Nagyon elcsodálkoztam, amikor rájöttem, hogy az a bizonyos tévéműsor kis híján húsz éve készült. Benne volt Vörös Tamás, Bácskai Gergely – meg persze az egész dolog főszereplője, Bódi László „Cipő”. És ebből a felállásból kikerekedett az egész újságírói pályafutásom egyik legjobb hangulatú beszélgetése, köszönhetően elsősorban a szereplők közti összhangnak. Szóval, most egy majdnem húsz éves interjúval emlékezünk Bódi Lászlóra.

- Viszonylag keveset látlak beszélgetős műsorokban. Én nézek keveset tévét – vagy tényleg keveset szerepelsz?

Bódi László: - Keveset.

- Mert?

Bódi László: Van egy olyan oka, hogy úgy általában nem szívesen megyek. Nemcsak beszélgetős műsorokba, hanem sehová.

Vörös Tamás: - Boltba se jársz.

Bódi László: - A boltba szívesebben járok. Otthon én vagyok a bevásárlás-felelős. De ha olyan helyre hívnak, amiről semmit nem tudok, az jobban érdekel. Ez most egy ilyen volt, és nagyon kedvesen hívtatok, úgyhogy semmi kizáró okot nem láttam. De a legtöbb helyről, ahová hívnak, körülbelül tudom, hogy micsoda – és nem is megyek.

- Baráti körben jobban szeretsz beszélgetni – vagy magadról beszélni?

Bódi László: - Persze.

- Nem annyira persze.

Bódi László: - Ezt többnyire ott történik, ahol én lakom. Nem nagyon vagyok eljárogatós típus. Régebben többet járogattam, de akkor se volt nagyon jellemző rám. Most meg szinte egyáltalán nem.

Vörös Tamás: - És ez összefügg a koroddal?

Bódi László: - Igen. Abszolút. Beszélgettünk arról az adás előtt, hogy mi már úgy kifelé megyünk az erdőből.

Vörös Tamás: - Ez már a visszaszámlálás.

Bódi László: - Igen.

- Kapuzárási pánik.

Vörös Tamás: - Most már vannak olyan pillanatok, hogy valamid fáj. Amikor tizenhat éves voltál, fájt egy pillanatra, aztán elmúlt. És most nem múlik el! Fél óra, egy óra – na, felhívom a dokimat. Mondom neki, rákom van.

- És mit válaszol? Igyál egy konyakot?

Vörös Tamás: - Nem, ő komoly ember: azt mondja, igyak tequilát, mert az jobban hat.

- Valaki nyilatkozta egyszer a zenekari tagok közül, hogy Te annak idején elég gátlásosan fogtál hozzá az egész Republic-dologhoz. Vagyis eltartott egy darabig, amíg kialakult, amit most láthat a közönségetek.

Bódi László: - Most sokkal gátlásosabb vagyok, szerintem.

- Mi okozta?

Bódi László: - A tapasztalat. Nagyobb önbizalmam volt tíz évvel ezelőtt – de húsz évvel ezelőtt még nagyobb. Mondjuk, elég sikeres pályán fut a zenekar, de kívülről sok minden nem látszik. Önmagunkhoz képest nagyon sok kudarcot éltünk meg – csak talán ezek nem kaptak akkora nyilvánosságot. De ezek a dolgok megtanítanak arra, hogy a nagy önbizalom káros. Én inkább pesszimista vagyok.

- Milyen jellegű kudarcok voltak ezek?

Bódi László: - Amikor egy lemez nem úgy fogyott, ahogy elvártuk. Lehet, hogy aranylemez volt, ami úgy általában sikeres dolog – de mi úgy éltük meg, hogy úgy lett aranylemez, hogy közben a rádiók nem játszottak róla dalt. Ami pedig egy zenekarnak nagyon fontos, mert meghosszabbítja az életét, ha van egy olyan dal, ami a köztudatba került.

- Tamás, meg lehet azt fogalmazni, hogy egy zenész számára mi jelenti a sikert?

Vörös Tamás: - Például ha játsszák a rádiók. Vagy ha arany a lemez. Egyébként az az érdekes, hogy ahogy Cipőt hallgatom, én már outsidernek érzem magam a zenében.

Bácskai Gergely: - Inkább a zene legyen tökéletes, mint a marketing. Hiába csillog valami, ha nincsenek értékei.

Bódi László: - Hogy mi értékes, meg mi nem értékes, az mindig időfüggő. Egy-egy bizonyos korban érvényesek az értékek. A mai korban, a jelek szerint lehet, hogy nem egy nagyon értékes dolog, amit csinálunk – de kiderülhet pár év múlva, hogy az.

- Tamás, Neked, vagy bármelyik zenekarodnak volt valaha menedzsere?

Vörös Tamás: - Abban az időben nem volt divat, a nyolcvanas évek közepén. Voltak ilyen számlaadó emberek, és akkor a Cipőipari Vállalat beírta, hogy „egy darab rock koncert”.

- A Republic-nál azért ennél komolyabb a helyzet. Amikor kigondoltam ezt a meghívást, először a zenekar menedzserével beszéltem. Olyan előfordul, hogy ő mondja meg, el kell-e menned kötelezően egy-egy műsorba?

Bódi László: - A Republic másképp működik, mint az összes többi zenekar az elmúlt negyven évben – meg szerintem a következő ötvenben. Ugyanis mindenről közösen döntünk. Ebből voltak nagyon kiélezett helyzetek: volt olyan, hogy egy szavazaton múlott és öt percen, hogy melyik kiadóhoz megyünk. Úgyhogy a többség dönt mindenben – mondjuk, lassabban.

Vörös Tamás: - Nem mindegy, milyen többség. Kétharmados?

Bódi László: - Hatan vagyunk.

Vörös Tamás: - Az a legrosszabb.

Bódi László: - Abella Miklós a hatodik, a zenekar menedzsere. Egyenlően szavazunk, egyenlően osztunk mindent – a szerzői jogokat is, pénzeket is. És azt, hogy milyen dalok kerüljenek a lemezre, szintén szavazással döntjük el. Összejövünk, általában nálam, és ott mindenki megmutatja, mit sikerült összehoznia. Aztán szavazunk.

Vörös Tamás: - És ez működik?

Bódi László: - Eddig legalábbis működött.

Vörös Tamás: - Az csoda.

- Ahogy látom, azért nem veszed olyan véresen komolyan az életet.

Bódi László: - De, komolyan veszem, csak közben rájöttem, hogy tegnap születtem, holnap meghalok.

- És ebbe a három napba mi fér bele? Aminek tényleg súlya van.

Bódi László: - Ami eddig történt velem, annak örülök, hogy így történt. De mondjuk nem kezdeném elölről, az is biztos.

- Mert?

Bódi László: - Annyi fájdalom, meg küszködés, meg izgalom, meg idegbetegség van... Azért nem szeretem a nagy koncerteket, mert idegbeteg vagyok. Nekem ez már nem hiányzik. Izgulni, hogy tele lesz a ház vagy nem – egyre nehezebben bírom már ezeket.

Vörös Tamás: - És meddig csinálod?

Bódi László: - Remélem, hogy nem rontjuk el. De lehet, hogy egyszercsak elrontjuk – és akkor abbahagyom.

Vörös Tamás: - Én nem voltam ennyire spiccen soha, mint Te, de abban az időben ez nálunk úgy volt, hogy elindult egy jazz-quartet, és akkor ötvenezer telefon volt a szervezés. Olyan helyeken játszottam, hogy rossz rágondolni.

Bódi László: - Én is játszottam olyan helyeken.

Vörös Tamás: - Most meg már úgy vagyok vele, hogy két nagy gyerekem van, és nem is hiányzik. Az, amit Te csinálsz, még meddig működik?

Bódi László: - Nagyon jó ez így együtt, amíg dalok születnek, amíg ilyen szinten tud működni a zenekar. Nagyon jó együtt lenni, nem csak a színpadon, hanem még a buszban is. De nem tudhatom, hogy meddig tart.

- Gergő, utánanéztél a Republic-nak, mikor megtudtad ki a vendég? Merthogy Te mindennek utánanézel.

Bácskai Gergely: - Ezúttal nem. Voltam egy Republic koncerten, meg végighallgattam egy lemezt, aminek rózsaszín volt a borítója.

Bódi László: - Vörös volt az, nem rózsaszín. Lovak szaladtak rajta.

- Talán kifakult a kirakatban.

Bódi László: - Vagy másolt volt.

Bácskai Gergely: - Szerintem nem lehet készülni egy olyan műsorra, ahová egy zenészt hívsz meg, meg a Vörös Tamást. A saját szavukba is belevágnak.

Vörös Tamás: - Már most kezdődnek ezek? Még messze van a vége.

- Tényleg nagyon gyorsan megvolt köztetek a közös hang az adás előtt.

Bácskai Gergely: - Előkerültek a közös ismerősök, meg a közös iskola.

Vörös Tamás: - Inkább a közös hullámhossz, ami előkerült. Én azt mondom, hogy ez is egy szakma. Ahogy két esztergályos el tud beszélgetni, vagy két újságíró, úgy mi is. Csak mi a c-mollról.

Bódi László: - Arról nem.

- És nincs olyan ebben a szakmában, akivel szóba nem állnátok semmi pénzért?

Vörös Tamás: - Én senkivel, elhatároztam. Cipő a kivétel.

Bódi László: - Nekem vannak ilyenek. Meg is ijedtem, amikor jöttünk, és mondták hogy többen lesznek, mert beugrott egy-két arc. Van egy-két ember, akit nem szívesen fogadok a lakásomban és nem szívesen ülök le vele egy tévéműsorban. Kerültem már ilyen helyzetbe, nem is olyan régen. Ott voltunk, és akkor mondták, hogy itt lesznek ők is.

- Hazamentél?

Bódi László: - Akkor nem mentem haza, mert már épp elég ilyen zűrös ügyem volt és most már próbálok uralkodni magamon. Úgyhogy leültem.

- De hallgatag voltál?

Bódi László: - Nem... Az Arany Zsiráfról volt szó, és körülbelül elmeséltem, hogy mi erről a véleményem. Mondjuk, az volt a ciki, hogy ők azért voltak ott, mert Arany Zsiráfot kaptak...

Bácskai Gergely: - Ami a szíveden, az a szádon? Ahogy érzed magad, úgy viselkedsz?

Bódi László: - Ebből sok bajom volt. Volt egy óriási félreértés: egy koncerten már három órája játszottunk, és amikor lejöttünk, az emberek nem tapsoltak, hogy „vissza, vissza”, hanem dübörögtek, vagy csendben voltak, vagy mit tudom én. És egy riporter ott azt mondta: „figyelj, nem tapsoltak benneteket vissza” – de rögtön, ahogy lementünk. Aztán én mondtam, hogy „valaki azt mondta: a mi közönségünk nem tud tapsolni; mutassátok meg neki!” De csak a végét hallották, valószínűleg, úgyhogy kaptam olyan leveleket, amikre nem szívesen emlékszem.

Bácskai Gergely: - Könnyen fel lehet téged húzni ilyenekkel?

Bódi László: - Nem tudtam akkor uralkodni magamon, most már bánom. Nagyon sokan megsértődtek, mert úgy vették, hogy a közönséget utasítgatom, mikor tapsoljon. Pedig távol áll tőlem – de ez így jött le. Sajnos, sokszor kerülök ilyen helyzetbe, úgyhogy próbálok most már uralkodni magamon. Nagyon hülye dolog volt – amatőr, a szó rossz értelmében.

Vörös Tamás: - Kikapcsoltál már szerintem, a vége felé.

Bódi László: - Nagyon ideges voltam. A riporternek akartam megmutatni...

Vörös Tamás: - Én ezt annak idején KISZ-esekkel csináltam. A Gergő már nem is tudja, mi az.

Bácskai Gergely: - De tudom. Csak fiatal vagyok, de nem hülye.

Vörös Tamás: - A Mohai Tomival játszottam annak idején sokat, és a nyolcvanas évek elején voltak ezek a KISZ-es bulik. Se a cucc nem volt jó, se a színpad nem volt jó, nem volt fény, nem volt szervező – és a végén nem volt pénztár. Úgyhogy eleve tudtuk, hogy hatalmas őrjöngés lesz a koncerten. Mármint nem a közönség, hanem mi... Namost te, főleg a Mohaihoz képest egy igen nyugodt ember vagy...

Bódi László: - Igen, csak ez rosszul sült el, mert a közönséggel semmi baj nem volt.

Bácskai Gergely: - Egyébként, ha izgulsz, azt lenyeled magadba?

Bódi László: - Nem. Minden koncert előtt izgulok, hogy mennyien lesznek. Azt hittem, ez egyszer elmúlik, de soha nem múlt el. De azért most már sok mindent tapasztaltunk, és nagy átlagban a koncertek nyolcvan százaléka telt házas volt. De sokszor volt olyan, hogy egyik nap játszottunk háromezer ember előtt, a másik nap pedig ott volt száz, vagy kétszáz. Érthetetlen dolog – de most már tudom, hogy ilyen van.

- Van valami skatulya, amibe próbáltak titeket belegyömöszölni?

Bódi László: - Persze. Amikor megjelentek ezek a folkos dalok, akkor az mindig hangsúlyt kapott a riportokban. Az utóbbi években játszunk március tizenötödikén különböző helyszíneken. Az MSZP-kormány alatt kaptunk leveleket, hogy mi most már mindent elvállalunk. Aztán jött a Fidesz-kormány – és akkor is. De én azt szoktam mondani, hogy ezek az ünnepek nem kifejezetten kormányhoz kötődnek. De lehet, hogy te inkább zenei skatulyákra gondoltál...

- Amikor az Ég és föld között íródott Koncz Zsuzsának, akkor hallottam, hogy a Bródy nyugdíjba megy, és majd a Bódi Laci lesz a Bródy János.

Bódi László: - Erről szó sem volt. Bennem az volt, hogy szeretnék a Zsuzsának egy nagyon jó dalt írni, ami lehetőleg a legnagyobb sláger a lemezen – vagy egyáltalán sláger. Mondjuk, ez mindig bennem van: szeretek ilyen dalokat írni. Ez az egy hibám van, elnézést kérek.

- Senki nem tökéletes.

Bódi László: - De mondom, nem volt erről szó. Nem is tudnám vállalni – főleg mostanában már. Elég sok dalt írtam, és szerencsére most már a többiek is írnak: a Tóth Zoli is elkezdett szöveget írni az utóbbi két évben – pont jókor. Már nem tudok annyit írni, mint régen, az az igazság.

- A korral jár?

Bódi László: - Rengeteg dolgot megírtam, olyanokat, amik nekem fontosak. Nincs több már.

Vörös Tamás: - Majd feltöltődsz.

Bódi László: - Persze, élmények jönnek, de azokat a dolgokat, amiket gondolok a világról, már lehet, hogy leírtam.

Bácskai Gergely: - Beszélgettem egyszer egy zeneszerzővel, aki egészen mást, komolyzenét csinál...

Bódi László: - Köszönjük.

Bácskai Gergely: - ... és ő mondta, hogy vannak olyan melódiák, amiket megálmodik.

Bódi László: - Nekem még nagyon régen, a friss időszakomban volt olyan, hogy álltam az utcán, jött egy dal – hazamentem és lezongoráztam. Álmomban csak akkor jönnek dolgok, ha már jár a fejemben egy dal. Akkor fölkelek, leírom, visszafekszem, megint fölkelek...

Vörös Tamás: - Gergő, abban a korban, amiben te vagy, az embernek éjjel más jut eszébe, nem a zene.

- Arról is lehet jó szövegeket írni...

Bódi László: - A Zolival fordult elő az előző lemezünknél, hogy már megvoltak a dalok, elkezdődtek a munkák, amikor befutott azzal, hogy „ezt álmodtam”. És fölgitározta.

Bácskai Gergely: - De nem úgy állsz neki a zeneszerzésnek, hogy „akkor most nyolctól ötig zenét szerzek”?

Bódi László: - De. De. Ez másképp nem megy...

Vörös Tamás: - Ez úgy van, hogy az ember fölkel, reggelizik, elugrik a boltba, aztán elkezd zenét szerezni, kettőig. Ez így megy heti öt napon – hó végén pedig pénztár.

- Ez jó program.

Bódi László: - Olyan van, hogy valaki hoz egy nagyjából jól sikerült valamit, és azt nagyjából helyrepofozom.

Vörös Tamás: - Majd fölhívlak fél kilenckor, elfütyülök valamit a telefonba, és délután kettőre kérem az egész partitúrát.

Bódi László: - A zenével nincs gondom. A szövegírásra sem mondom, hogy gond lenne, csak azzal foglalkozom nagyon-nagyon sokat. A zene meg, jobb esetben kiszalad – mármint az én szintemen. Ha leülök, valamit úgyis... elrontok.

Bácskai Gergely: - Zenére írod a szöveget, vagy szövegre a zenét?

Bódi László: - Páros héten zenére a szöveget, páratlan héten pedig fordítva... Van mindkét variáció. Volt olyan, hogy költők társaságában ültem az Almási téren, még fiatalabb koromban, mutattak egy versecskét, én meg fölmentem egy emelettel följebb, és elénekeltem.

- Amikor indult a zenei pályád, egyértelmű volt, hogy nincs más út a számodra?

Bódi László: - Tizennégy éves koromban nagyon biztos voltam ebben, aztán tizennyolc éves koromban abszolút meginogtam az egész dologban. Mivel azt képzeltem, hogy valami csoda fog velem történni – aztán nem történt. De nyolcadikos koromtól kezdve én csak erre készültem. Aztán volt egy kis szünet, amikor katona voltam - és utána valahogy mégiscsak összeszedtem magam.

Török Péter

(A beszélgetés a Fehérvár Televízió számára készült, 2001 júniusában.)