2019. november 20.

Negyven éves a Vörösmarty Általános Iskola


A negyven éves jubileumát ünneplő Vörösmarty Általános Iskola. Ebből az alkalomból november 25-től rendezvényhetet szerveznek a köszönet és a hála kifejezésére, a régi diákokkal, volt tanárokkal való találkozás lehetőségének a megteremtésére.

„Negyven éves a Székesfehérvári Vörösmarty Mihály Általános Iskola: Múlt és emlékidézés a Vörösmartyban!” címmel ünnepi rendezvényhetet tart az intézmény november 25-től. A programokra szeretettel várják az egykori tanárokat és diákokat is.

 


 

Az iskolatörténeti kiállítás megnyitójával november 25-én, hétfőn 9 órakor kezdődik az ünnepi hét programsorozata, majd még délelőtt író-olvasó találkozó lesz Balajthy Ferenccel és Heiter Tamással. A napot délután az alsó tagozatosok szavalóversenye zárja. Az időutazó múltidézést kedden híres vörösmartys egykori diák-sportolók folytatják, délután pedig a felsősök versmondó versenyét tartják meg.

 


 

Szerdán 16 órától emléksétára indul az iskola: a névadó tiszteletére fáklyákkal vonulnak fel a Vörösmarty térre, érintve a Ciszterci Szent István Gimnázium előtti emléktáblát is. Csütörtökön rendezik az iskolai focikupát, táncházat is szerveznek, az osztályokat pedig délután iskolatörténeti vetélkedőre várják. A pénteki zárónap megyei szavalóversennyel kezdődik. Délután régi pedagógusok találkoznak, majd sulibejárásra invitálják a volt diákokat és tanárokat a szervezők.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása