2018. április 16.

„Órakészek a fiatalok…”


Órakész. Ez a szóösszetétel néhány évvel ezelőtt nem létezett világunkban. A naprakész az igen, a jól tájékozott embert hívjuk így. A mai felgyorsult világban, a közösségi oldalak, az internet jelenléte miatt azonban óhatatlan ezt a kifejezést használni a fiatalokra. Mindezek mellett vajon érdekli őket az önkéntesség, a diákjogok, vagy éppen a disputa? A válaszoknak a Kaptár Ifjúsági és Prevenciós Iroda vezetőjével, Rózsás Ildikóval jártunk utána.

- Mennyire terjedt el az önkéntesség nálunk?

- A nyugati társadalmakban az önkéntesség egy hagyomány, közösségformáló módszer. Egy állásinterjún például a jelentkező beleírja az önéletrajzába, hol, mikor és hányszor végzett önkéntes tevékenységet, ez is egyfajta mutatója annak, hogy mennyire lesz aktív szereplője az ottani közösségnek. Klasszikusan Magyarországon is jelen volt már korábban az önkéntesség, hiszen a kisebb településeken szívesen segítettek egymásnak az emberek, csak nem hívták így. Fókuszba a 90-es évek vége felé került, amikor önkéntes alapon akciónapok szerveződtek. Nagyon nehéz volt a magyar helyzet abból a szempontból, hogy mindenki a kommunista szombathoz hasonlította az önkéntes tevékenységet, de azért közel tíz év alatt ez teljesen meg tudott változni. Mára már az önkéntességnek is különböző válfajai léteznek, amelyekben idősek és fiatalok egyaránt részt vesznek. Az önkéntesség másik oldala a fogadókészség, amely még nincs erős szinten jelen. Az önkéntes tevékenység logisztikája, szervezése, hosszú távú támogatása erőforrást igényel egy-egy intézménytől, ez lehet még a gátja az elterjedésének.

- Változott ez az iskolai közösségi szolgálat bevezetésével?

- Az elején sokan ellenálltak, több pedagógus is, mert nekik ezzel plusz feladatuk lett, de ez idővel megváltozott. Az első pár év nagy kihívása volt a definíció értelmezése, a kapcsolatok, a rendszer kiépítése. Mára vannak nagyon jó példák és nagyon rosszak is, mint mindenben. A tapasztalati tanulás segítheti a fiatalok fejlődését, de itt visszautalnék arra, hogy a szervezetek nem biztos, hogy felkészültek. Hogyha egy rossz élménnyel tér haza a gyerek, akkor pont az ellenkező hatást éri el maga az iskolai közösségi szolgálat. Én mindenesetre fontosnak és jónak találom ezt a módszert, mert különböző területeket tudnak kipróbálni a fiatalok, egyfajta pályaorientáció is a számukra, és a szemléletformáláshoz is hasznos. 

 


 

- Milyen típusú közösségi szolgálatot végeznek ma a fiatalok?

- Ez sok mindentől függ. Függ a pedagógustól, hogy milyen és mennyi civil szervezettel van kapcsolatban, hogy a szülők mennyire aktívak, és van, ahol önállóan rábízzák a fiatalokra. A Ciszternek van például egy nagyon jó programja, ők diákszínpadként előadásokat visznek nyugdíjas otthonokba, ez is egyfajta szociális aktivitás. Az iskolai közösségi szolgálat révén nagyon jó lehetőség lenne, hogy a fiatalok - mondjuk a nyári szünetben - a lakókörnyezetükben végezzék el ezt a tevékenységet. Még viszonylag kevés település ismerte fel, hogy ebben lehet potenciál, a helyi fiatalok bekapcsolására a közösségi életbe, szerintem ez egy lehetőség a jövőben. Egy szüreti felvonulás, egy falunap, egy nyári tábor megszervezésébe, lebonyolításába is be tudnának kapcsolódni a fiatalok, ez is közösségi szolgálat tudna lenni, és nemcsak a virtuális térben, hanem valódi közösségben is lehetnének a résztvevők.

- Mondhatni kellemes formája az önkéntességnek az Európai Önkéntes Szolgálat, azaz az EVS… 

- Szerintem ez egy fantasztikus lehetőség azzal együtt, hogy a magyar fiatalok közül nagyon kevesen használják ki, egyszerűen nem merítjük ki az éves keretet, ami erre van. Az EVS egy pályázati forma, amelynek a keretében a fiatalok külföldre tudnak utazni minimum 2 hónapra, maximum 12 hónapra, nemcsak az EU tagállamokba, hanem partnerországokba is. Önkéntes munkát végeznek tulajdonképpen, csak hosszabb távon. Munkaidő szerű beosztásuk van, és bekapcsolódnak az adott fogadószervezet mindennapi munkájába. Azzal együtt, hogy nyelvet tanulnak, megismerik a kultúrát, és ez a program lehetőséget ad arra, hogy minden kiadásukat fedezze: szállást, étkezést, biztosítást, az egyszeri utazást, illetve a helyi utazási költségeket is. Mivel önkéntes munkáról van szó, nem kapnak fizetést a fiatalok, de országonként meghatározott zsebpénzük van, ami egy kellemes kikapcsolódásra is lehetőséget ad. Mindenkinek ajánlom az EVS-t, és főleg azoknak, akik nem tudják, hogy mit szeretnének csinálni, milyen irány vonzza őket. Itt kipróbálhatják magukat egy-egy területen. Ez egy egyedülálló lehetőség arra, hogy önmagáról tanuljon, nyelvet tanuljon, megismerje az adott ország kultúráját, és mellette tapasztalatokat gyűjtsön.

- Mondtad, hogy nem merül ki az éves keret. Mi lehet ennek az oka? Nem tudnak róla a fiatalok, nem merik bevállalni a nyelvtudás esetleges hiánya miatt?…

- Azzal együtt, hogy folyamatosan hirdetjük ezt a lehetőséget és száz százalékban támogatott program, van egyfajta szkepticizmus a családokban, hogyha ez ingyen van, akkor ennek biztos van valamilyen hátulütője. A másik az, hogy nagyon nehezen mozdulnak a fiatalok, és ezt mondhatom az EVS-re is, de a felsőoktatási Erasmus+ programokra is. Ezzel együtt érdekes az a jelenség,  hogy ilyen típusú próbát nem tesznek,  de mondjuk később egyszer csak úgy döntenek, hogy külföldre utaznak, és kint vállalnak munkát egy olyan területen, ami teljesen eltérő az addigi szakmájuktól, tevékenységüktől. Tehát egy védett környezetben kevésbé rugalmasak, aztán történik valami egy kicsit később, és utána mennek. Ez egy nagyon érdekes társadalomkép is szerintem.

- Azért nyugtass meg, hogy vannak pozitív példák is…

- Igen vannak. Akik elmennek, azok rákapnak a nemzetközi színtérre, mert meghatározó élményt ad, nyitottságot, magabiztosságot, amire szükségük van a fiataloknak ahhoz, hogy leváljanak és önálló életvitelt folytassanak.

 


 

- Akik itthon maradnak, mennyire foglalkoztatják őket a diákjogok, a Diákparlament?

- Vannak rendkívül elhivatott fiatalok, akik szívesen tevékenykednek a diákjogok kapcsán, és vannak olyanok, akik legyintenek rá. Amikor elkezdtünk ezzel a témakörrel foglalkozni a 2000-es évek végén, nyolcvan százalékuk legyintett, azt mondták, hogy az ő véleményükre úgy sem kíváncsi senki. Ahogy haladtunk előre, egy nagyfokú változást érzek abban, hogy a fiatalok igenis szívesen elmondják a véleményüket, és úgy érzik, hogy ezt meg is tudják tenni. Ami nehéz volt, hogy mindezt milyen formában, hogyan tudják megtenni, hol van az átmenet a dühöngő, agresszív, sértett kinyilvánítás és a valódi vélemény elmondása között, ehhez hogyan kapcsolható a döntéshozókkal való kommunikáció. Jó példa lehet erre a deliberatív demokráciás modellprogramok, vagy akár a disputa, mint kommunikáció.  Ez egy tanulási folyamat volt nemcsak számunkra, hanem a pedagógusok számára is, mert a diákönkormányzatoknál kellett elkezdeni az építkezést. Tizenöt év alatt sokat változott a helyzet, Fehérváron két alkalommal is volt Diákparlament, de magát a diákparlamenti intézményt a 2000-es években foglalták törvénybe, hogy szükség van arra, hogy valamilyen formában, fórumon meghallgassák a diákok véleményét a döntéshozók.

