2018. augusztus 17.

Katonazene töltötte meg a várost


A Belváros több pontján is hallhattak térzenét a fehérváriak a VI. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál zenekarainak köszönhetően. A Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, a Budapest Helyőrségi Zenekar és a Tata Helyőrségi Zenekar a Városház téren adott közös koncertet.



A fesztivál felvezetéseként – mára hagyományosnak nevezhető módon -katonazenekarok térzenéjét hallhatták a járókelők az Országzászló téren, a Mátyás király-emlékműnél, a Városház téren és az Alba Plaza előtti téren is.

 


 

A térzenét követően a zenekarok bevonultak a Városház térre, ahol az összevont zenekar előadásában felcsendült a Kuruc Díszinduló, amelyet az Összhaderőnemi Parancsnokság tíz éves fennállása alkalmából, Huszár János altábornagy felkérésére Ruff Tamás őrnagy, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karmestere komponált. Ezt követően Kraul Antal Zrínyi indulója hangzott el, majd a helyőrségi zenekarok szakalaki bemutatója következett.

Schmidt Zoltán dandártábornok a fesztivál megnyitóján úgy fogalmazott: Székesfehérvár alapításától fogva büszke katonaváros, ahol ma is megtiszteltetés szolgálni a katonák számára. Köszönetet mondott Székesfehérvár vezetésének és a város polgárainak, hogy idén is fontosnak tartották a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál megrendezését.

 


 

A tavalyi lánykérés után idén is meghitt pillanatoknak lehetett tanúja a közönség, Májer Bálint katonazenész az ünnepség pillanataiban lett apa, Petra nevű lánya 16 óra 21 perckor született.

 

(forrás: szekesfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása