2019. augusztus 12.

„A művészi életpálya folyamatos fejlődést jelent…”


Revák Katalin fiatal keramikusművész, aki bár Budapesten él, ma is rendszeresen visszajár Fehérvárra, meglátogatni a családját, megnézni egy érdekes kiállítást, vagy éppen tanítani. Amikor a városban van, mindig biciklivel közlekedik, a bokros teendői miatt jó előre egyeztetett interjúra is két keréken érkezett. Katival régóta ismerjük már egymást, de az évtizedes ismeretség ellenére nagyon sok mindent én sem tudok róla, az olvasók meg talán még ennél is kevesebbet.



- A beszélgetés elején rögtön azzal kezdeném: biztosan sokan megkérdezték tőled kicsi korodban, hogy mi leszel, ha nagy leszel. Remélem, nem azt fogod mondani, hogy már akkor is művésznek készültél.

- De bizony. A szüleim mindig is a művészi pályára készítettek fel, és hamar kiderült, hogy van is ehhez affinitásom. Leginkább ebben voltam tehetséges.

- Próbálkoztál mással is, vagy egyértelmű volt ez az irány?

- Nem próbálkoztam mással. Inkább csak azon gondolkodtam, hogy a kerámia vagy a festés az, ami jobban érdekel. Egyértelműen a kerámia mint anyag fogott meg igazán, és ezt éreztem igazán sajátomnak.

- Innen egyértelmű az út a Munkácsyba.

- Édesapám festő, és édesanyám is foglalkozott művészettel. Nagyon korán elkezdtem festeni. Amikor már járni tudtam, ecsetet fogtam a kezembe, és összefestettem Apa képeit. Pár éves voltam, amikor édesapám tartott egy rajztábort Zánkán, ahol észrevették, hogy jól nyúlok az agyaghoz, jól formázom. Na, onnantól kezdve már tudatos volt a döntés. A Munkácsyba felvételiztem, ahol sok gondot fordítottak arra, hogy fiatal korom ellenére elmehessek kerámia szakkörökre. Úgyhogy egészen első osztálytól kezdve ezzel foglalkozhattam.

 


 

- Ezek szerint az iskolában is határozottan orientáltak a művészet irányába.

- Igen. A Munkácsy annak idején rajz tagozatos iskola volt, ahol most is rengeteg kézműves foglalkozást tartanak. Ott külön gondot fordítottak rám.

- A kerámia lett a fő profilod. Ez már egyértelmű volt az általános iskolában, a Tópartiba való jelentkezésed pedig egyenesen következett ebből.

- Azért ez nagy küzdelem volt. Mindig is sok energiát kellett befektetnem abba, hogy folyamatosan fejlődjek. Általános iskola végén nagy megmérettetés volt a rajzfelvételi, az arra való felkészülés, a középiskola végén pedig hogy bekerüljek az egyetemre. Külön rajzszakkörökre kellett járnom, illetve felkészítő, előkészítő foglalkozásokra. Az egyik ilyen egyetem előtti előkészítő foglalkozást pont a férjem tartotta. Így ismerkedtünk meg. A lényeg, hogy egy művészi életpálya folyamatos fejlődést jelent.

- Mikor volt az első kiállításod?

- Az első olyan, amit az én kiállításomnak neveznék, édesapámmal volt, a Szent Korona Galériában. Ez rögtön az egyetem BA képzése után volt. Az iskolákban is voltak év végi záró kiállítások, ahova kerültek ki munkáim, de ezekre az időkre annyira már nem emlékszem.

- Kik a példaképeid, akik leginkább inspirálnak a munkásságodban?

- Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert a példaképek folyton változnak az ember életében. Annak idején feltették többször ezt a kérdést, és mindig mást válaszoltam. Több embert is tudnék mondani, néha idegen embereket is, akiket éppen látok az utcán, és éppen olyat tesznek, amivel kivívják a tiszteletemet. Nem neveznék meg most senkit. Azt mondhatom, hogy nagyon sok ember a példaképem.

- Milyen technikával szeretsz leginkább dolgozni? Van olyan, ami kifejezetten a kedvenced?

- Leginkább a mintázást szeretem, amikor megformázhatok egy alakot. Egy kicsit szobrászi alkat is vagyok, bár ez mostanában kezd leépülni. A figurális formázás az, ami igazán a sajátosságom.

 


 

- Tudom, művésznél ez nem jó kérdés, de mennyire ragaszkodsz a realitásokhoz? Olvastam például egy cikket az állatfigurás kiállításodról, ahol a gyerekek azon tanakodtak, melyik figura milyen állat lehet. Én is megnéztem a fotókat. Volt, amelyikhez odaírták: talán medve. És tényleg annak tűnik. Neked nyilván egyértelmű, hogy mit szeretnél megjeleníteni, de mennyire lehet ez egyértelmű a közönségnek?

- Én mindig tudom, milyen állatból indulok ki, de örülök, ha valaki másként értelmezi a munkáimat, mint ahogy azt elképzeltem vagy meg szerettem volna valósítani, ha valakiből más inspirációt vagy gondolatot vált ki, mint amit elgondoltam, ha nyitott elképzelések is vannak a munkámmal kapcsolatban. A kifejezésmódomban azt szeretem, ha le vannak stilizálva a formák, és nyilván ha valami túlságosan stilizált, abba több mindent bele lehet látni.

- Az állatfigurák mellett vannak használati tárgyak is, amiket megformáztál. Ezek mennyire szólnak a szemnek, és mennyire lehet őket elképzelni használatban? Mégis művészeti alkotásokról van szó.  

- Azok a munkák, amiket láthattál tőlem, régebbiek lehetnek. Azóta egy nagy szemléletbeli átalakuláson mentem keresztül. Jól lehet használni ezeket a tárgyakat, bár lehet, hogy most már máshogy készíteném el. Egy ideje egy volt mesteremnél, tanáromnál is dolgozom egy kis műhelyben, ahol szinte csak használati tárgyakat készítünk manufakturális módon, és olyan céllal készülnek, hogy kifejezetten jól használhatók legyenek, a funkcionalitás is előtérbe kerül. Remélem, a közeljövőben még inkább időtálló tárgyakat tudok majd készíteni.

 


 

- Van ezeknek a tárgyaknak egy kifejezetten Revák Katis formaviláguk, vagy ez most van kialakulóban?

- Ez folyamatosan változik. A kis manufaktúrában, ahol dolgozom, nem az én egyéniségemen van a hangsúly. Ott mint alkalmazott vagyok jelen, és a kivitelezésben veszek részt. Persze ennek hatására  a szemléletem és a tárgyakhoz való hozzáállásom egyfolytában változik.

- Mit szeretsz jobban? Amikor saját ötlet, saját elgondolás alapján tudsz dolgozni, vagy amikor rendelésre dolgozol, de a kreativitásodat is bele tudod tenni? Melyik áll közelebb hozzád?

- Nagy kihívás az, ha valamit megrendelésre kell elkészíteni. Igyekezni kell a megrendelőt is egy picit formálni a gondolataiban, befolyásolni, hogy egy olyan tárgy készülhessen, aminek én is örülök, és ő is örül. Van pár éve egy kutyaversenyre készített díj, amit mini bullterriereknek készítek. Ott például a tervezés során együttműködtem egy tenyésztővel, akivel folyamatos konzultáció során alakítottuk ki a formát. Nagyon izgalmas feladat volt, hogy a kész munkában az én stilizált világom is megjelenjen, és egy külső szakértő elvárásait is tükrözze.

- Van az utóbbi pár évben valamilyen egyértelmű trend a megrendelői oldalon? Vagy ez is abszolút sokszínű?

- Azt hiszem, van, de ez is folyamatosan változik. Egy időben nagyon sok állatfigurát csináltam, és most is egy kedvenc témám, és ez felkapott megrendelői részről, de nemcsak a kerámia területén, hanem akár grafikában, akár festészetben vagy mintatervezésben az állatfigurák kifejezetten előtérbe kerültek. Formázás szempontjából pedig inkább a kézzel formált, egyedi tárgyak kaptak az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt, amelyek nem egy standard alapján készülnek, hanem a formázás pici kis eltéréseit magukon viselik.

- Sok mindenről beszéltél, amivel foglalkozol. Erre lehet, hogy néha még a nap 24 órája is kevés. Azért mégis megkérdezem: szabadidődben mit csinálsz?

- Van egy férjem, és a szabadidőmet vele töltöm, illetve a házimunkát végzem. Nagyon fontosnak tartom a családi kapcsolatok ápolását, amire mindenképpen fordítok időt, még akkor is, ha csak nagyon kevés van. Szívesen csinálnék még mást is, például kertészkednék, persze az is a földhöz kapcsolódik. Valószínűleg többet festenék, ha több időm lenne. Az egy jó állapot, ha az ember mindig tud mit csinálni, mindig vannak tervei későbbre. Van általában egy kis időbeosztásom magam számára, hogy mit kéne megcsinálnom, és az mindig tolódni szokott, hétről hétre. Nagyon fontosnak tartom a terveket és a kitűzött célokat.

 


 

- A férjeddel hogyan tudjátok összehangolni a saját munkátokat, a saját dolgaitokat a magánélettel és a közös dolgaitokkal?   

- Az egyik találkozási pontunk mostanában a műhely. Budapesten élünk egy kétszobás kis lakásban, és az egyik szoba a tulajdonképpeni műhelyünk. Ott szoktunk találkozni és együtt dolgozni, vagy segíteni egymásnak. Van egy közös kis dizájn brandünk, a Jeti design, ahol mostanában nem sok új munkát készítettünk, de sokszor segítjük egymást szakmai tanácsokkal, illetve olykor gyakorlati úton is.

- Van olyan terved, amit a következő 5-10 évben szeretnél megvalósítani?  

- Kicsit úgy érzem mostanában, hogy a kitűzött terveimet elértem, és újakat kéne keresni. Jövőre lesz egy kiállításom a férjemmel és Szabó Anikó textilművésszel a Pelikán Galériában. Oda szeretnék készülni nyáron, illetve művésztelepen részt venni. Azt hiszem, az a legnagyobb célom, hogy megőrizzem az alkotókedvemet, és az életem végéig fenn tudjam tartani.

 

Váczi Márk

(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„A szépség szörnyetege”


Kalandozások Fejér megyében – Mezőfalva


Az ő sorsuk, a te felelősséged!