2018. december 17.

Magyar Teátrum Díjat kapott a Vörösmarty Színház műszaki vezetője


Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat a Nemzeti Színházban. A 2010-ben alapított elismerésben idén a Vörösmarty Színház műszaki vezetője, Bajkó György is részesült.

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke és a Nemzeti Színház főigazgatója a díjátadón úgy fogalmazott: a díjjal azokat a háttérben dolgozó embereket ünneplik, akik nélkül nem volna színház. Hiszen bár a közönség legtöbbször csak a színészek vagy a rendezők tevékenységét ismeri, egy-egy színházi előadás létrejöttéhez nyolcvan szakma közös munkájára van szükség.




A 2010-ben alapított Magyar Teátrum Díjra jelöléshez két, állami díjjal elismert színművésznek és a Magyar Teátrumi Társasághoz tartozó egyik színház igazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül. Szikora János igazgató mellett Hirtling István és Varga Mária színművészeink méltatták Bajkó György munkásságát, aki hosszú évtizedek alatt végigjárta a műszaki emberek szamárlétráját: volt díszítő, színpadmester és műszaki vezető.

 

„Gyuri több évtizedes szakmai tapasztalatainak gyümölcseit a Vörösmarty Színház társulata élvezi lelkiismeretes munkáján keresztül.”

(Hirtling István)

 

„Nagy beleérző készsége van abban, ha bármi bizonytalanságot éreztünk a díszlettel, a technikával kapcsolatban mindig a legnagyobb odaadással és lelkesedéssel segített a háttérben és a legkedvesebb szurkolóink egyike a mai napig.”

(Varga Mária)

 



Az aranyozott csapágygolyót formázó díjat korábban, 2015-ben Budainé Hajdu Mónika, a Vörösmarty Színház kiszolgáló-tár vezetője is átvehette.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása