2019. április 2.

Kézműves alkotónapok a Rác utcában


Hatodik alkalommal rendezik meg hazánkban a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VI. Országos Hétvégéjét, április 5-e és 7-e között. Székesfehérváron a programoknak a Kézművesek Háza és a Mesterségek Háza ad otthont április első hétvégéjén a Rác utcában. A rendezvények ingyenesek, szeretettel várják a hagyományos kézműves mesterségek iránt érdeklődőket.


 

"Ezen a hétvégén szeretnénk felhívni a figyelmet erre a különleges fehérvári helyszínre, a hangulatos Rác utcára, és erre a két házra, amelyek nemcsak most, húsvét előtt, hanem az év többi időszakában is sok színes programmal várják azokat a fehérváriakat, akik talán kevésbé szeretik a nagy nyüzsgést" - mondta Juhász Zsófia, a Fejér Megyei Művelődési központ megbízott igazgatója.

 


 

Programok a Mesterségek Házában pénteken és vasárnap

Az országos rendezvény keretében a Rác utca 20. szám alatt található Mesterségek Háza alkotónapra várja az általános iskolásokat április 5-én, pénteken 10-16 óra között: a lányokat a tojásfestés hagyományos módjaiba, a fiúkat pedig a kötélverés rejtelmeibe vezetik be.

Április 7-én, vasárnap 9-12 óra között a nemrég indult Re-Kreatív Kuckó következő családi délelőttjén vehetnek részt a kézművesség kedvelői: húsvéti hímestojás-tartó, nyuszi és bárány készítése lesz napirenden Tóth Eszter irányításával, és a résztvevők a böjti ételekről, a húsvéti népszokásokról is hallhatnak majd.

 


 

Programok a Kézművesek Házában szombaton

Április 6-án, szombaton a Rác utca 27. szám alatti Kézművesek Házában zajlanak az alkotóházas hétvége programjai. 10 és 16 óra között az egyesület tagjai interaktív mesterség-bemutatókat tartanak. Bodáné Fenyves Zsuzsanna irányításával ház alakú kulcstartót, ajtódíszt, kisebb táskát készíthetnek a hozzájuk érkezők, akik nem csak az alapvető kézi varrási technikákat, hanem a rátét minták, díszítő hímzések varrását is elsajátíthatják, varrógéppel is.

Dobrovitz Klára vezetésével a résztvevők ház alakú üvegtárgyakat - üvegékszereket, nyakba valókat, gyűrűket vagy kisebb ablakdíszeket - készíthetnek olvasztásos technikával.

Sáricz Gyuláné fafaragó abban segíti az érdeklődőket, hogy kisebb, ugyancsak ház alakú tárgyakat készítsenek faragással, véséssel, a végén pedig festéssel adják meg a végső formát. Az elkészített tárgyakat kulcstartóként használhatják majd az ügyes kezű alkotók.

 

(forrás: fejermmk.hu)





LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása