2020. február 21.

Frankofón Filmnapok a Barátságban


A nagy múltú Frankofón Fesztivál keretében idén már tizedik alkalommal rendezik meg a Frankofón Filmnapokat Budapesten és 14 városban. Székesfehérváron a Barátság mozi ad otthont az eseménynek március 19–e és 21-e között.

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli idén a Frankofónia Nemzetközi Szervezet, a Frankofón Filmnapokat pedig immár tizedik alkalommal rendezik meg. A fesztivál idén 23 filmet tűzött műsorra: művészfilmek, vígjátékok, romantikus történetek és közönségfilmek egyaránt szerepelnek a filmnapok műsorán, melyek között olyan nemzetközi fesztiválokon is elismert film is akad, amit a fesztivál keretében a hazai premier előtt láthat a közönség. A filmeket francia nyelven, magyar felirattal vetítik.

 


 

A gazdag kínálatból a Barátság mozi kilenc alkotást választott ki, ezeket kedvezményes áron hirdette meg diákcsoportoknak: a „Nyomorultak” című francia bűnügyi drámát, amelyet Oscarra is jelöltek a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában, „Az ifjú Ahmed” című belga-francia filmdrámát, „Az igazság” című francia-japán drámát, a „Taníts meg repülni!” című francia-norvég családi kalandfilmet, az „Egy ember meghalt” című francia animációs filmet, valamint „A torony” című francia-svéd-norvég animációs filmet, a „Rafiki” című kenyai drámát, a „Fordítók” című francia thrillert és a „Hogyan legyél jó feleség?” című francia vígjátékot.

 


 

A kilenc film közül négyet a nagyközönség is megnézhet az esti, műsor szerinti vetítéseken:

 

Március 19., csütörtök

18.00 Nyomorultak

20.00 Taníts meg repülni!

 

Március 20., péntek

16.00 A torony

18.00 Hogyan legyél jó feleség?

20.00 Nyomorultak

 

Március 21., szombat

16.00 Taníts meg repülni!

18.00 A torony

20.00 Hogyan legyél jó feleség?

 

(forrás: okkfehervar.hu)



LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása