2020. február 18.

Hozzányúlni tilos?


A múzeumok fő feladatai az ismeretek és talán legfőképpen a tárgyak gyűjtése, megóvása, feldolgozása és bemutatása. Az utolsó feladat, a bemutatás leginkább múzeumi kategóriája a kiállítás. Kiállításra járni sikk, a kulturált ember megszokott kikapcsolódási formája – gondolnánk. Közel kerül az ismeretlen: a térben messzi, időben távoli, az új, a régi, az egzotikus…

Nem is olyan régen az volt a megszokott, hogy teremőrök pisszegő csitításaival kísérve tekinthettük meg a tárlatokat. Macskaléptekkel haladva, csendes áhítattal nézhettünk meg egy-egy kiállítást, s suttogva elemeztük a látottakat. Csodálkozás és tanulás – két lépés távolságból. Vigyázz, ne hajolj közel a képhez! De melyek ma a trendek, milyen a 21. századi múzeumi élmény?

 


 

A múzeumok napjainkban már komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy közérthető módon szólaltassák meg a gyűjteményeiket és érdekes, színes programokkal tegyék vonzóvá a látogatók számára a múzeumot, mint kulturális teret. Mondhatni, az elefántcsonttoronyban lakó muzeológusok ideje lejárt. A szélesebb közönség felé való nyitás és szárnypróbálgatások eredményei számokban is mérhetők. Az olyan országos megmozdulások, mint például a Múzeumok Éjszakája, minden évben százezreket érnek el. A legtöbb muzeális intézmény mára felismerte, hogy csak akkor van esélye a kulturális piacon való fennmaradásra, ha fel tudja kelteni és fenn tudja tartani a közönség érdeklődését. De milyen lehetőségekkel élhet még egy múzeum, hogy minél többen megértsék és megszeressék a „vitrinek nyelvét”?

A látogatóvá nevelés első lépcsőfoka a múzeumpedagógia. Mint a nevéből is sejthető, ez a gyermekek bevonására építő tudományos diszciplína. Újfajta módszerekkel, interaktívan, kooperatívan, játékosan, észrevétlenül adja át a gyermekeknek, fiataloknak azt a tudást, melyre közoktatási keretek között csak nagy nehézséggel, vagy egyáltalán nem jutna idő, illetve a kiállítás nyújtotta érzékszervi élményekkel és érdekes (tankönyvekben nem, vagy csak ritkán, elvétve fellelhető) információkkal kiegészítheti a már megtanultakat. Az óvodások pedig éppúgy tanulnak a múzeumban, akárcsak az iskoláskorú gyermekek, csupán a módszerek különböznek. A tanulás sok esetben játékon keresztül történik, kiemelt helyen kezelve a komplex, érzékszervi tapasztalatszerzést, a tárgyakkal való közvetlen találkozást. A múzeumpedagógiát azonban nemcsak a tárgyakkal való találkozás teszi egyedülállóvá. Módszerei, a csoportmunka, a kooperatív játékok, a kreatív foglalkozások támogatják a kommunikációs készség és szociális érzékek fejlődését is, mely a tárgyak megfelelő interpretációjával karöltve nagymértékben növeli a tanulás hatásfokát.

 


 

Általában a múzeumban a műtárgyak tapintása nehezen elképzelhető. Ilyenkor a múzeumpedagógia tárgymásolatokkal, demonstrációs eszközökkel operál, melyek anyagukban, struktúrájukban, méretükben közel azonosak a kiállított darabokkal. Mindez rendkívül motiváló erővel bír. A tárgyakkal való, érzelmekre ható és kísérletező tanulás fejleszti az emlékezetet, a memória mélyebb rétegeire hat, mélyebb megértést és tartósabb tudást eredményez, mint a pusztán verbális ismeretszerzés. Segítségével új készségek alakíthatóak, a gyermekeknek lehetősége adódik a tárgyak anyagának vizsgálatára (fém, fa, üveg, porcelán, kerámia, textil stb.). Ennek során nem csak azok tulajdonságaival ismerkednek meg a gyermekek, de megtapasztalhatják az óvatos bánásmód fontosságát, fejlődhet esztétikai érzékük. A tárgyakon keresztüli megismerés rendkívül fontos a kiállításban látottak befogadásának érdekében. A műtárgymásolatokhoz, demonstrációs eszközökhöz való fizikai és érzelmi hozzáférés jelentősen hozzátesz a műtárgyak megértéséhez az anyag, hőmérséklet, felület megtapintása által is. A több érzékszerv megmozgatása általi élmény mélyebben hat az érzelmekre, mint csupán az üvegen, kordonon keresztüli látás, így a megismert tudás tapasztalattá válik, s a tapasztalat mélyebben beépül az emlékezetbe. A múzeumpedagógiai foglalkozás mindezeken túl gondolkodási műveleteket fejleszt: összefüggések felismerése, fogalomalakítás, tipizálás, azonosítás; segíti az időbeni tájékozódást: időrend, állandóság és fejlődés; megtanítja az örökség, a gyűjtés, a megóvás és őrzés fogalmait, formálja a stílust és az ízlést, és ezek mellett önálló vélemény kialakítására, annak megfogalmazására sarkall.

 


 

Felmerül a kérdés: vajon vigyáznak-e majd a gyermekek a kézbe kapott műtárgyjellegű, régi vagy régies tárgyakra, vagy akár az eredeti műtárgyakra? A válasz igen, ha megtanítjuk őket bánni velük. Ez tehát a múzeumpedagógia egyik fontos feladata. Műtárgyvédelemre nevelni a saját tárgyaink védelmén keresztül. Mindezt óvodás-, majd iskolás korban kell elkezdeni, játékkal, mesével, együttléttel, élménnyel, és – az egész életen át tartó tanulás jegyében – felnőtt, majd később nyugdíjas korban is folytatni, igénybe véve a múzeumok minden generáció igényeire reflektáló programlehetőségeit. S hogy milyen a jó múzeumpedagógus? Megfelelő művészettörténeti-néprajzi-történeti tudásanyaggal, pedagógiai érzékenységgel és tudatossággal rendelkező, rugalmas, kreatív szakember, tudós, pedagógus, de elsősorban játszani szerető ember. Foglalkozásain megfigyelünk, megismerünk, elolvasunk, dramatizálunk, alkotunk, tapintunk, beszélgetünk, élményt szerzünk, játszunk, és ezáltal tanulunk. Új környezetben, műtárgyak között, bizalmas légkörben, biztonságban, együtt. Cél, hogy a résztvevők (gyermekek, szülők, pedagógusok) jó élményekkel távozzanak, és visszavágyjanak a múzeumba, ami egyre otthonosabb, biztonságosabb tér lesz számukra. És minél többször jönnek, annál biztosabb a siker. Hallottunk már olyat az utcán, amikor a tíz év körüli gyermek kérte szüleit: „Menjünk be a múzeumba!” vagy amikor a gyerekek visszatértek ide szüleikkel, hogy nekik is megmutathassák, milyen jól érezték itt magukat, mi mindennel találkoztak. A múzeumpedagógia törekszik az egyenlő hozzáférhetőségre, és aktívan kiveszi a részét a mai oktatás kihívást jelentő helyzeteinek megoldásában is. Megfelelő nyelv kialakítására törekszik a legkisebbek, a nagyobbak és természetesen a speciális nevelési igényűek számára is.

 


 

Röviden: ha a diák úgy megy haza, hogy értette, amit látott, jól is érezte magát, valamint többet tud, mint amennyit tudott, amikor belépett a múzeum ijesztő kapuján: akkor a múzeumpedagógus munkája sikeresnek tekinthető.

A gyermekeknek szánt és a felnőtteknek szóló programok is egyre inkább egy közös metszetben jelennek meg a múzeumunk kínálatában. Családi programjaink az egész család részvételére számítanak: a tényleges közös alkotásra, a közös élményszerzésre, együtt-gondolkodásra számos programot építettünk fel, melyek során a „gyermek alkot – a szülő segít” felállás mindinkább háttérbe szorul, és ezek helyére a „gyermek és szülő együtt alkot”, vagy „gyermek és szülő egymás mellett alkot” képletek kerülnek.

Ne feledjék: belépni, alkalomadtán hozzányúlni, szabad!

 

Molnár Júlia, Haraszti Zsigmond

(Cikkünk a Helyi Érték magazinban megjelent írás szerkesztett változata.)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Megszűnt a rendkívüli ítélkezési szünet a bíróságokon


Kalandozások Fejér megyében - Zámoly


„Amíg egy szobor el nem készül, addig érdekes…”