2018. február 19.

Toros Nap Feketehegy-Szárazréten


Toros Napra várták a városrész lakóit szombaton, a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Ház fedett Kultúrudvarába. A kora reggeltől tartó családi-közösségi esemény során két, egyenként mintegy 120 kilogramm súlyú sertést dolgoztak fel; pecsenyesütés, levesfőzés, hurkatöltés, kóstolók, baráti beszélgetések és zene biztosította a jó hangulatot.



Már reggel gyülekeztek a feketehegyiek a közösségi ház udvarán, hogy szétbontsák, feldarabolják a böllérek által - nem a helyszínen - levágott malacokat. A darabolást követően pecsenyesütés és kóstolás, majd a hurka-kolbász szakszerű betöltésének megtekintse következett, de volt toros-leves, hurka, kolbász és házi toros káposzta-kóstoló is.

 



„Feketehegy-Szárazrét városrészek régi hagyománya volt, hogy a házaknál disznóölések voltak a téli időszakban. Úgy gondoltuk, hogy az itt élőknek, akik esetleg még nem láttak ilyet élőben, csak képeken vagy tévéből, mutassuk be a feldolgozás menetét, a szétbontástól a levesfőzésen keresztül a hurkatöltésig” - mondta el Szigli István, a városrészek önkormányzati képviselője.

 



A Gasztroudvar folyamatosan fejlődik: idén a Toros Napon kívül még öt gasztro-rendezvényt terveznek, lesz a Borsófesztivál, lángossütő verseny, palacsinta-verseny, káposztaételek versenye és lesz egy városrészi mini lecsófesztivál is.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)

 


LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása