2019. május 31.

Sportos nyár előtt áll a megyeszékhely


Számos rangos sporteseménynek ad otthont Székesfehérvár az idei nyáron: triatlon, futó és atlétika versenyek, rallye, illetve a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny indulóinak is szurkolhatunk majd.



Az első a kiemelt rendezvények sorában a június 2-án, vasárnap megrendezésre kerülő Extrememan 51.5 Székesfehérvár triatlon verseny, amely 1.5 kilométer úszásból - a Csónakázó-tavon kialakított pályán - 40 kilométer kerékpározásból - Székesfehérvár nyugati elkerülő szakaszán - és 10 kilométer futásból áll, utóbbi a Csónakázó-tó körül, öt körös pályán, tehát összesen 51.5 kilométeres távon.



 

Június 7-9-ig, péntektől vasárnapig tart majd a Székesfehérvár Rallye, az országos ralibajnokság harmadik futama - az első osztály mezőnye két nap alatt, öt területen, tizenkét gyorsasági szakaszt teljesít majd a Fehérvár környéki pályákon, a másodosztály pedig hat szakaszt, három különböző területen.

Komoly és izgalmas csatára van kilátás a június második hétvégéjén, hiszen a bajnokságot vezető Vincze Ferenc, valamint az kis hátránnyal követő Turán Frigyes, valamint a tavalyi bajnok Hadik András is leadta nevezését a fehérvári futamra. A fehérvári versenyt általában kísérő hőség vagy a kiszámíthatatlan nyári zivatarok is beleszólhatnak a küzdelem végkifejletének alakulásába.



 

Június 8-án, szombaton, 18:30 órától ismét lesz SuperSpecial szakasz a Palotai úton, a korábbi évek tapasztalatai alapján a verseny leglátványosabb programjának számít a Székesfehérvár központjában lebonyolításra kerülő SuperSpecial versenyszám.

Eredményhirdetés vasárnap, 9-én a MOL Aréna Sóstó előtt lesz, ahol a szervizpark is üzemel majd a verseny ideje alatt, ami a Csíkvári út lezárásával is jár majd, így kiváló terepe lesz a versenyautók iránt érdeklődő közönség számára.



 

Vasárnap befejeződik a rali, június 10-én, hétfőn pedig már a hagyományos TESZ Futóversenyt fogja megszervezni - nyolcadik alkalommal - az Alba Regia Atlétikai Klub, az önkormányzat és a Depónia Kft. A futókör hossza 1,6 kilométer, mely a Rákóczi utca – József Attila utca, Rákóczi utca körforgalom – Várkörút útvonalat foglalja magába. Nevezni a www.arakatletika.hu/tesz oldalon lehet.



 

Július 16-án, vasárnap ismét lesz Tour de Hongrie, és ezúttal a célbefutó lesz Székesfehérvár (a körverseny története során harmadik alkalommal). Érdekesség, hogy ezúttal nem északról, hanem dél felől közelíti meg a várost a mezőny.

A szervezők számos kísérőprogrammal készülnek: lesz közös spinning-tekerés a Zichy ligetben, a fehérvári spinningtermek összefogásában, és bemutatkoznak a színpadon a fehérvári tánciskolák is.

 


 

Az V. Cerbona Fehérvár Futófesztivál – a Fehérvár Félmaraton – július 7-én lesz. A futók 17.30-kor állhatnak rajthoz a félmaratoni, 14 km-es és 7 km-es távon, valamint váltóversenyben. A 7 kilométeres körpálya a Bregyó Sportcentrumból indul és áthalad Székesfehérvár történelmi Belvárosán, érintve többek között a Zichy ligetet, a Várkörutat és a Fő utcát. Újdonság lesz idén, hogy a fogyatékossággal élőket Szeretet futamra várják. A rövidített távon versenyzők a futammal szeretnék a figyelmet az integráció fontosságára irányítani.



 

A sportérték és sportmarketing szempontjából is óriási jelentőségű a IX. Gyulai István Memorial és VI. Atlétikai Magyar Nagydíj július 9-én kerül megrendezésre a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban.

Az egynapos versenyen sűrű lesz a program: Atlétikai Magyar Szuperligát, Serdülő Ligát, valamint nyílt versenyszámokat is láthat a fehérvári közönség. Az elmúlt nyolc év alatt 6 földrész, 88 ország, 1543 versenyzője vett részt, akik közül 15 világcsúcstartó, 54 olimpiai bajnok, 15 világbajnok. A kalapácsvetés idén is a IAAF Nemzetközi Atlétikai Szövetség kalapácsvető sorozatának része lesz.

 

(Forrás: szekesfehervar.hu)

 



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása