Egy igazán fontos világnap
"Azt hisszük, hogy egyedül halunk meg, de ez nem igaz. Senki sincs egyedül ezen a világon. Együtt kell éljünk, és gondoskodnunk kell egymásról. Én így érzem." (Azuro Hayano) Ma van az öngyilkosság megelőzésének világnapja.
A WHO adatai szerint évente közel egymillió
ember hal meg öngyilkosságban - világviszonylatban a 15-29 évesek körében a
második helyen szerepelő halálok az öngyilkosság. Magyarországon a befejezett
öngyilkosságok száma évente kétezer körül stagnál, a kísérletezők száma pedig
ennek körülbelül a tizenötszöröse. És sokkal többen vannak azok, akik
öngyilkosságon gondolkodnak. Ezeket az embereket és családjukat, kollégáikat,
barátaikat egybevéve egy olyan problémáról van szó, amely közvetlenül vagy közvetve
nagyon sok embert érint. Becslések szerint minden öngyilkosság hat további
embert érint közvetlenül - és ez annak ellenére van így, hogy az öngyilkosság
megelőzhető.
Bár minden öngyilkosság különböző, azért
vannak olyan általánosságok, amelyek segítenek az öngyilkosság megelőzésében.
Azok, akik maguk is éltek már át öngyilkossági krízist, segíthetnek abban, hogy
jobban megérthessük azon események, helyzetek, körülmények komplex összetételét,
amelyek öngyilkossági gondolatokhoz vezethetnek, illetve amelyek megmentették
őket vagy segítettek megküzdeni a problémákkal.
A társas kapcsolatok csökkentik az
öngyilkosság rizikóját, ezért életet menthet, ha odafigyelünk, erősítjük a
kapcsolatunkat valakivel, aki magányos, izolálódott. A kapcsolatok minden
formája, legyen az intézményes, vagy informális, személyes, segíti az
öngyilkosság megelőzését.
Az öngyilkosság elleni harcban kulcsfontosságú
a nyílt kommunikáció. Sok közösségben az öngyilkosság tabu téma vagy csak
suttogva lehet róla beszélni. Ha el szeretnénk oszlatni az öngyilkossággal
kapcsolatos téves hiedelmeket és csökkenteni szeretnénk a stigmákat, akkor
olyan nyíltan kell beszélnünk az öngyilkosságról, mint bármilyen más
népegészségügyi problémáról. Természetesen mindezt körültekintően kell tennünk;
nem szabad az öngyilkosságot normalizálni sem.
Öngyilkosságról beszélni valakivel bárki
számára megterhelő lehet. Ugyanakkor van néhány egyszerű tipp arra vonatkozóan,
hogy miként kezdjünk bele egy ilyen beszélgetésbe. Ezek közül a legfontosabb az
empátia és az ítélkezéstől mentes odafigyelés, meghallgatás. Az öngyilkossági
krízisen átesettek gyakran arról számolnak be, hogy egy-egy figyelmes,
odaforduló baráti beszélgetés sokat segített nekik a felépülésükben.
Mind a kapcsolat, mind a megfelelő
kommunikáció hatástalan akkor, ha hiányzik a törődés, az odafigyelés. Fontos,
hogy a törvényhozók, a prevenciós programok megalkotói elég nagy figyelmet
fordítsanak az öngyilkosság megelőzésre. Lényeges az is, hogy az egészségügyben
dolgozó szakemberek, klinikusok, gondozók szintén törődjenek a jelenséggel, és
kiemelkedően fontosnak érezzék az öngyilkosság megelőzését.
Végső soron pedig mindannyiunknak szükségünk
van arra, hogy odafigyeljünk és törődjünk magunkkal, a saját lelki
egészségünkkel. És oda kell figyelnünk másokra is, azokra, akik valamilyen
krízist élnek át éppen, szenvednek valamitől, vagy megrekedtek egy állapotban:
lehetőséget kell adnunk nekik, hogy elmondják problémáikat, történetüket.
Mindenki tehet azért, hogy odafigyeléssel, törődéssel, az öngyilkosságot övező stigmák
elleni harccal, valamint a gyászoló hozzátartozók támogatásával hozzájáruljon
az öngyilkosságok számának csökkenéséhez.
(forrás: suicidprevencio.reblog.hu)