- Mennyire érdekli ez a fiatalokat?

- Azt kell mondjam, hogy egyre jobban. Azok a politikusok, akik korban közelebb állnak a fiatal generációhoz, egyfajta példaképek, vagyis inkább azt mondanám, hogy trendik. Például Szijjártó Péter megjelenése egy státuszt is mutat nekik, és azoknak, akik érdeklődnek a közélet iránt, bennük van a változtatni akarás, ő egy vonzó példát jelent. Ezek a fiatalok már zakóban jelennek meg az üléseken, a jogi pályán gondolkoznak, tudatosan készülnek ebbe az irányba, de nemcsak a fiúk, hanem a lányok is.

- Érdekes, amit mondasz, mert a mi időnkben - ami ugye nem volt olyan régen - szép ruhát csak ünnepségeken hordtunk, ez volt a szükséges rossz. Nálunk például nagyon keveseket érdekelt a diákjog, a diákönkormányzat, nem foglalkoztunk ezekkel a dolgokkal. A társadalmi változások is hozzák magukkal, hogy a mostani diákok foglalkoznak ezekkel a témákkal?

- Átalakul a diákönkormányzatok szerepe. Azért sok iskolában előfordul, hogy a DÖK-nek még mindig az a feladata, hogy a farsangi bált megszervezze, és hozza-vigye az információkat, de nagyon sok impulzus éri a fiatalokat az internet által. Ha visszagondolok, nem olvastam közéleti dolgokról 14-16 évesen, legkevésbé érdekelt ez akkor. Ezzel szemben ma olyan elhivatott 16 évesekkel találkozom, akik naprakész információkkal rendelkeznek bizonyos aktuálkérdésekről, jó a nyelvtudásuk, és ezért esetleg nemzetközi kitekintésük is van. Partnerkapcsolataik vannak, fórumokon kommunikálnak egymással, sokkal mobilabbak országon belül. Például egy diákjogi képzés után a kapcsolat nem szűnik meg, a közösségi oldalakon folytatni tudják, a téma nem tud leülni, hanem pörög tovább. Büszkék arra, és presztízst is jelent nekik, hogy találkozhatnak döntéshozókkal, és ők jellemzően szívesen meghallgatják a fiatalokat. A politikusok is rájöttek arra, hogy ők a jövő generációja, akik 5-10 év múlva munkavállalói lesznek ennek az országnak, tehát muszáj meghallgatniuk őket ahhoz, hogy ne menjenek például külföldre. A Fejér megyei településvezetők is felismerték ezt, nagyon nyitottak, és pontosan tudják, hogy ha a felnövő generáció érdeklődik a település iránt, akkor könnyebben otthon tudják tartani őket, hiszen érzik a fiatalok, hogy a fejlesztések nekik szólnak.

- Érdekes, hogy említed a naprakészséget, ugyanis a legutóbbi Disputa versenynél a döntőben az egyik csapat egy olyan hírt emelt be a vitába, ami aznap reggeli információ volt, és mindez 11 órakor zajlott…

- …és pont ez az, ami az oktatásban nagyon erős ék a pedagógusok és a diákok között, hogy utóbbiak online vannak. És nem azért, mert függők, hanem azért, mert ez az életük része. Ahogy nekünk korábban a reggeli újság olvasása volt a rituálé a kávé mellett, ők a telefonjukon keresztül informálódnak. A közösségi oldalakon megjelennek hírek és cikkek, rendkívül naprakészek, vagyis inkább „órakészek”. A beállított csatornákon keresztül folyamatosan áramlanak a friss hírek, és talán ezért sem lehet őket nem bevonni a kommunikációba, mert tudnak róla, értelmezik. Nekünk is és az oktatásnak is arrafelé kell mozdulni, hogy kialakítsuk bennük az egyetemes látásmódhoz szükséges készségeket.

 


 

- Akkor beszéljünk a disputáról, a véleménynyilvánítás egyik talán legintelligensebb formájáról…

- A disputa módszert mi első körben közösségszervező módszernek gondoltuk, nem is a kommunikáció vagy a vitakészség fejlesztése volt az elsődleges célunk. Alapvetően ez a középiskolák közötti jó kapcsolatok kialakítását szolgálta, hiszen versenyezni mindenki szeret, az intézmények mindenképpen. Az első disputa versenyünk után sok pozitív visszajelzést kaptunk. A diákok kommunikációja ugyanis hihetetlen módon fejlődött nagyon rövid idő alatt, és ügyesen érveltek az egyes vitahelyzetekben. A népszerűsége töretlen, hiszen idén már hatodik alkalommal rendeztük meg a megmérettetést.

Maga a disputa egy kötött vitaforma. Kapnak a csapatok egy tételmondatot, például: jobb utazni, mint megérkezni. Ami nehézsége és szépsége is ennek a vitának, hogy nem a csapatok dönthetik el, hogy ezt a mondatot állítják-e vagy tagadják, hanem egy sorsoláson keresztül dől el. Meghatározott szempontrendszer alapján kell felépíteniük a beszédüket, amelyre készülhetnek, de villámkérdéseket is feltehetnek, ami egy nagyon gyors reakciót is igényel. Fontos, hogy nem vagdalkozunk, hanem tényekkel, és azok alátámasztásával érvelnek a csapatok. Ennek a vitamódszernek az a legnagyobb hozadéka, hogy megtanulnak úgy kommunikálni, hogy felépített legyen a mondandójuk, és legyen mögötte tartalom.

Ami meglepő, és minden évben kínlódunk vele, hogy szeretnénk bevonni a pedagógusokat is a programba, mert azt gondoljuk, hogy módszertanként ők is használhatnák ezt egy-egy tantárgyi téma feldolgozásánál. Disputabíró képzést biztosítunk a számukra, de azt vesszük észre, hogy évről évre újra kell kezdenünk, mert eltűntek a pedagógusok, és nem tudjuk, mi lehet ennek az oka, de nem adjuk fel.

- Hogyan kerültél az ifjúsági szakmába? Tudatosan készültél erre a pályára?

- Véletlenül kerültem erre a területre, ugyanis az első munkahelyem Kőszárhegyen volt az önkormányzatnál. Akkor még nagyon nem tudtam, mit szeretnék csinálni, csak azt, hogy mindenképpen emberekkel szeretnék foglalkozni. Irattározásra vettek fel, de amikor szervezték a nyári falunapot, engem is bevontak a szervezésbe, és nem értettem, miért csak klasszikus falunapi programok vannak, a fiatalokat miért nem szólítják meg.  Amikor ezt szóvá tettem, a polgármester, Borján Péter javasolta, hogy próbáljak ki olyan elemeket, amelyek a fiataloknak szól. Ezek annyira jól sikerültek, hogy elkezdtünk gondolkodni, hogyan lehetne felélénkíteni a településen élő fiatalok életét, hogy legyen közösségi élet. Egyre több programot szerveztünk, megalakult a KIFLIK, a Kőszárhegyi Fiúk Lányok Ifjúsági Közössége, velük jártunk kirándulni… Egy települési mediációs program kapcsán kerültem kapcsolatba az Echo Innovációs Műhellyel, és olyan jól sikerült az együttműködés, hogy Domokos Tamás megkérdezte, nincs-e kedvem csatlakozni hozzájuk, mert éppen ifjúsági irodavezetőt keresnek. Elfogadtam az ajánlatot, mert már kicsit beszűkültnek éreztem magam Kőszárhegyen. Több módszertant szerettem volna megismerni, nagyobb kitekintést, rálátást a fiatalokkal való munkában, amit meg is kaptam itt, tehát kimondottan hamar megtaláltam az utamat.

 

(Cikkünk a Helyi Érték magazin „Echo 25” különszámában megjelent írás szerkesztett változata.)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”


„Könnyű elélni, csak kenyér legyen…”


Hatalmas összefogás a Vadmadárkórházért