2017. június 1.

Sziromban úszik majd a belváros


Idén sem marad el a színpompás Pünkösdi Virágálom. A könyv, az olvasás lesz idén a virágkompozíciók témája: a hagyományokhoz hűen a Belváros több helyszínén láthatják az alkotásokat a látogatók a hosszú hétvégén.

A négynapos pünkösdi programsorozat pénteken délután öt órakor veszi kezdetét.  A Kákics együttes és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola gyerekcsoportjának műsora után indul az első, idegenvezetéssel összekötött körséta a Nemzeti Emlékhelytől, amit vasárnap és hétfőn is megismételnek, délután három órakor. A megnyitó után a Varkocs-szobornál élőben követhetik az érdeklődők a virágcsokrok születését, amelyeket aztán a hagyományos virágárverésen vásárolhatnak meg. A jótékony célú akción befolyó összegek ebben az évben a Herosz Fehérvári Állatotthonát segítik, amely idén ünnepli 25. születésnapját.



 

Az idén újdonságként meghirdetett "kisinasok" versenyében a Tóparti és a Gorsium Művészeti Szakgimnáziumok csapatai vetélkednek, a diákok a Fő utcán alkotnak szombaton délelőtt 10 órától. Az ő munkáikra online szavazhat a közönség, míg a virágkötő mesterek alkotásait a programfüzetben megtalálható szavazólapokon is értékelhetik, a lapokat a Városháza portáján és a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületében lehet leadni június 5-én, hétfőn 15 óráig. Az eredményhirdetést 17 órakor tartják a Mátyás király - emlékműnél.



 

További ízelítő a programokból, a teljesség igénye nélkül: két komolyzenei koncert várja a zenekedvelőket. Pénteken 18 órakor a Püspöki Palota felújított kertjében a Hermann László Zeneiskola tehetséges hegedű, fuvola és oboa szakos növendékei mutatkoznak be, szombaton 19 órakor pedig a Hermann László Kamarazenekar ad ünnepi hangversenyt a ciszterci Nagyboldogasszony-templomban Arvo Pärt, Händel, Haydn, Mozart és Liszt műveiből. A Varkocs-szobornál a Nyugalomszigetre térhetnek be a látogatók, ahol szombaton zenés gyerekjóga-foglalkozásokon vehetnek részt, mandalát színezhetnek a kisebbek, a felnőttek pedig a Bach virágterápiával ismerkedhetnek meg. Vasárnap a Szent István Király Múzeum munkatársainak segítségével gyógynövényes foglalkozásokat tartanak, illetve a Zaana kézműves tortaműhely jóvoltából akár cukrászként is kipróbálhatják magukat.

 

(forrás: okkfehervar.hu)






LEGFRISSEBB VIDEÓK

Az atomkor hajnala


„Az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik…”


A Saint-Antoine kapu pusztulása