2019. szeptember 10.

Egy igazán fontos világnap


"Azt hisszük, hogy egyedül halunk meg, de ez nem igaz. Senki sincs egyedül ezen a világon. Együtt kell éljünk, és gondoskodnunk kell egymásról. Én így érzem." (Azuro Hayano) Ma van az öngyilkosság megelőzésének világnapja.

A WHO adatai szerint évente közel egymillió ember hal meg öngyilkosságban - világviszonylatban a 15-29 évesek körében a második helyen szerepelő halálok az öngyilkosság. Magyarországon a befejezett öngyilkosságok száma évente kétezer körül stagnál, a kísérletezők száma pedig ennek körülbelül a tizenötszöröse. És sokkal többen vannak azok, akik öngyilkosságon gondolkodnak. Ezeket az embereket és családjukat, kollégáikat, barátaikat egybevéve egy olyan problémáról van szó, amely közvetlenül vagy közvetve nagyon sok embert érint. Becslések szerint minden öngyilkosság hat további embert érint közvetlenül - és ez annak ellenére van így, hogy az öngyilkosság megelőzhető.

 


 

Bár minden öngyilkosság különböző, azért vannak olyan általánosságok, amelyek segítenek az öngyilkosság megelőzésében. Azok, akik maguk is éltek már át öngyilkossági krízist, segíthetnek abban, hogy jobban megérthessük azon események, helyzetek, körülmények komplex összetételét, amelyek öngyilkossági gondolatokhoz vezethetnek, illetve amelyek megmentették őket vagy segítettek megküzdeni a problémákkal.

A társas kapcsolatok csökkentik az öngyilkosság rizikóját, ezért életet menthet, ha odafigyelünk, erősítjük a kapcsolatunkat valakivel, aki magányos, izolálódott. A kapcsolatok minden formája, legyen az intézményes, vagy informális, személyes, segíti az öngyilkosság megelőzését.

 


 

Az öngyilkosság elleni harcban kulcsfontosságú a nyílt kommunikáció. Sok közösségben az öngyilkosság tabu téma vagy csak suttogva lehet róla beszélni. Ha el szeretnénk oszlatni az öngyilkossággal kapcsolatos téves hiedelmeket és csökkenteni szeretnénk a stigmákat, akkor olyan nyíltan kell beszélnünk az öngyilkosságról, mint bármilyen más népegészségügyi problémáról. Természetesen mindezt körültekintően kell tennünk; nem szabad az öngyilkosságot normalizálni sem.

Öngyilkosságról beszélni valakivel bárki számára megterhelő lehet. Ugyanakkor van néhány egyszerű tipp arra vonatkozóan, hogy miként kezdjünk bele egy ilyen beszélgetésbe. Ezek közül a legfontosabb az empátia és az ítélkezéstől mentes odafigyelés, meghallgatás. Az öngyilkossági krízisen átesettek gyakran arról számolnak be, hogy egy-egy figyelmes, odaforduló baráti beszélgetés sokat segített nekik a felépülésükben.

 


 

Mind a kapcsolat, mind a megfelelő kommunikáció hatástalan akkor, ha hiányzik a törődés, az odafigyelés. Fontos, hogy a törvényhozók, a prevenciós programok megalkotói elég nagy figyelmet fordítsanak az öngyilkosság megelőzésre. Lényeges az is, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek, klinikusok, gondozók szintén törődjenek a jelenséggel, és kiemelkedően fontosnak érezzék az öngyilkosság megelőzését.

Végső soron pedig mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy odafigyeljünk és törődjünk magunkkal, a saját lelki egészségünkkel. És oda kell figyelnünk másokra is, azokra, akik valamilyen krízist élnek át éppen, szenvednek valamitől, vagy megrekedtek egy állapotban: lehetőséget kell adnunk nekik, hogy elmondják problémáikat, történetüket.

 


 

Mindenki tehet azért, hogy odafigyeléssel, törődéssel, az öngyilkosságot övező stigmák elleni harccal, valamint a gyászoló hozzátartozók támogatásával hozzájáruljon az öngyilkosságok számának csökkenéséhez.

 

(forrás: suicidprevencio.reblog.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Nem arra gondolok, hogy a ráncaimmal mit tegyek…”


„Nincs veszett ügy, míg akad csak egy bolond is, aki küzd érte…”


Illik-e az illemről beszélni?