2019. október 7.

„Focipályát bárhol lehet csinálni…”


Van egy régi elméletem, mely szerint aki el akarja érni valamilyen okból Magony Tamást, a Polgármesteri Hivatal Közművelődési, Rendezvényszervező, Ifjúsági és Sportirodájának sportmunkatársát, az telefonálás helyett keressen fel egy szabadon választott sportrendezvényt a városban, és szinte biztosan összefut vele. Bevallom: én mégis telefonon próbálkoztam, ami nem ment elsőre, mert Tamás folyamatosan mással beszélt - de végül csak összejött a dolog. Az eredmény pedig az alábbiakban olvasható.

Te maximalista vagy?

- Részben. Mindenben nem.

- A következő történetet hallottam egy kollégától egyszer. „Apám gyerekkoromban közölte, hogy sportolnom kell, és választhattam a karate meg a tollaslabda között. Gondoltam, nekem nagyon megfelel egy olyan sportág, ahol csak a csuklómat kell mozgatni, úgyhogy elmentem Magony Tamás edzésére. És a végén azt hittem, nem érem meg a reggelt…”

- Aha… Na, ezen a téren tényleg maximalista vagyok, mert azt gondolom, hogy az egyéni képességekhez kell sportágat választani. Az edzőnek pedig az a dolga, hogy mindent megtanítson, akár gyerekekkel, akár felnőttekkel dolgozik.

 


 

- Ezért van az, hogy egy bármilyen sportnapon képes vagy a csípőbántalomtól szenvedő békés nyugdíjasokból fanatikus versenysportolókat faragni?

- Pontosan ezért. Meg azért is, mert én ilyen indíttatást kaptam. Nem sport tagozatos általános iskolába jártam, de az osztályunk gyakorlatilag az összes sportversenyre benevezett, a focitól az asztaliteniszig. Osztályok közötti verseny, iskolai bajnokságok, körzeti versenyek… Ráadásul minden testnevelő tanárom meghatározó volt abból a szempontból, hogy a sportot nagyon megszerettem. És nem is csak én, hiszen az osztály fele egyesületben focizott.

- Hol járunk most időben?

- Általános iskola felső tagozat, szóval úgy 1973-74 körül.

- A magyar foci akkori nagyjai azért komoly példaképek lehettek.

- Hogyne. Ők nagyon meghatározóak voltak számunkra.

- Most is vannak ennyire meghatározó testnevelők vagy versenysportolók?

- Szerintem igen. Itt, Fehérváron meg különösen - elég, ha Vörös Zsuzsa nevét említjük, aki minden gyereknek lehet példakép, hiszen az első olimpiai aranyérmesünk. De az  UEFA-menetelős VIDEOTON SC focicsapatának teljesítménye is felért egy aranyéremmel - bár ezüstérmesek lettek, de azért  Májer Lajos góljával csak megverték a Real Madridot, Madridban. Az a csapat annyira összeforrt, hogy szinte testvérek voltak - és szerintem ebben rejlik a sport igazi ereje: olyan közösségek, olyan baráti kapcsolatok alakulnak ki, amik fokozzák az egyén és a csapat teljesítményét is. Persze, ehhez nagyon sok munka kell - de meg is lesz az eredménye.

- Van olyan sport, amit nem szeretsz annyira?

 


 

- Nem igazán.  Inkább olyan van, amit nem csinálok, mint például a vízisízés - de az is nagyon jó, meg nagyon látványos. Persze, van, amit jobban kedvelek: a csapatsportokat a közösségteremtő erejük és a közös eredmények miatt, az egyéni sportágakat meg az egyéni teljesítmények miatt. Ha például megnézünk egy tollaslabda magyar bajnoki döntőt, ott azért elképesztően látványos dolgok történnek - nem is szólva egy világbajnoki vagy egy olimpiai döntőről.

- Kicsit beszéljünk a jelenről meg a közelebbi múltról. Neked a „Nyitott Tornatermek” a főműved?

- Talán igen, de azért a Kihívás Napja fehérvári sikereire is büszke vagyok. Én 1993 szeptemberében kerültem az akkori Sporthivatalba, ahol diáksporttal, szabadidősporttal, táborokkal foglalkoztam. Először a diáksport indult el: szinte egy hónap alatt az összes iskolát felkerestem…

- Lerohantad, hogy egész pontosak legyünk…

- Tulajdonképpen igen, mert fontosnak tartottam, hogy minél hamarabb megismerkedjek a testnevelő kollégákkal, az igazgatókkal - még a szertárakat is megnéztem, hogy milyen felszerelések vannak. Csodálkoztak is, hogy minek - de én szerettem volna tudni, hogy milyen eszközökkel és milyen szinten tudunk dolgozni. Mert jó dolog a személyi feltételek megléte, de a tárgyi feltételek is nagyon fontosak. Ez ugyanígy igaz egyébként a szabadidősportok esetében is, úgyhogy ezen a téren, például a megyei tollaslabda szövetségnél is ugyanilyen elvek alapján dolgoztam.

- Akadt azért más is a tollaslabda mellett.

 


 

- Hogyne, szerveztünk tekeversenyeket, kispályás focit - rengeteg dolgot. Komplex tevékenység ez, aminek a jó együttműködés az alapja. Igazi csapatmunka, amiben mindenki elvégzi a saját feladatát.

- És amikor már minden működik, keresel valami újabb szervezni valót?

- Ezek egymásra épülő dolgok, hiszen a következő lépés a lakossági sportolási lehetőségek kialakítása volt. Amikor 1994-ben először elindultunk a Kihívás Napján, óriási segítséget kaptunk a lakosságtól és a civil szervezetektől. Május utolsó szerdája azóta is folyamatosan a köztudatban van: ebből nem szabad kimaradni. A székesfehérváriaknak ma már olyan sokféle sportolási lehetőséget tudunk ajánlani, hogy mindenki megtalálja a hozzá legjobban illőt.

- Emlékszem, amikor még az elején tartottunk ennek a Kihívás Napja történetnek, nem lehetett a városban olyan helyszínre menni, ahol te ne lettél volna ott.

- Én úgy szeretem csinálni ezt a munkát, hogy az emberek között vagyok. Természetesen vannak olyan adminisztrációs dolgok, amiket meg kell csinálni, de amennyit csak lehet, igyekszem a közegben lenni, mert csak így láthatom, hogy mit kell esetleg javítani.

- Ezt az elvet a Nyitott Tornatermeknél is követed?

- Igen, bár az más típusú munka. A Kihívás Napján majdnem huszonnégy órán keresztül folyamatos jövés-menés van, óvodákba, iskolákba, meg az összes többi helyszínre. A Nyitott Tornatermek viszont folyamatosan működnek - az egy hosszabb távú odafigyelést igényel.

- Min múlik, hogy zökkenőmentesen működjön ez a kezdeményezés?

- Elsősorban azon, hogy az önkormányzat közgyűlése mindig is biztosította a helyszíneket, illetve a személyi bérek költségeit - így van lehetőségünk arra, hogy kiszolgáljuk a lakossági igényeket. A Sportmajális és a Kihívás Napja évről évre bebizonyítja, hogy a fehérváriak szeretik a sportot, és hosszú távon is igénylik a sportolási lehetőségeket - a Nyitott Tornatermekben pedig meg is találhatják ezeket, most már hetente négyezerötszázan. Tizenöt éve kezdtük kiépíteni ezt a rendszert, közösen a sportegyesületekkel, edzőkkel, iskolaigazgatókkal, testnevelőkkel - mindig meghallgatva és beépítve a lakossági javaslatokat. Az első hat évben, 2004-től 2010-ig építettük ki a rendszert úgy, hogy egy-egy sportágban volt egy-egy helyszín. Aztán megpróbáltuk a város külső részein található tornatermeket is bevonni, hogy ne kelljen mindenkinek a belváros környékére utaznia, ha sportolni akar. Ma már tizenkilenc helyszínünk van, huszonkét különféle sportolási lehetőséggel és hatvannégy szakemberrel, a lakosság időbeosztásához igazított kezdési időpontokkal - ami a város honlapján, a Nyitott Tornatermek menüpont alatt is jól látható. Úgyhogy elég hatékonyan kihasználjuk a termeket.

- Amiket egy időszakban nem is volt olyan könnyű megszerezni, mármint ami az adminisztrációt illeti.

- Mielőtt az állam átvette az iskolák üzemeltetését és fenntartását, az önkormányzat volt a fenntartó és üzemeltető - így könnyű volt a helyzet, mert csak egyeztetni kellett a tornatermek használatáról az intézményekkel. De szerencsére a váltás után se volt semmi gond igazából: amikor a tankerülethez és a szakképzési centrumhoz kerültek az iskolák, a két fenntartó intézmény vezetői is maximálisan partnerek voltak. Valószínűleg azért, mert látták, hogy mindig mindent egyeztetünk mindenkivel, és így valódi partneri viszony alakulhatott ki.

 


 

- Tizenöt éve csiszolgatjátok ezt a rendszert. Mostanra elkészült az, amit az elején elképzeltél?

- Nagyjából igen. Szerintem az, hogy mára elmondhatjuk: jól működik a rendszer, főként annak köszönhető, hogy folyamatosan figyelünk az igényekre és a visszajelzésekre, és folyamatosan javítunk, módosítunk, ha valami nem tökéletes. A másik alapvető ok pedig, hogy az utánpótlás-nevelő egyesületek az első pillanattól a kezdeményezés mellé álltak, ahogy az iskolaigazgatók is - az ő támogatásuk nélkül azért sokkal nehezebb dolgunk lett volna. Velük együtt viszont az elmúlt nyolc-tíz év alatt eljutottunk odáig, hogy sikerült minden sportolási lehetőséghez a legmegfelelőbb méretű tornatermeket, helyszíneket megtalálni. Sőt: a társasági adó és az egyesületek segítségével ezek a termek minőségi fejlődésen is átestek: a kosarasok például nyolc tornatermet parkettáztak le és újítottak fel, és a röplabdásoknak is sokat köszönhetünk.

- Valamit muszáj még megkérdeznem itt, a beszélgetés vége felé - és ehhez is tartozik egy történet. Egy alkalommal tanúja voltam, hogy tartottál egy nagyjából negyven perces előadást a nordic walkingról - közvetlenül azután, hogy valaki neked tartott róla egy előadást, ami viszont csak húsz percig tartott. De olyan lelkesedéssel csináltad, hogy a hallgatóságon látszott: legszívesebben most azonnal nekifognának a nordic walkingnak.

- Az a jó…

- A kérdés pedig úgy hangzik: van olyan, amikor nincs semmi? Amikor csak hallgatod, ahogy nő a fű.

- Na, olyan nincs. Mégpedig azért nincs, mert a legcsendesebb időszakban is találok valami feladatot. A nyári időszak a diáksport szempontjából például eseménytelenebb, úgyhogy ilyenkor van idő olyan dolgokkal foglalkozni, amikkel a tanév alatt kevesebbet tudtam törődni. Áprilisban például az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület tizenkilenc klubja csatlakozott az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatához, amit országosan Monspart Sarolta tájfutó világbajnok szervez nagy lelkesedéssel. És persze nem is volt kérdés, hogy segítünk ennek a székesfehérvári megszervezésében. Közben folyamatosan zajlik az egyeztetés az egyesületekkel, intézményekkel az őszi újraindulásról, úgyhogy a tervezési időszak javában tart.

- Lassan illene, hogy valaki könyvet írjon rólatok.

- A Nyitott Tornatermekről szakdolgozatot már írtak, többen is. A kutatási eredményeiket pedig fel is használtuk: a kérdőíves felmérésekből nagyon sok érdekes dolog derült ki számunkra. Mindenből tudunk tanulni…

 

Török Péter

(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

„Ez az én utam” – Sikeres nők, 2. rész


Ennyit a teljes kiőrlésről…


A gyerekek kíváncsiságára kell építeni