2019. október 24.

Megemlékezések október 23-án


Székesfehérvár és Fejér megye közösen emlékezett az 1956-os forradalomra október 23-án. A Városház téren a Széchenyi István Szakgimnázium mintegy hatvan diákja a Kőnél keményebbek című ünnepi műsort mutatta be – a Matuz János által írt és rendezett előadás a székesfehérvári eseményekre fókuszált.



Az 1956-os forradalmat a középiskolai padokból előlépő fiatalok, egyetemisták robbantották ki, akiknek elegük lett egy eltévedt ideológia önkényuralmából. Az elemi erővel kitörő szabadságvágy szabadságharcba torkollt, és az utolsó pillanatokban is ők harcoltak a barikádokon. Az ő tisztaságuk és hitük előtt tisztelgett az idei fehérvári megemlékező műsor.

 


 

„Köszönöm, hogy közösen, együtt emlékezhetünk ’56-ra, ami a bátorság és a hősiesség legszentebb megnyilatkozása – kezdte ünnepi beszédét Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Mint mondta: hatvanhárom év elteltével is szikrázóan szívet és lelket melengető 1956 üzenete, ami példát is mutat mindannyiunknak. - „Tisztelegjünk főhajtással a nemzet egysége és a mártírok önfeláldozása előtt, akik a szabadságért, a függetlenségért, egy jobb életért és tulajdonképpen értünk is küzdöttek. 1956 szabadsága dicső örökségünk és felelősségünk, hogy ehhez méltóak legyünk. Nemzeti ünnepünk üzenete: maradjunk hűek önmagunkhoz védjük meg szabadságunkat és keresztény értékeinket” – fogalmazott Molnár Krisztián.

 


 

„Amikor ’56-ra emlékezünk, hajlamosak vagyunk november 4-ből kiindulni, de mégis azt mondom, hogy október 23-a ünnep, mert egy győztes forradalomra emlékezhetünk – mondta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Hozzátette: lehet, hogy csak néhány napig tartott, de természetes dolgokat szerettek volna 56 fiataljai - függetlenséget és a szabad élet lehetőségét minden magyarnak, minden magyar családnak. Életüket, szabadságukat kockáztatták és nem csak ezt, hanem családjukét is. – „Ma természetes életként élhetjük meg a szabadságot, azonban üzenete is van 56 hőseinek: a szabadsággal élni kötelező, visszaélni viszont tilos. Az 56-os hősök szenvedése és áldozata azt is üzeni nekünk, hogy felelősségünk közösen, közös erővel megtenni mindent a hazáért, a megyéért és a városért. Másfél hete demokratikus választáson dönthettek az emberek, hogy ki az a 21 ember, akik dolgozhatnak a következő években Fehérvárért és az építkezés évei folytatódnak összefogással, százezren egy csapatban. Azt kell keresnünk, mi köt bennünket össze, függetlenül attól, hogy ki hogyan gondolkozik a világról” - hangsúlyozta Fehérvár polgármestere.

 


 

Székesfehérvár ünnepi megemlékezésén jelen volt Spányi Antal megyéspüspök, Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő, dr. Simon László kormánymegbízott és Sándor Zsolt dandártábornok, helyőrségparancsnok is. A Városház téri ünnepi műsort követően a résztvevők a Bazilika 56-os emlékkeresztjénél néma koszorúzással emlékeztek az '56-os hősökre.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Konok vagyok és kitartó” – Sikeres nők, 7. rész


Természetfotók a Zentaiban


„Öt zenész, öt különböző világ…”