2019. szeptember 11.

KÉPES – Indul egy új etap!


A helyi vállalatok és a székesfehérvári önkormányzat összefogásával 2013-ban indult el a KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű program. Az összefogás keretében már hét éve folyik az óvodák udvarainak és vizesblokkjainak felújítása. A 2019-es összefogásban mintegy 35 millió forint értékben történt beruházás az intézményekben, szeptember 10-én, kedden pedig a szokásos önkéntes nappal zárult az idei program.



Ebben az évben a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodájának, a Szárazréti Óvodának, a Rákóczi úti Óvodának és a Napsugár Óvoda Nefelejcs utcai Tagóvodájának udvara került felújításra: az udvarokról a már javíthatatlan, balesetveszélyes játszóeszközöket elbontották, ezek helyett újakat helyeztek ki. Az egyik óvoda udvarán műfüves focipályát alakítottak ki, tárolókat újítottak fel, asztalok, padok kerültek felújításra, cserére és megújultak a biciklitárolók is. A Palotavárosi Óvoda udvarára párakapu került. A felújítási munkálatokat az előző évekhez hasonlóan a Városgondnokság szakemberei végezték a nyári hónapokban, az óvodák működésének lehető legkisebb mértékű zavarása mellett. A gyönyörű udvarokat a gyerekek nagy örömmel vettek birtokba.



 

A hét évvel ezelőtti, kezdetben 10 szervezettel indult KÉPES csapat mára már 27 székesfehérvári és Székesfehérvár környéki vállalatra, vállalkozásra bővült. A résztvevő vállalatok idén több mint 16 millió forinttal támogatták az óvodák felújítását. Székesfehérvár önkormányzata ezt az összeget megduplázta. Az anyagi támogatás mellett a program kiemelt eleme a szemléletformálás és az önkéntesség kultúrájának továbbfejlesztése is: így a szokásokhoz híven, a program zárásaként az idei évben is megszerveztek egy önkéntes napot az Palotavárosi oviban, amelyen a vállalatok önkéntesei mellett az óvodai munkaközösségek, a gyerekek és a szülők és a Hydro Fehérvár AV19 több játékosa is részt vettek.



 

A szeptember 10-ei, keddi önkéntes napon hatvanöten ragadtak kesztyűt, smirglit és ecsetet a vállalatok képviselői és munkatársai közül, hogy lefessék az óvoda kerítést.


Ahogy Szincsák Attila, a DENSO Gyártó Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója fogalmazott, hét év után mérföldkőhöz érkezett a kezdeményezés: „Végig értünk azon az úton, amelyen 2013-ban jópáratokkal közösen indultunk el. Évről-évre bátrabbak lettünk, egyre nagyobbat álmodtunk és ma már 27 cég képviselteti magát a KÉPES égisze alatt. Véget ért egy etap, az önkormányzatnak és a KÉPES-nek köszönhetően minden bölcsődébe és óvodába eljutottunk a városban. Az utolsó egyeztetés után azonban azt mondhatom, hogy itt nincs megállás, megyünk tovább! Az útirányról annyit elárulhatok, hogy már megtudtuk, 21 általános iskola van a városban.” – mondta el a programgazda.

 

(forrás: ÖKK)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Civil Advent


Kalandozások Fejér megyében - Daruszentmiklós


Advent idején több a lakástűz