2019. augusztus 23.

Soha ne adjunk mézet egy évesnél fiatalabb csecsemőnek


Felnőttek és nagyobb gyermekek esetén a méz mértékletes fogyasztásának számos jótékony hatást tulajdonítanak. Fontos azonban, hogy a szülők soha ne adjanak mézet, még a legkisebb mennyiségben sem, az egy évnél fiatalabb csecsemőknek, mert életet veszélyeztető betegség, úgynevezett csecsemőkori botulizmus alakulhat ki náluk.

Méznek nevezzük a méhek által növényi nektárból vagy élő növényi nedvekből gyűjtött természetes édes anyagot, amelyet a méhek begyűjtenek, saját anyagaik hozzáadásával átalakítanak, raktároznak, dehidratálnak és lépekben érlelnek.



 

A méz édes ízét a nem kristályosodó gyümölcscukor adja meg, azt pedig, hogy milyen zamatú lesz, azok az illóolajparányok határozzák meg, melyeket a különféle virágok nektárjai adnak. A méz színe idővel sötétedik, csökken az aromagazdagsága, az enzimek és az illóanyagok mennyisége, ezért tanácsos frissen (egy éven belül) elfogyasztani. Ennek ellenére a méz nem romlik meg, még több ezer éves leletek is mérgezés nélkül elfogyaszthatók.



 

A méz kitűnő ízesítő és édesítőszer, teákba, gyógyteákba, sütemények, cukorkák készítéséhez, kenyérre feltétnek is használják. Jó házi szere a meghűléses betegségeknek, a felső légutak hurutos elváltozásainak. A természetes antioxidánsok az anyagcsere és a baktériumok elleni védekezés során keletkező szabad gyököktől védik a szervezetet. Antimikrobiális hatású a magas cukor- és alacsony pH–tartalomnak, valamint a szerves savaknak köszönhetően segíti a vágások, horzsolások és égési sebek begyógyulását.



 

Kedvezően hat az izomzat, a szív és az emésztő szervrendszer működésére, segít beállítani a vérnyomást: az alacsonyt emeli, a magast csökkenti. Gyógyító hatású légúti- és májbetegségekben is. Enyhén gyulladás gátló, gyorsítja a helyi duzzanat, a fájdalom és bőrpír eltűnését. Kevesen tudják azonban, hogy egy évesnél fiatalabb csecsemőnek szigorúan tilos mézet adni, mert ez az édesítőszer a csecsemőkori botulizmus leggyakoribb forrása.



 

Felnőttek és nagyobb gyermekek bélrendszerében a kórokozó nem képes szaporodni és toxint termelni, így a méz fogyasztása náluk nem okoz megbetegedést. Csecsemőknél azonban a méz fogyasztása – függetlenül annak eredetétől – már nagyon kis mennyiségben is a botulizmus kockázatával jár. Emiatt nemcsak a baba ételébe vagy teájába tett méz kockázatos, de mézes cumival vigasztalni a síró csecsemőt sem biztonságos.

 

(forrás: nebih.gov.hu, wikipedia.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása