2018. március 5.

Idén újra lesz rocknap az EFOTT-on


Ahogy arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, július 10-e és 16-a között újra a Velencei-tó környéke ad otthont az EFOTT-nak. Az idei fesztiválra egy visszatérő, tematikus nappal is készülnek a szervezők: a zárónap a rock, a metal és a punk jegyében telik majd.

„Utoljára 2014-ben, Miskolctapolcán volt rocknap az EFOTT-on, ami hatalmas sikerrel zajlott. Azóta is tömegével kapjuk a leveleket, amelyekben ismétlést kérnek, ezért döntöttünk úgy, hogy idén újra behúzzuk a repertoárba, sőt egy teljes napot szánunk erre a stílusra” – nyilatkozta Maszlavér Gábor, fesztiváligazgató.



 

A heavy metal és a rockabily házasításával világhírre törő Volbeat mellett magyar rockzenekarokból sem lesz hiány, sőt egy komplett estén át „zúzhatnak” majd a műfaj rajongói, a szervezők ugyanis a fesztivál vasárnap estéjére jókora rockdózissal készülnek. A fellépők között ott lesz például a külföldön is egyre többet koncertező Tankcsapda.



 

A vasárnapi rock-kínálatban a Volbeat és a Tankcsapda mellett már biztos névként szerepel a Leander Kills és a Depresszió is, de a fesztivál többi napján is képviselteti magát a keményebb stílus: punkból és metalból sem hiány, hiszen a heti fellépők sorában olyan zenekarok szerepelnek még, mint a Paddy and the Rats, az Anna and the Barbies, a Fatal Error, a Fish!, a Dorothy, a Useme vagy éppen a Supernem.

 

(forrás: efott.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása