2018. október 5.

Ezen a hétvégén tartják az Európai Madármegfigyelő Napokat – Fejér megyében is lesznek programok


Az előrejelzések szerint szép koraőszi idő lesz hétvégén, így jó családi programnak bizonyulhat, ha ellátogatunk az Európai Madármegfigyelő Napok valamelyik rendezvényére. Fejér megyében négy helyen is várják az érdeklődőket.

Az Európai Madármegfigyelő Napokat a madártani szervezetek világszövetsége indította útjára 1993-ban. Az immár negyed évszázada minden évben megrendezett program kettős célú: egyrészt európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, másfelől az ingyenes országos események sokakat szólítanak meg és csábítanak ki a természetbe. Madármegfigyelés és madárgyűrűzés szerepel a hétvége programjai között, emellett mindkét napon lesznek hosszabb gyalogtúrák is.

 


 

Az akció egyben verseny is az európai államok között.  A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat, a legmagasabb számokat elérők nyernek. Ebben a versenyben hazánk hagyományosan jól teljesít: az utóbbi években Magyarország mindig az első három helyezett között szerepelt. Az évenkénti összesített eredmények egyébként elképesztő számokat mutatnak: tavaly 41 ország, 934 helyszínén 4 millió madarat figyelt meg a 21 ezernél is több résztvevő.

 

Fejér megyei helyszínek és programok

 

Helyszín: Dinnyési Fertő, Madárdal Tanösvény

Időpont: október 6., szombat 7.00-19.00 óráig, október 7., vasárnap 7.00-16.00 óráig.

Találkozó, parkolás: Dinnyés, Rákóczi és Rózsa utca sarok, gólya fészek, illetve a régi vasútállomás környéke

Regisztráció a Madárdal Tanösvényen a gyűrűző helyen

Program: Madármegfigyelés és madárgyűrűzés. Mindkét napon lesznek hosszabb gyalogtúrák is Elza-majorba, illetve vissza Dinnyésre, a körtúrák időtartama 3-4 óra

További információ: Fenyvesi László (gyűrűző), 30-663-4630, Polgár Márta 30 49-71-296

 

Helyszín: Seregélyes Elza-major

Időpont: október 6., szombat 7.00-19.00 óráig, október 7., vasárnap 7.00-16.00 óráig.

Találkozó: Elza-major, gyűrűző hely

Regisztráció Elza-majornál a gyűrűző helyen

Program: Madármegfigyelés és madárgyűrűzés. Mindkét napon lesznek hosszabb gyalogtúrák is Dinnyésre, illetve vissza Elza-majorba, a körtúrák időtartama 3-4 óra

További információ: Szalai Kornél (gyűrűző), Koleszár Balázs (gyűrűző), 70-623-2698

 

Helyszín: Pátkai-víztározó,

Időpont: október 6. (szombat) 8.00 órától (Eső esetén október 7.)

Találkozó: A pátkai sportpálya parkolója (Gál köz)

Program: Madármegfigyelés: Eltérő hosszúságú túrák kezdőknek, családosoknak, illetve tapasztaltabb madarászoknak.

További információ: Kovács Gergely Károly 30-598-6002

 

Helyszín: Agárdi Madárvárta

Időpont: október 6., szombat 7.00-19.00 óráig, október 7., vasárnap 7.00-16.00 óráig.

Találkozó: Agárd, Madárvárta (Chernel István út 57.)

Program: Madármegfigyelés, madárgyűrűzés, alkalmanként kenutúra a Velencei tavon.

További információ: Borsányi András, 30-838-97-85

 

(forrás: mme.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása