerekek.

A foglalkozáson megoldott feladatok egyike az volt, hogy mindenki keressen egy olyan fotót a kiállításon, ami a legjobban tetszik neki, és mondjon róla egy rövidebb-hosszabb történetet, illetve azt, hogy miért is ragadta meg pont az a kép.




A sok új ismeretet adó tárlatvezetés után fagyizás következett, majd a Koronás Park játékait vették birtokba a gyerekek.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása