2018. március 12.

„Látni kell, hogy mi az, amire tényleg szükség van…”


Tisztl Henrik, Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője már gyerekkorában tudta - vagy legalábbis sejtette -, hogy valamiféle segítő foglalkozásban találja majd meg a hivatását. Akkoriban nyilván nem ismerte még a „szociális munkás” kifejezést, de aztán úgy alakult, hogy ilyen végzettséget szerzett. Aztán, már szociális szakemberként, egy ellátó intézmény élére került, ahol megismerte a rendszer előnyeit és hátrányait is - és megtanulta ezt a rendszert a lehető legjobban működtetni az ügyfelek érdekében.



Bárki érintett lehet! - Ez volt a mottója annak a programnak, amelyet 2010-ben „A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve” keretén belül az Echo Innovációs Műhely gondozott, s arra irányította rá a helyi közösség figyelmét, hogy a XXI. században a hagyományosnak tekinthető szegénység, a halmozott szegénységben élők mellett, új társadalmi csoportok jelentek meg a szociális ellátások, szolgáltatások körében még a fejlett városokban is. A fogyasztói társadalom a lakosság egyre szélesebb rétege számára tette elérhetővé piaci szolgáltatásait, a fogyasztói életmódokat, de a globalizáció eközben egyre inkább kiélezett versenyhelyzeteket teremtett, a foglalkoztatás terén pedig növekvő kihívások miatt instabilitást idézett elő: e folyamatok, így együtt, eddig nem tapasztalt kockázatokat generáltak, s kikezdték a polgárosodás peremén megkapaszkodó vagy a középosztályi szintet elért rétegek helyzetét is. Elvált apák, kisgyermekes nők, bűncselekmények áldozatai, alacsonyan iskolázott fiatalok, munkájukat vesztett idősödő munkavállalók. Csak néhány az Echo kutatási fókuszából. Az egyesület által rendszeresen elkészített szociális térképek, megszervezett szakmai tanácskozások, a szociális szolgáltatások fejlesztését célzó programok végső soron mind ugyanazt a célt szolgálják, a befogadó helyi közösség fejlesztését és a társadalmi integráció növelését. Ehhez nagy segítséget jelentenek a korábbi és jelenlegi európai uniós programok, támogatások, melyek több tucat sikeres Echo projekt megvalósítását tették lehetővé az áldozatsegítéstől kezdve, a lakossági szociális információ-nyújtáson és tanácsadásokon, a hátrányos helyzetű fiatalok támogatásán át a családi és kisgyermekkori fejlesztési programokig bezárólag.

 

 

 - Miről szól a munkaköröd 2017-ben?

- Ez egy nagyon szerteágazó munkakör. Maga az elnevezés viszonylag friss: a központot 2016. január elsejétől hívta életre egy új jogszabály. Előtte családsegítő központok meg szolgálatok voltak, illetve gyermekjóléti központok meg szolgálatok. Ezek sok esetben jól működtek együtt, sok esetben viszont egymás mellett - időnként átfedésben. Az új jogszabály ezeknek a szolgálatoknak az integrációjával hozott egy kis vérfrissítést a szakmába. Így egy régi hagyományokra, meglévő jogszabá-lyokra épülő, de teljesen új intézmény alakult meg.

- Ezt a változást a szakma kezdeményezte, vagy „felülről jövő” változás volt?

- Leginkább mindkettő. Voltak szakmai indokok is, meg ellátás-szervezési indokok is, és nyilván ágazati szakpolitikai indokok is szerepet játszottak.

- Hogyan történt az átállás a gyakorlatban? Hatezer okot tudnék mondani, hogy miért nehéz két korábban külön működő szolgáltatást összeköltöztetni.

- Néhánnyal mi is találkoztunk. De a mi intézményünk életében ez inkább azért jelentett változást, mert korábban kistérségi intézmény voltunk, most városi - a feladatellátás pedig járási szintű. Ami azt jelenti, hogy többletfeladatunk lett. Ez százötvenezer fős ellátotti létszámot jelent, és emiatt az intézmény vezetése is eléggé szerteágazó. Ugyanakkor pozitív az üzenete annak, hogy a székesfehérvári járásban a speciális szolgáltatásokat és a szakembereknek szóló támogatást a mi kollégáink nyújtják.

- Mekkora a csapat?

- Hatvan fős.

- Ez sok, kevés vagy pont elég?

- Most pont elég szerintem. Optimális létszám.

 


 

- Mondok néhány nálatok használatos kifejezést, és próbáljuk meg ezeket emberközelivé tenni. Kezdjük azzal a szóval, hogy „célcsoport”.

- Na, ezt a szót pont nagyon nem szeretem, mert társul hozzá egy negatív, pejoratív érzés. Úgyhogy általában inkább ügyfélkört szoktam mondani - és ebbe az én meglátásom szerint mindenki beletartozik, akinek segítségre van szüksége. Legyen az adományközvetítés, a gyermekével kapcsolatos probléma, vagy akár csak néhány jó szó.

- Legyen a következő szó az „újszegénység”.

- Ez egy nagyon izgalmas témakör, amivel én személy szerint is igyekszem sokat foglalkozni, mert létező és a jelenben formálódó problémaként a szakmánkat is folyamatos megújulásra készteti. Márpedig egy ellátó rendszer akkor tud jól működni, ha tud reagálni a társadalomban zajló folyamatokra.

- Ma a társadalom sok tekintetben - például gazdasági vagy éppen technikai értelemben is - nagyon gyorsan változik, és ezekhez a változásokhoz nyilván a szociális szakmának is muszáj alkalmazkodnia. Ez a munkátokat megalapozó definíciókra is igaz? Mondhatjuk például azt, hogy míg pár éve a szegénység azt jelentette, hogy nincs étel meg nincs ruha, mára ez kiegészült azzal is, hogy nincs internet?

- Ha nem is ennyire lecsupaszítva, de lényegében erről van szó, igen. Ha a nélkülözés szempontjából közelítjük meg a kérdést, akkor a kielégítetlen fiziológiai szükségletek mellett ma már bizony érdemes vizsgálni azt is, hogy nélkülözés-e, ha valakinek nincs okostelefonja, vagy nem engedhet meg magának egy olyan ruhát, amiben jól érezné magát. Ez ugyanis nagyban nehezítheti a kortárs csoportba való beilleszkedést, és komoly hátrányt jelenthet. Az újszegénység szempontjából nagyon érdekes kérdés lehet ennek a vizsgálata.

 


 

- Ezzel a fajta társadalmi változással egy önkormányzati fenntartású szervezet mennyire tud lépést tartani?

- Próbálunk. Nyilván ehhez is idő kell, és látni kell, hogy mi az, amire tényleg szükség van. Az adomány-közvetítési funkciónk például erősödött az utóbbi időben. A közelmúltban például tanszergyűjtési akciót szerveztünk, amihez nemcsak egy kiváló céges partnert találtunk, hanem sikerült vele a lakosságot is nagymértékben bevonni az adományozásba. Száz gyermeknek tudtunk segíteni az akció keretében - és a szervezésben is igen hatékonynak bizonyultunk, ami ugyancsak azt igazolja, hogy igyekszünk lépést tartani a kor elvárásaival. Egy mélyülő digitális szakadékot nyilván nem tudnánk áthidalni - de ez nem is feltétlenül a mi feladatunk alapvetően.

- Mit tartasz a csapatotok számára a legnagyobb kihívásnak?

- Az integráció óta azért még mindig vannak számunkra új dolgok. Például idén májusban a fenntartónk támogatásával, kísérleti jelleggel bevezettük az iskolai szociális munkát, ami 2018 szeptemberétől lesz kötelező. Aztán jövő januártól szociális diagnózist kell majd készítenünk az ügyfeleink egy részéről - ez a szükséglet-felmérés és az erőforrás-menedzsment új fajtája, amit meg kell még tanulnunk jól használni. De fontos középtávú terv az is, hogy az intézmény egy olyan közös helyre költözhessen, ami igazán az otthona lehet, hiszen jelenleg több különböző helyiségben dolgozunk.

- Mindabban, amivel foglalkoztok, mennyire tudnak a partnereitek lenni a fehérvári civil szervezetek?

- Nagyon erősen, főleg, ami a rugalmasságot illeti. A mi intézményünk nagy humán erőforrással rendelkezik, nagyon sok, nagy tudású szakemberünk van, a pszichológustól és a jogásztól a szociális szakemberen át a családterapeutáig mindennel rendelkezünk. Viszont nagyon szabályozottak vagyunk. Ami így is van jól - ugyanakkor vannak a környezetünkben olyan rugalmas civil szerveztek, akik ki tudnak egészíteni minket és a munkánkat.

- Az Echoval is így alakult ki az együttműködés?

- Érdekes, de az egyik legerősebb ilyen emlékem az újszegénységhez kötődik. Volt egy kiadvány, ami ezzel a témával foglalkozott akkoriban, amikor a devizahitelek miatt ennek nagyon erős aktualitása volt. Talán ez volt a legkorábbi kapcsolatom az Echoval, amikor ebbe a projektbe be tudtunk kapcsolódni, és olyan embereket tudtunk megjeleníteni, akik már hosszú ideje az ügyfeleink voltak, és a sorsukon keresztül általános problémákat is megmutathattunk. És azóta is többször dolgoztunk közös projekteken, például a szociális szakmában jelentkező kiégés megelőzése kapcsán.

 

 

- A kiégés mennyire fenyegető a szociális szakmában?

- Nagyon. Nálunk komoly szakmai brigád foglalkozik azzal, hogy megelőzzük a kiégést, és ezzel is segítsük a humán erőforrás megtartását. Saját mentális szakemberünk van arra, hogy segítse a kollégákat, mind egyéni, mind csoportos formában. Emellett a munkakörülményeket is igyekszünk alkalmassá tenni arra, hogy segítsük elkerülni a kiégést. Brutális lelki terhelést jelent a kollégáknak például, ha egy gyermeket ki kell emelni a családjából - még akkor is, ha tudják, hogy ez a legjobb megoldás. Ilyenkor fontos egy olyan munkahelyi közösség, amely segít túllendülni ezen a helyzeten. Egy ilyen eset után tehát figyelünk arra, hogy amikor a kolléga visszaér az irodába, ne maradjon egyedül, és legyen egy kis idő arra, hogy a munkatársai körében kibeszélje magából az érzéseit. Így el tudjuk érni, hogy tapasztalt szakemberek minél tovább velünk maradjanak, mert a hitelesség ebben a szakmában kiemelten fontos.

- Amikor egy ügyfél, egy család bekerül nálatok a rendszerbe, az igényel egyfajta szakmai hozzáállást, megvan rá a protokoll - azzal együtt, hogy lelkileg nyilván a szakemberek számára is megterhelő. Milyen érzés látni, ha valaki kikerül a rendszerből?

- Az nagyon-nagyon jó. És rá is kell ezekre az élményekre erősítenünk, mert nyilván nem árulok el titkot azzal, hogy ez a szakma nem elsősorban a sikerélményről szól. Az ügyfeleink nagy részénél már az is nagy eredmény, ha egyáltalán együttműködnek velünk. Így az, hogy valakit „kigondozunk” az ellátásból, az egészen felemelő dolog.

 

(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Megújul a Vásárhelyi út – több ütemben végzik majd a rekonstrukciót


Ékes Fehérvár - Budenz-ház


„Barokk mennyország” a Csók István Képtárban