2018. december 28.

Elrajtolt a XIX. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál


Megkezdődött a Videoton Oktatási Központban a Videoton Baráti Kör Egyesület által szervezett hagyományos négynapos kispályás futballfesztivál. Csütörtökön öregfiúk tornát és szurkolói kupát rendeztek, előbbire tizenkettő, míg utóbbira nyolc csapat nevezett. A remek mérkőzések mellett a fesztivál valamennyi napján családi és gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket.

Tizenkilenc nincs december Székesfehérváron a VBKE által szervezett Fehérvári Futballfesztivál nélkül, ahol határon innen és határon túlról érkezők, lányok és fiúk, kicsik, nagyobbak és öregfiúk rúghatják együtt a bőrt négy napon keresztül karácsony után.




Ahogy már sok éve, idén is a Videoton Oktatási Központban rendezett torna első napján a harmincnégy felettieké, azaz az öregfiúké és a szurkolói csapatoké volt a pálya. A fehérvári kispályás futball ismert arcai mellett láthattunk a parketten szabadbattyáni, agárdi és dunaújvárosiakat öregfiúkat is, de érkeztek barátok a Szurkolói Kupára Csíkszeredából és Dunaszerdahelyről is.




Mint Juhász László főszervező elmondta, minden évben kimondott cél, hogy a nemzetközi torna csapatai mellett az azt megelőző napokon is a testvérvárosokból, illetve az elcsatolt terültetekről érkező együttesek színesítsék a programot.




Pénteken zajlik a Masterplast Nemzetközi Kupa első napja és a Női Kupa. December 29-én folytatódnak a nemzetközi kupamérkőzések és az U11-es korosztályú gyerekek csapnak még össze. Vasárnap pedig az MNK döntő- és gálamérkőzésein szurkolhatnak az érdeklődők. Mind a négy nap zajlanak ketrecfoci-kupák is, csütörtökön a 2012/13 és 2010/11-es születésű gyerekek játszottak a bekerített szűk pályán.




Eközben a kilátogató érdeklődők szabadidős és sportprogramokon vehetnek részt: lehet asztaliteniszezni, térítés ellenében csocsózni és X-Boxszal játszani, valamint ingyenes jógafoglalkozásokon vehetnek részt a torna minden napján a színházteremben a mozogni vágyók.

 

(forrás: ÖKK)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása